..::KGF::..

Társoldalak
[X] [X] [X] [X] [X] [X] [X]

KÉPTÁR

Friss:
- Új történet [KG]
[2010. június 19.]

                                        

>>Navigáció<<

ð Vendégkönyv

ð Fanfiction lista

ð Fanfiction vélemények

ð Insrukciók a fanfiction íráshoz

ð Itt hírdess!


[X] Menü
[
X] Kiddy Grade

[X] Inuyasha
[X] Full Moon wo Sagashite
[X] YuYu Hakusho
[X] Romeo x Juliet
[X] Elfen Lied


>>Fanfiction<<


[X] Kiddy Grade
[
X] YuYu Hakusho
[
X] Inuyasha
[
X] Elfen Lied
[
X] Egyéb

[X] Idegen nyelvű

 

[X] Extrák

[X] Szerkesztők

[X] Regisztráltak

 

>>Anime-újság<<

 

[X] Fanart és fafic küldése

[X] Az újság címe...?

[X] Hónapja fanja...


Ennyien voltatok eddig!
Indulás: 2005-08-19
 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A GOTT by. Kirara
A GOTT by. Kirara : Pleasure/Crisis - (Gyönyör/Válság) 1/a

Pleasure/Crisis - (Gyönyör/Válság) 1/a

Kirara  2006.10.09. 16:42

- Háh, mondhatom nagyon eredeti! –szólaltam meg, miközben kikerültem egy felém száguldó széket, ami a falnak érve recsegve tört apró darabokra. –Nem hiszem el, hogy egy GOTT ügynöktől nem telik jobbra, mint a bútorok hajigálása. Ez olyan ósdi! –nyafogtam tündéri hangon - Te el sem tudnád képzelni mi telik egy GOTT ügynöktől! –sziszegte felém az a fiú, aki az előbb hozzám vágta az említett bútordarabot...


A GOTT

Pleasure/Crisis

(Gyönyör/Válság)

I. rész

 

 

- Háh, mondhatom nagyon eredeti! –szólaltam meg, miközben kikerültem egy felém száguldó széket, ami a falnak érve recsegve tört apró darabokra. –Nem hiszem el, hogy egy GOTT ügynöktől nem telik jobbra, mint a bútorok hajigálása. Ez olyan ósdi! –nyafogtam tündéri hangon

- Te el sem tudnád képzelni mi telik egy GOTT ügynöktől! –sziszegte felém az a fiú, aki az előbb hozzám vágta az említett bútordarabot.

- Ugyan már! A húgomnak akkor sem árthattok, ha minden erőtöket megfeszítve a legyilkolásán fáradoztok! –nevetett mellettem Leone, az én drága kissé lökött bátyám.

Mint mindig, most is félvállról vette a dolgokat. Tehát csak vigyorgott és rám hagyta az Ászokat. Hogy majd én elintézem! Nah, szép. Egy ilyen férfi a háznál nagy segítség.

- Egyáltalán mivel vádol a GOTT? Miért küldte ránk a kutyáit? –kérdeztem, szinte köptem feléjük a szavakat, miután az egyik bútor, amit egész frissen vágott hozzám, súrolta a vádlim. Nem igazán tudtam, miért csinálják, ha csak… lehet hogy a múltkori baklövésünkre derült fény? Lebuktunk?

- Azzal vádolunk, hogy számtalan ponton megszegtétek az Űr Nemzetközi törvénykönyvet… –válaszolt nagy kegyesen a kérdésemre.

- És még? –faggattam tovább.

- És még mi? Ez nem elég?

- Nem, mert azt hittem valami alaposabb és valóság-hűbb indokkal pályáztok a nyakunkra. –sóhajtottam, ami láthatólag nem tetszett a srácnak. Bár az igaz hogy khm, elég komoly törvénysértéseket követtünk el ketten a tesómmal.

- Sajnálom de, most be kell, hogy kísérjünk titeket a hivatalba.

- Csak hogy még nincs kedvünk elhagyni a lakásunkat. –szóltam, mármint ha ezt a szemétdombbá vált kócerájt a lakásnak lehet nevezni. Sóhajtva körbepillantottam. A szobában szanaszét hevertek a ripityára tört bútorok, az ablakok betörtek. Ennek következtében a padlót üvegszilánkok és bútor darabkák borították. Még a legszebb porcelán vázáim sem úszták meg! Azokat még a Terráról kaptam ajándékba egy kedves ismerősömtől. Na jó. Az, ex-fiúmtól.  Elég drága mulatság lehetett, és most atomjaira zúzva hever a földön. Igen csak elszomorít ez a látvány, de most nem érek rá vele törődni. Ehelyett előhúzom a fegyverem a lábamra erősített „tokjából”. Remek kilencmilliméteres, a kedvenceim közül való. Még egy szállítás közben fújtam meg… Habár az a hír járja róla, hogy csak az öngyilkos jelöltek használják. De eddig engem mindig kihúzott a csávából, úgyhogy nem értékelem a szóbeszédet.

