- De akkor is! Nem hiszem, hogy olyan rosszul csókolok, hogy fel kell pofozni érte…

- Hááát, ööö… Nem hiszem, hogy ezért kaptad. Szerintem azért volt, mert tapogattad és egyfolytában cicamicáztál. De esetleg megnézhetem, hogy mi a véleménye erről…

- Meg ne merd kérdezni, mert kicsinállak! Előbb távozol az élők sorából, mintsem szót válthatnál Alvval. –jósolta meg előre látható sorsomat bátyám.

- Eszembe sem jutott megkérdezni! –védekeztem Leone hirtelen támadása ellen aztán „újra élesztettem” a kapcsolatot Alv és köztem. Ismét egy pillanat alatt elárasztották a gondolatai a fejemet. Kusza érzelmek kavarogtak bennem. Alv érzései. Nem találtam bennük se dühöt, se haragot. Hanem valami egészen különösre bukkantam. Ezekből, az érzésekből azt következtettem ki, hogy a lánynak egyáltalán nem volt ellenére a csók.

-„Mi a jó fene ütött belém?! Egyáltalán hogy is gondolhattam hogy… Hisz mind ketten csak parancsot teljesítettünk. A főnök utasítását. Semmi egyebet. De… de akkor is. Olyan… Elég volt! A parancs az parancs! Ez csak egy küldetés volt semmi extra. Semmi értelme ezen rágódnom… Az a barom akkor is túl lőtt a célon! Meg érdemelte, amit kapott! Nincs okom a lelkiismeret-furdalásra! De… de azt el kell ismernem, hogy egész jól csókol…Már ha ezt csóknak lehet nevezni…”

- Nos Leone, Alv talán mégsem olyan közömbös irántad, mind azt gondoltad, csak egyszerűen mérges rád… Tudod milyen khm, ööö, nehéz természete van –próbáltam rávezetni a dolgokra fivéremet.

- Hülye vagy?! Egyszerűen utál. –suttogta lemondó hangon Leone. –Sosem lesz nála esélyem. Hisz nem is ad egyetlen alkalmat sem, amikor a közelébe kerülhetnék.

- Akkor ne várj a kínálkozó lehetőségre, teremts olyan helyzetet, amikor kénytelen melléd kerülni! –vetettem föl villanásnyi ötletemet.

***

- Alv, ráérsz egy pillanatra? –szólítottam meg, mikor végre visszaérkeztünk az Aineiasra.

- Mit akarsz? –kérdezte nem túl kedves hangnemben

- Majd megtudod, csak gyere már! –sürgettetésképpen elkaptam a csuklóját és bevonszoltam a Svlat mögé.

- Eressz már el, te hülye!

- Nyugi. Csak azt szeretném kérdezni mennyire vonzódsz a bátyámhoz. –szögeztem neki a kissé kellemetlen kérdést. Látszott rajta, hogy egy leheletnyit feszéjezi ez a téma. Az arcát finom pír borította el.

- Semennyire! Egyáltalán nem kedvelem a bátyádat. Ő se engem, úgyhogy felesleges jártatnod a szád.

- Megbántottad a pofonnal… –adagoltam tovább a szöveget. Igyekeztem minél jobban lefárasztani a dumámmal, hogy véletlenül se jusson eszébe engem is képen törölni. Valahogy ahhoz nem fűlött a fogam. Lévén, hogy Leone arcán mekkorát is csattant a keze. Lehet hogy Eclair az, akinek emberfeletti ereje van, de Alv is jó nagyot tud ütni. Bár most láttam először, hogy valami ennyire felbosszantotta. Általában meg tudja őrizni a hidegvérét. De a mai nap! Hát, az kész katasztrófa…

- Így járt! –mordult föl ingerülten. De mintha a szeme mást mutatott volna. Talán némi megbánást? Na peeersze! Pont Alv sajnálkozna? Habár azok a futó gondolatok, amiket utazása közben lefüleltem, tényleg valami hasonlóról árulkodtak…

- Ő pedig kedvel téged…

- Na peeersze! Ki a rák hiszi ezt el neked?

- Tényleg. És teljesen lelombozódott, amikor képen törölted. –magyaráztam csevegő hangon.