- Ugyan már! –mosolyodott el az előttem álló fiú.

- Ne aggódj, ha nyugton maradsz nem fog fájni. –vigyorodtam el én is, és a srácra szegeztem a fegyvert. –Bár nem tudom, nem sokszor lőttek le…

- Úgy gondolod hogy ez jó ötlet hugi? –kérdezte Leone. Nocsak? Csak nem félti az egy szem húgocskáját? –Nem mintha féltenélek, de nincs manink töltényre. –bökött állával a kezembe lévő fegyverre. Bakter! És én naiv még azt hittem aggódik értem! De mit is várhatnék tőle?

- Igen, úgy gondolom, hogy jó ötlet! –sziszegtem felé. Majd szikrázó pillantásomat is ráemeltem. Nem ijedt meg, még csak meg sem lepődött. Csak állt mellettem. Nem szólt semmit.

- Rendben, tégy belátásod szerint. –mondta végül. –De én addig arrébb megyek. Nem szeretném ha „véletlenül” nekem is oda pörkölnél. Csinálj, amit akarsz. –szólt, minden egyes szót jó alaposan kihangsúlyozva, mintha egy kisgyerekkel beszélne! Nem hiszem el, hogy az egy szem bátyám ilyen stílust enged meg velem szemben! Legszívesebben bokán lőném! 

- Na mi lesz? Folytatjátok még ezt a bájcsevelyt, vagy elindulunk a hivatal felé?

- Megmondtam, hogy semmi kedvem oda menni! –fröcsögtem felé a szavakat

- Nem ezt mondtad.

- Hanem mit? –kérdeztem ingerülten

- Azt mondtad, hogy semmi KEDVETEK besétálni velünk a GOTT-hoz.

- Istenem hogy lehet valaki ilyen szőrszálhasogató? –emeltem égre a tekintetemet. Majd a másik lábamra erősített tokból elővettem egy tőrt. A pengéje borotva éles, nem is olyan rég éleztem. Közel harcra kiváló.

- Nocsak! Mi vagy te? Fegyver-arzenál? –kérdezte tőlem fülig érő vigyorral. Ez érdekes menet lesz.

- Úgy is mondhatjuk. –válaszoltam és kisöpörtem a szemembe lógó barackszínű hajtincsemet. Leone azt mondta kár volt hagyni, hogy ilyen hosszúra (a derekamig) megnőjön. De nem érdekelt igazán. Majd hirtelen elrugaszkodtam a földről, megpördültem a levegőben, és leadtam rájuk egy-egy lövést. Legnagyobb szerencsétlenségemre elég gyorsak voltak ahhoz, hogy kikerüljék.

Majd neki vetődtem a falnak, de hál’ Istennek sikerült úgy intéznem, hogy kapásból ne törjem össze magam. S még egyszer célba vettem a két GOTT ügynököt. De ezek a lövések sem értek célt.  A nagyszájú zöldhajú srác, aki az előbb beszólt, úgy ugrált mind valami szöcske. Fel s alá teljesen, mint egy gumilabda. Ha jobbra lőttem, balra ugrott. Ha balra lőttem jobbra ugrott. S igen csak idegesített hogy egyszerűen lehetetlen eltalálni.

- Miryam! Mi a jó fenét csinálsz?! Lődd már le őket! –ordított le a csillárról a bátyám, miközben a lábát lógázta. Legszívesebben meg tiszteltem volna egy-két lövéssel, de nem akartam rá pazarolni. Ahogy ő is mondta, nincs mani töltényre.

Tehát csak tovább céloztam az Ászokat. A kiscsávó folyamatosan kitért, de a másik sem volt semmi! Ő is legalább olyan gyorsan mozgott. Már ha ezt gyorsaságnak lehet nevezni. De végül is nem volt olyan vészes. Igaz, megpróbált gyomorszájon vágni, de a legjobb láb-technikámmal eltáncoltam az ütés elöl.

 Majd mire megfordultam a kis „zöldség” már előttem állt, nem kis fegyverrel a kezében. Megpróbálta elsütni, de én a szuper-biztos kilencmilliméteresemmel kiszánkáztattam a kezéből. Leone meg csak ült a csilláron, legalábbis azon a részen, ami még megvolt belőle és csak nézte, mit csinálok. Meg időnként bele-bele kiabált, hogy: „most egy kicsit jobbra, most balra. Ugorj te szerencsétlen! Hajolj már el, mert kilyukasztanak…” stb. Nem akarom elhinni (még mindig!) hogy az egy szem bátyám, Leone csak a száját jártatja, ahelyett hogy segítene, amikor az egy szál húgát, vagy is engem Ász tagok püfölnek. Mondhatom szép!

Anya mindig azt kérte tőle, hogy vigyázzon rám. Erre most?! Csak ül és bámul, mintha nem lenne jobb dolga! Pedig nem csak az én fejem kell ezeknek, hanem az övé is. De úgy tűnik, hogy nincs vele egészen tisztába. Vagy legalább is nem nagyon izgatja. Hagyja, hogy elintézzem. Ő biztonságban van a csilláron, mert úgy tűnt, hogy egyelőre én vagyok a célpont.

Mellettem folyamatosan dörrentek a lövések, némelyiket épphogy csak ki bírtam kerülni. Föl ugrottam az asztalra, (vagy legalább is régen az volt) és megpróbáltam orrba rúgni az egyiket. De sajnos egy laza mozdulattal kikerülte a lábam, és a gyomromba könyökölt. Olyan erővel hogy leestem az asztal maradványairól és nem éppen elegánsan, végiggurultam a sártól lucskos padlón. Émelyegve föltápászkodtam a földről, és átrohantam a szoba másik sarkába. A hátam mögött még mindig lövések dördültek, majd megálltam egy régen ablak funkciókat ellátó lyuk előtt. Zihálva kapaszkodtam az ablakpárkányba. Nem voltam hozzászokva ennyi mozgáshoz. Régebben igaz hogy rendszeresen futottam, de az évek során rendre mód elkényelmesedtem. Bár akkor sem rohangásztam ennyit mind ezen az egy árva napon. Pár másodperc múlva végre sikerült összeszednem magam.

Majd föl emeltem a jobb kezembe lévő „kis kedvencemet” és lőttem. Azt a nagydarab fickót sikerült eltalálnom. Igaz hogy csak a combja tájékán, de ettől legalább némileg lelassul. Most semmi más nem érdekelt csak hogy végre letudjam ezt az egyre kellemetlenebb bunyót.

De eközben sajnos nem voltam elég óvatos. A másik a hátam mögé került, egy pillanatra láttam Leone rémült arcát aztán éles fájdalom hasított a csípőmbe. Odakaptam, és valami nedveset és meleget tapintottam meg. Egy jó nagy lyukból folyt a vérem.

- Miryam! –hallottam bátyám hangját, és láttam ahogy leugrik a csillár maradványairól, majd a másik csípőmben is ugyanolyan fájdalmat éreztem. Nem sokára pedig összecsuklottam és elsötétült előttem a világ.

 

 

***

 

Kinyitottam a szemem és kómás fejjel néztem körül. Először az ég egy adta világon semmit sem láttam, majd elkezdett tisztulni a kép. Egy sötét szobában feküdtem, ahol csak két ágy, egy asztal és egy szék volt. A másik ágyon megpillantottam egy halkan dúdolászó alakot. A bátyámat. Föl ültem, legalább is amennyire tudtam, mire ő is meg mozdult, majd fölkelt és átugrott az ágamra.

- Egyben vagy? –kérdezte. Nem nagyon törődve azzal hogy mekkorát rázkódott az ágy érkezésekkor. Egyben, naná! Mind a két csípőmön öklömnyi lyuk, meg alig bírok megmozdulni, de egyben vagyok! Jó hogy legalább most eszébe jutott megkérdezni!

- Fogjuk rá. –válaszoltam tömören, bár eredetileg nem ezt akartam mondani. De úgy gondoltam, nem óhajtom megbántani, mert ha mérges elég kibírhatatlan. Olyankor teljes miértékben elviselhetetlen, és azt ki nem állom.

- Rendben. Akkor fogjuk rá.

- Egyáltalán hol vagyunk? –kérdeztem.

- A GOTT-nál. Miután téged lepuffantott, az a nagydarab engem is leszerelt. Látszik hogy csak egy lány vagy. Nem tudod normálisan forgatni a fegyvert. Még is hogy a fenébe lőtted le?! Kissé idegesítő volt. Pont akkor értem oda, amikor a második golyót beléd eresztették. Szóval pont eltaláltak a cafatjaid.

- Nocsak! –mondtam. Alig akartam elhinni, hogy az én nagyszájú kissé talán öntelt bátyámat valaki elbírja kapni. Ez még nekem is újdonság. –Mit mondtál?! –kérdeztem vissza élesen, amikor fölfogtam a mondatainak második felét. –Te barom! Legalább aggódhattál volna értem!