- Meg mondtam neki, hogy ne becézgessen… Főleg ne úgy, ahogy azt csinálta. Ja és a fogdosását még meg sem toroltam! – füstölgött tovább.

- Tudom, de már akkor kiszúrt téged magának, amikor először meglátott. –mondtam halkan. Nocsak! Csak nem némi érdeklődést vélek felfedezni az arcán? –És, ö, van még valami…

- Mi? –kérdezte gyanúsan nyugodt hangon. A tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, mintha olvasni próbálna a gondolataimban. Zavartan nevetgélni kezdtem, mire fölvonta a szemöldökét.

- Ki vele! –morrant rám parancsoló hangon, minek hallatán még inkább feszéjezve éreztem magam.

- Csak annyi, hogy… ö… Te Alv! Tudtad, hogy köztünk is van egy kötés? –kérdeztem miközben görcsös vigyorba próbáltam erőltetni az arcomat, és egyeik lábamról a másikra álltam.

- Hogy mi van köztünk? –tudakolta élesen

- Olyan kötés, amit a különleges képességem segítségével tudok létrehozni. Ennek a közreműködésével képes vagyok egy másik személy gondolatait a magamévá tenni. Tehát hallom, hogy egy bizonyos ember éppen mire gondol, vagy láthatom, esetleg irányíthatom is. Egyszerre több illetővel is létesíthetek ilyen kötést. –vigyorogtam a dühtől sápadt arcába.

- Tehát, te hallottad hogy mire gondoltam? –kérdezte nyugalmat erőltetve a hangjára.

- Igen… ezért is kérdeztem meg, hogy mennyire vonzódsz Leonehoz. –motyogtam immár gondosan ügyelve arra, hogy teljes miértékben kerüljem a pillantását. –Haragszol? –kérdeztem végül, bár jól sejtettem a választ.

- Nem, nem haragszom. Dühös vagyok! Legszívesebben itt helyben megölnélek! Egyáltalán hogy képzelted, hogy bemászol a fejembe?! Ugyan úgy, mint Leone! Ő megcsókolt, te pedig a gondolataimban turkáltál! Honnan vetted hozzá a bátorságot? Válaszolj! Ki vele! Mit képzelsz te magadról? Te… te kis…

- Szia! –egy gyors köszönéssel szakítottam félbe ezt a szóáradatot, és kirohantam a hajó mögül. Arra számítottam, hogy Alv követni fog, de nem tette. Különös gondolat kerített hatalmába. És ha igaz, nem sokáig fogok élni. Ha oda megy Leonehoz, és a szemébe vágja azt, amit elmondtam…akkor…nos, hát…végem. Ezek ketten megnyúznak, annyi szent! Ezt megelőzendőn fölvettem azt a speciális kapcsolatot bátyámmal, aminek köszönhetően láthatom is. Leone egyedül állt egy folyosón, és épp azon morgott, hogy mikor óhajtom oda terelni a kecses hátsó-térfelemet, amikor megjelent Alv.

- Leone! –kiáltotta a lány mire megfordultunk. A kötésnek hála a bátyám mozdulatai az enyémek is voltak. De akárki akaratát le tudom győzni… legalább is elvileg letudnám, de még mindig nem uralom tökéletesen az erőmet. Mindennek van némi szépséghibája...

- Alv… Mi történt? Ő Hisztije ide tudott jönni egy nyomorult alattvalóhoz, aki még arra sem méltó, hogy a cipőjét nyalja?! –kérdezte igen csak epés hangsúllyal fivérem.

- Most meg vagy sértve? –tudakolta hasonló stílusban a lány

- Á, én nem! De elárulom, hogy még soha senki nem alázott így meg, mit te! Mert TE ugyebár csak az emberek porba tiprásához értesz. Igaz? –feleltette a lányt. De különös, nem éreztem benne olyan dühöt, mint amivel beszélt. Azt akarta elérni, hogy Alv rosszul érezze magát? Mintha nem is bátyám, hanem a lány vetette volna el a sulykot…? Komolyan mondom, ez a hapsi nem normális! Mit akar ezzel a közönséges viselkedéssel elérni?!