- Aggódtam. –bizonygatta, nem túl hitelesen. –Igen de csak azért, mert kíváncsi voltam hogy egyáltalán élsz-e még. Meg azért mert tartottam tőle hogy elkobozzák azt a jó kis tőrt. Tudod? Családi örökség. De hál’ Istennek nem tették. Nézd csak! Ott van az ágyon. –mutatott nagy lelkesen arra a pontra, ahol az imént feküdt.

- Kösz. Mintha egyedül én lennék a pancser… na persze. –dörmögtem az orrom alá, hogy épp meg ne hallja. De sajnos nem jött be. Túl ideges voltam ahhoz hogy suttogjak.

- Nem, na persze! Tényleg csak te vagy. –nézett rám szaporán bólogatva.

- Ó, csak tudod furcsa, hogy valaki Téged, a Nagy Leonet Ő Birkáját ki bírja fektetni!

- Ne durrogj már! Aggódtam érted!

- Ha annyira aggódtál, akkor elárulnád, miért nem voltál képes közbeavatkozni?! –csattantam fel.

- Mert egy ideig úgy gondoltam, hogy boldogulsz! –felelt hasonló stílusban. Mire mérgemben hozzá vágtam az első kezem ügyébe kerülő tárgyat. A kispárnámat. A derekam alól. Amit rögtön meg is bántam, ugyan is a vánkos elvesztése után nem volt ami megtámasszon, s erőtlenül kerültem ismét vízszintes állásba.

- Nem gondoljátok, hogy elég lesz az öldöklésből? –jött be egy magas közép hosszú hajú férfi a szobába. A szájában büdös bagója füstölgött. Pfuj, megint egy idióta lúzer.

- Maga meg ki a jó élet?! –tettem fel durván a kérdést.

- Hölgyem engedje, meg hogy bemutatkozzak. A nevem Armbrust. A Globális Unió megfigyelője vagyok. –mutatkozott be tömören.

- Áhá! Szóval az Unióé! És miért árulta el mind ezt nekünk? Semmi közünk se magához, se a GOTT-hoz, se pedig a „mélyen tisztelt” Uniójához. Akkor meg mi szükség volt ezt elmondani? Ja és nyomja el azt nagyon gyorsan, mert nem szeretnék idő előtt elpatkolni.–füstölgött a bátyám.

- Leone jól mondja. Miért árulta el a kilétét? És tényleg tegye már el azt a cigit!

- Csupán azért, árultam el a nevem, mert megkérdezték. És mert a GOTT-nak szüksége van némi erősítésre. Mellesleg amint látják, engem bízott meg azzal a nagybecsű feladattal, hogy…

- Hogy jön a képbe a GOTT? –szakítottam félbe a magát Armbrustnak nevező férfi mondatát. Abban a pillanatban nem érdekelt mekkora illetlenséget is követek el ezzel. Sőt! Még föl is pattantam az ágyról. Azaz, csak pattantam volna, ha nem esek össze fél úton. Legnagyobb sajnálatomra a gravitáció ismét ellenem dolgozott, s én nyekkenve értem földet. Azaz átkozott sérülés mind a két csípőmön! Nem igaz hogy nem tud már begyógyulni. Lehet, hogy elég szerencsétlen vagyok, de a testemben legalább vannak nanorobotok. Amíg azok helyre nem hoznak, nem nagyon fogok ugrálni. A földön ülhettem volna akár ítéletnapig, ha. Ha a bátyám meg nem „sajnál”. De megsajnált, és nagy kegyesen visszadobott az ágyra. –Kösz szépen. –morogtam felé

- Szívesen.

- Nos, akkor, ha megengedik a lényegre, térnék. Magukat azért hozták, ide hogy ezen túl a GOTT Árnyék Szakaszát erősítsék, mind S osztályú ügynökök. Az önök képességeivel…

- Mi van a képességeinkkel? –csattant föl Leone

- A maguk képességeit kihasználva, rendet lehetne végre tenni, ebben a rakoncátlankodó galaxisban. –fejezte be az előbb elkezdett mondatát a férfi.

- És ha azt mondjuk, hogy semmi kedvünk a GOTT-ot szolgálni? –vetettem fel egy lehetőséget (mert inkább e felé hajlottam)

- Nos, felteszem hallottak már az Űrketrec nevű börtönbolygóról?

- Csak nem zsarolni próbál? –ugrott föl Leone az ágyamról. Én is elkövettem volna ezt a mozdulatot, ha. Ha a nanorobotok végre összeapplikálták volna a csípőmet. De így sérülten nem sok mindent tehettem.

- Én? Ugyan már! Csak kérdéssel feleltem a kérdésére. –mondta a legteljesebb nyugalomban

- Igazán frappáns válasz, de ezzel csak a bátyámnak ad igazat. –adagoltam a hozzáfűzni valómat. –Akkor csak ezért volt az Ászok támadása? Csak ezért zúzták ízzé-porrá a lakásunkat? Minden tulajdonunk oda lett! És maga… maga még azt gondolja ezek után a GOTT-ot fogjuk szolgálni? –csattantam föl ingerülten, de sajnos le kellet nyugodnom, mert iszonyatos fájdalom hasított ismét mind a két a csípőmbe. A bátyám aggódó tekintettel nézett rám. Egy fejbólintással jeleztem, hogy jól vagyok, nem kell felizgatnia magát. Nem nagyon nyugtatta le, inkább tovább stírölt.

- Semmi kedvem belemenni ebbe. –mondta miután levette rólam a tekintetét. –Azok után hogy kilyukasztották a húgomat, nem gondolja, hogy arc kell ahhoz hogy ide jöjjön megkérdezni minket? –tudakolta Leone, és remegő kezét ökölbe szorította. 

- Nos, akkor hát belemennek? –kérdezte végül némi hallgatás után Armblast. –Gondolják meg! Fizetést is kapnak, azért amit eddig ingyen csináltak. Sőt, nem csak azért.

- Fegyver szállításért?

- Pontosan Leone. Nos, akkor milyen hírt vigyek a GOTT igazgatójának?

 

***

- Még mindig nem értem, hogy mehettél bele!? –kaptam a fejmosást Leonetól immár kb. kétmillió-hétszázhatvankétezredszerre. Már három nap eltelt az öltönyös pacák látogatása óta, de még mindig nem tudott lenyugodni.

- Csitulj már, Leone! –szidtam meg, miközben beléptünk a GOTT épületébe. Fényárban úszott a hatalmas aula. A kinti verőfényes napsütés után is vakító látványt nyújtott. Amilyen sok ember bent tolongott, még azon is csodálkoztam, hogy egyáltalán látok valamit az épület belső teréből. A recepciós pulthoz sétáltunk, ahol két igen csak fiatal lány állt.

- Jó napot. Isten hozta Önöket a GOTT főhadi szállásán. Miben lehetünk a segítségükre? –kérdezte az egyik.

- Csak annyiban, hogy árulják el, merre találjuk az ügyvezető igazgatóasszony irodáját? –kértem segítséget illedelmesen (már amennyire tőlem tellett).

- Menjenek végig a folyosón, aztán forduljanak balra…

 

- Köszönjük. –mondtam amikor befejezte hosszúra fogott monológját, amit igen csak kómás fejjel hallgattam végig. Igyekeztem minden egyes szót megjegyezni, de valahogy a fele el sem jutott az agyamig.

- Kellemese itt tartózkodást kívánunk. –felelt mosolyogva. Majd enyhén meghajolt előttünk a társával.

- Akkor hugi, mehetünk. –indítványozott a bátyám. Elindultunk egy hosszú folyosón, a lány tanácsát követve engedelmesen lefordultunk balra. Azután követtünk egy… egy mit is? Pontosabban követtem, a bátyámat. Ugyan is halvány-lila gőzöm sem volt róla merre vagyunk éppen. Ezt nem nagyon akaródzott az orrára kötnöm. Mert nem sok kedvem volt egészen az irodáig hallgatni a vihogását. Úgyhogy a továbbiakban csak néma csendben baktattunk egymás mellet. Olyan tíz perces kóválygás után, végre valahára rátaláltunk arra a futószalagra, amit a recepciós lány említett. Ráléptünk, és hagytuk had vigyen magával, szépen, lassan.  Majd a minket körülvevő csendet a bátyám törte meg.

- Mi a gond Miryam? –kérdezte tőlem.

- Hm? Nekem?

- Miért, rajtad kívül kitől kérdezném, te kis zseni.

- Muszáj mindig beszólnod?

- Nem szóltam be csak kérdeztem valamit.

- Na persze, és a zsenis megnyilvánulásod az vajon mi volt, ha nem beszólás? –mérgelődtem de egyszer csak (lelépve a futószalagról, amin addig közlekedtünk) két őrrel „felszerelt” ajtóhoz értünk.