- Ez nem igaz!

- Ó, dehogy is nem! Mindenkit úgy kezelsz, mintha valami alantas féreg lenne!  És mondjak valamit? Ez szánalmas… –szólt testvérem, majd hátra fordult és elindult kifelé a folyosóról.

- Sajnálom…–hallottam a lány hangját, majd éreztem, ahogy a bátyámat elönti a kéjes öröm. De mire megfordult, a hangja ismét ridegen csengett. De ami még furcsább, Alv azt mondta, hogy sajnálja? Mi a fene ütött belé? Talán tényleg érez valamit a bátyám iránt, vagy csak szánalomból teszi? De az is lehet, hogy csak azért mondta, hogy el legyen felejtve ez a vita. Ez a nő sem százas…

- Tényleg?! Te sajnálod? TE?! Pont TE? Na ne röhögtess! Az olyan szívtelen nők mind Te képesek sajnálni? Szerintem csak a mesében…

- És most ki aláz meg kit? –kérdezte remegő hangon a lány

- Ó szegénykém. Megalázó? Ha tudnád, hogy sajnállak!

- Befejeznéd végre?!  –csattant föl hirtelen Alv. –Eljövök utánad, hogy esetleg megpróbáljak elnézést kérni, azért amiért TE vagy a hibás, és ilyen stílust engedsz meg velem szemben?! Áruld el, kinek képzeled te megad? Te… te…

- Szóval elnézést akarsz kérni?

- Tudod mit? Inkább kiugrok Eclipse irodájából, mint hogy megtegyem! Te bunkó hólyag! Fulladj meg! Hülye állat!!!–ordította Alv majd megfordult és elviharzott a folyosón. Különös viselkedés, máskor mindig olyan rideg és megközelíthetetlen. Most még is olyan sebezhetőnek és gyengének tűnik. Na jó, talán mégsem. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy Alv valójában milyen. Előfordul a szenilitás ilyen idős korban…

Amire észbe kaptam Leone már utolérte a lányt, elkapta a csuklóját, és kezét a háta mögé csavarta – ami, megjegyzem igazán durva mozdulat volt, lévén, hogy Alv föl szisszent– és finoman a nyakába csókolt. A reakció érdekes volt… A lány ledermedt…

Én is éreztem Alv puha bőrét, hála annak az áldott-átkozott kötésnek, ami bátyám és köztem volt. De nem csak a bőrét, hanem annak illatát is, amely oly kellemes volt mintha… ácsi! Csak semmi túlzott fantáziálás! Elvégre fiú párti vagyok… Pontosabban csak egy fiút pártolnék, csak az a gond, hogy észre sem vesz…

- Mit… mit csinálsz? –kérdezte de nem állt ellent Leone-nak. Sőt! A fejét még oldalra is biccentette, hogy bátyám még jobban a nyakához férhessen és behunyta a szemét.

- A karjaimban tartalak. –adta meg a választ a fiú, majd maga felé fordította Alv-ot. Én is láttam a lány szaporán föl-le emelkedő keblét, kérdő tekintetét, és a döbbenettől tágra nyílt szemét. Leone bő egy fejjel magasabb volt nála, így szerény személyem is abból a magasságból szemlélődött.

- A húgod… azt… azt mondta, hogy kedvelsz…

- Miryam? Csak ezért jöttél?! Szánalomból? Vagy, mert megkért rá hogy játszd meg magad? –a bátyám úgy lökte el magától a lányt, mintha az valami veszélyes betegséget hordozna. Alv tekintetén még nagyobb döbbenet lett úrrá. Sejtettem hogy elő fogok kerülni. De azt nem, hogy ilyen hamar. Éreztem, hogy fellángol társamban a düh irántam. Ez bizony pech. Hogy mit fogok én ezektől kapni…

- Nem, nem kért meg semmire. Magamtól jöttem. Egyébként végtelenül dühös vagyok a húgodra. –suttogta csöndesen, szinte mozdulatlan ajkakkal

- Miért? Amiért a fejedben turkált?

- Mi? Te… te tudtad?! Mondott valamit?! Ki vele!  El… elmondta, hogy… mit