- A GOTT ügyvezető igazgatóasszonyát keressük. Ha az kell már be is jelentettek minket hozzá. –szólalt meg Leone. Mire az őrök engedelmesen arrébb húzódtak, szabaddá téve előttünk a bejáratot. Besétáltunk az immár nyitott szuper-biztos ajtón, és egy kisebb helységbe értünk. Egy fiatal lány ült egy íróasztal mögött és folyamatosan gépelt. De felpillantott amint beléptünk.

- Á, örülök hogy megjöttek, Eclipse igazgatóasszony már várja magukat. Egy pillanat. –szólt, és megnyomott egy gombot az elég jól felszerelt asztalkáján. –Főnök! Meg érkezett az a két személy, akik Ász ügynöki posztot szeretnének betölteni. –mondta. Ácsi! Ki a jó élet gondolja úgy, hogy be szeretnénk kerülni az Árnyék Szakaszba?! –Fogadja őket?

- Igen Mercredi, köszönöm. Küld csak be őket.

- Erre parancsoljanak. –állt föl a lány és kitárta előttünk a szépen, ám de egyszerűen faragott ajtót. Amint beléptünk az irodába, a pillantásom rögtön a velünk szemben lévő asztal mögött helyett foglaló nőre siklott. A nő fiatal volt, nagyon szép és… szőke, kékszemű. Sejthettem volna, hogy csak egy szőke csaj lenne képes fegyverszállítókat Ász munkába állítani. Egy kedves mosoly ült az arcán, aztán amikor beljebb sétáltunk fölállt üdvözölni minket. Amilyen paprikás hangulatban vagyok most, nem garantálom, hogy sokáig fog vigyorogni...

- Örülök, hogy elvállalták. –nyújtotta felém a kezét. –A nevem Eclipse, jelenleg én vagyok a GOTT ügyvezető igazgatója. –mutatkozott be, miközben Leone-al is kezet fogott. –Kérem önöket, foglaljanak helyet. –invitált mire kényelmesen elhelyezkedtünk az irodába helyezett heverőkön.

- Elvállaltuk. Nem mintha lett volna más választásunk. –sziszegtem felé, de láthatóan nem lepődött meg. –Nos akkor megtudhatnánk miért is van ránk szükség?

- Igen, nem olyan rég elvesztettünk két embert. Önöket szeretnénk a helyükre állítani.

- Igen, és mi volt a dolguk? Takarítottak? –dohogtam a nő felé

- Nem, az igazság szerint két megfigyelőnket vesztettük de.

- Szóval ilyen munkát akar nekünk ajánlani? –vonta fel az egyik szemöldökét Leone.

- Nem.

- Akkor meg miről van szó? Még is mehetünk takarítani? Vagy talán esetleg biztonsági őröket akar belőlünk faragni, hogy egész nap itt lopjuk a napot? –pattantam föl a helyemről. Nem éppen nyerő szöveg, de csak ez jutott az eszembe…

- Nem. Az igazat megvallva Ász ügynöki munkát szeretnék magukra bízni, amennyiben vállalják.

- Nem!

- Mi az hugi, még sem váll…

- Mondtam én egy szóval is?! Csak annyit említettem annak a faragatlan tuskó, birka, dögnek Armbrustnak, hogy idejövünk beszélni a GOTT igazgatójával! Semmi extrát nem hallottál tőlem!

- Szóval akkor nem. Felteszem a felügyelő úr megemlített valami ösztönző érvet is. –mondta miközben végig simította ajkát a mutató ujjával.

- Az nem említés, hanem fenyegetés volt. –javítottam ki ingerülten –Pontosabban megkérdezte, mit tudunk az Űrketrec nevű börtönbolygóról. Ebből azt szűrtem le hogy…

- Hm. És még ennek fényében sem hajlanók elvállalni? –kérdezte egy negédes mosoly kíséretében

- M’ért? Talán van más választásunk? –tettem föl ugyan azt a kérdést, amit korábban.

- Akkor még is vállaljuk?! –méltatlankodott Leone

- Igen.

- Miryam, a te döntéseid néha túl magasak nekem. –nyöszörögte a heverőbe süppedve Leone, miközben leendő főnökünket skubizta.

- Nem magasak. Te vagy alacsony. –utaltam az értelmi fejlettségére, amire ő csak egy grimasszal válaszolt.

- Remek. Akkor el is mondom miért pont magukra esett a hivatal választása. Nos, leginkább a képességeik miatt. –kezdett bele. Ó, igen. Az áldott különleges képességek. Mit is kezdenénk nélkülük.

A nanorobotok adják ezeket a képességeket, ugyan úgy, mint az Ászoknak. Ezeket még régebben ültették a testünkbe. Kb. tíz-húsz éve. Akkor kezdték fejlesztgetni ezt a módszert. Habár már az előtt is ismerték az eljárást. –Miryam, a te képességed ugye az, hogy képes vagy bizonyos kötéseket létrehozni.

- Pontosabban, képes vagyok kovalens, és más kötéseket létrehozni.

- Kovalens kötéseket…–ismételte meg –Ugye tudod mit is jelent ez pontosan.

- Igen. A közös kötő elektron párral kialakított kapcsolatot nevezzük kovalens kötésnek. Ennek az eredménye a molekula. –daráltam a régi kémia szabályt. Muszáj ennek a nőnek ilyen „okos” kérdéseket föltennie? Látszik hogy szőke. Még szép hogy tudom min alapul az erőm…

- Igen. És miféle a másik kötés, amit létre tudsz hozni? –faggatott tovább leendő főnököm. De nekem kezdett nem tetszeni ez a folyamatos kérdezz-felelek játék. De nyugalmat erőltetve a hangomra, normális stílusban válaszoltam. (Legalább is, amennyire tőlem tellett.)

- Emberek között is képes vagyok hasonló kötéseket létrehozni. Pl., ha valakikre egy az erőmmel felspécizett idézőjeles jelet, rakok, akkor azok bármikor gondolnak egymásra, mindig látják, hogy a másik mit csinál. Mintha a testébe költöznének. De az is elég, ha csak megérintem. Olyankor csak halják egymás gondolatait, de nem látják a másikat. Akár a másikra rá is tudják kényszeríteni a mozdulataikat, akaratukat. A kötés addig marad fenn köztem és egy másik személy között, amíg én akarom. A bátyám és én köztem is van ilyen kötés. Ha netalántán elszakadnánk egymástól, ezzel mindig kommunikálhatunk. Emellett van egy bizonyos mágnes-csapda nevű támadásom. Ennek segítségével bárkit ártalmatlanná tudok tenni. De a fő fegyverem még is csak a kötések létrehozása. –válaszoltam illedelmesen, legalább is amennyire tőlem tellett. Majd mielőtt hozzáfűztem volna még egy mondatot, kopogtattak az ajtón. Az a lány lépett be rajta, aki olyan szorgosan gépelt az iroda előtti szobában.

- Főnök, főztem egy kis teát. –jelentette ki vidáman.

- Köszönöm Mercredi. Kínáld végig a vendégeinket. –ösztönözte a lányt, habár úgy tűnt azt nem igen kellett. Oda jött hozzánk, és az orrunk alá dugta a gőzölgő teáját. Én elvettem egy csészével és elmotyogtam egy köszikét. Leone csak intett hogy nem kér. Amikor a lány elhagyta az irodát (de előtte enyhén meghajolt, ami úgy tűnik itt már bevett szokás) bátyám eleresztett egy hatalmas ásítást. Ezzel próbálta leendő főnökünk, és az én tudtomra adni, hogy marhára untatja már ez a beszélgetés.

- Leone! Hogy lehetsz ilyen modortalan?! –néztem rá villámló szemekkel

- Sajnálom, ha netalántán untatom. –mondta Eclipse

- Rá se rántson!

- Leone!!!

- Nos, hogy valamennyire föl ébresszem. Térjünk rá a maga képességeire.  Úgy tudom, hogy a maga kvalitása az „átruházás”. De ez mit is takar pontosan?

- Ez mind össze annyit jelent, hogy le tudom másolni valakinek a képességeit, és azt egy másik embernek át tudom adni. Akármilyen távolságból, akármilyen embertől. Na jó, talán a távolság nem egészen mindegy. Minél közelebb van hozzám, annál könnyebb ezt megtennem. De pár ezer km-nél távolabbra már nem terjed ki az erőm. Egyedül arra kell koncentrálnom, hogy végig arra a személyre összpontosítsak, akinek az erejét le szeretném másolni. –homályosította föl az igazgatóasszonyt Leone.

- Értem. –mondta majd megnyomott egy gombot az íróasztalán. –Mercredi, kérlek értesítsd az ügynökeinek.

- Azonnal főnök! –hallottuk a lány hangját.

- Akkor föl lettünk véve? –kérdeztem nemes egyszerűséggel (és némi közönnyel) –Semmi extra?

- De, föl kell esküdniük a Hivatalra, de ezt majd picit később fogjuk lebonyolítani. –nézett rám komolyan.

Szóval ezentúl a GOTT-nak fogunk szolgálni. Annak a hivatalnak, amelytől éveken át menekültünk. Ezek után egyelőre nincs más dolgunk, min ülni és megvárni, amíg a leendő kollégáink ide szállingóznak.

Mélyet sóhajtottam, a kezeimet keresztbe fontam a mellkasom előtt és hátra dőltem. Leone pedig idegesen kezdett dobolni ujjaival a kanapé karfáján. Pár perc múlva azonban kinyílt az ajtó és két fiatal kb. nálam egy kicsivel idősebbnek látszó fiú lépett az irodába. Hm, végül is (legalább is úgy tűnik) a pasi kínálat nem is olyan szörnyű, egész tűrhető…

- Jó napot, főnök! –köszöntek egyszerre

- Sinistra, Dextera foglaljatok helyet. Bemutatom a leendő kollégáitokat. Miryam és Leone. Ők ezentúl a GOTT-nak fognak dolgozni, mint S osztályú Ász ügynökök.

- Szóval két újabb taggal bővült az Árnyék Szakasz. A nevem Sinistra, igazán örvendek. Ő itt a társam Dextera. Mi is ügynökök vagyunk. –mondta és felém eresztett egy angyali mosolyt. Amit a legnagyobb zavaromban igyekeztem viszonozni, több-kevesebb sikerrel.

- Hogyhogy egyből S osztályú minősítést kaptak? –kérdezte a másik.

- A képességeik miatt. De talán több is rejlik bennük. –somolygott titokzatosan leendő főnökünk.

Majd újból nyílt az ajtó, de ezúttal egy kislány és egy kinézetre szintén nálam egy-két évvel idősebbnek tűnő –és elég helyes– fiú jött be.

- Jó napot főnök asszony! –köszöntek ők is illemtudóan.

- Szerbusztok! –érkezett a válasz.

A három fiú kezet fogott egymással, a kislány pedig némileg durcásan nézett. Aztán amikor meglátott minket azonnal megindult a szája.

- Ti lennétek az új ügynökök? Hogy hívnak titeket? Az én nevem Viola, ő pedig Cesario. Mikor kerültetek az Árnyék Szakaszhoz? Ha egyszer majd ráértek elmehetnénk együtt vacsorázni! Én nagyon szeretem az olasz ételeket. És ti? Ti hova mennétek szívesen? Mert én tudok egy nagyon jó olasz éttermet. Milyen ételeket szerettek…? –és ez így ment hosszú-hosszú percekig. Ez a kislány igazán elragadó, de egyszerűen nem hiszem el, hogy nem fogy ki belőle a szufla. Vajon milyen elemet használ? –Na, ti milyen étterembe mennétek szívesen? Légyszí majd menjünk olaszba. –nyafogta tündéri hangon

- Hát… az őszintét megvallva én inkább a kínait szeretem. –mondtam neki mire kisebb döbbenet ült ki az arcára. Elkerekedett szemmel és sírásra görbülő szájjal szólalt meg

- Teee is???

- Igen…

- Akkor ki fog velem olasz étterembe jönni? –kérdezte angyalian sírós hangon. Már sajna nem tudtam erre a nagyszerű kérdésre válaszolni, mert újból nyílt az ajtó. De ezúttal négy ember lépett be rajta. A két lány, aki a pultnál fogadott minket és…

- Ti?! –pattantam föl a helyemről amint megláttam azt a két fiút, aki roncsteleppé változtatta a lakásomat.

- Ezek meg hogy kerülnek ide?! –fortyant föl a „kis zöldség”. Habár, nem is olyan kicsi…

- Nyugalom Un-ou. –fedte meg Eclipse

- Ti vagytok azok? –tette föl a kérdést az a barna hajú lány, aki irányba állított bennünket.

- Igen, és ők azok, akik kilyuggatták a csípőmet!!! –már épp megindultam a két srác felé, amikor ismét kinyílt az ajtó. Egy fiú és egy lány lépett be rajta. Testvérek lehettek, mert szemlátomást nagyon hasonlítottak egymásra. Pont most, pont időben. Ó, ezek az áldott-átkozott véletlenek! Éppen akkor, amikor készültem kikaparni a két normáltalan vadmarha szemét!!!

-„Mekkora mák, hogy ezek bejöttek, különben Miryam felnyársalta volna azt a kettőt.”

- Igen! Arra készültem! –csattantam föl ingerülten

- Jól van, na! Nem kell leharapni a fejem.

- „Dehogy harapom, attól tartok nem bírnám megemészteni…A te tökfejedet…” –gondoltam magamba. De bár ne tettem volna. Ugyan is a közöttünk lévő kapcsolat –az erőm segítségével létrehozott kötés– mindent közvetített a bátyámnak. Ugyan úgy, ahogy az előbb az ő gondolatai is az enyémek lettek.

- Én is szeretlek hugi. –mondta közönyösen és hátra dőlt a heverőn…

 

***

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre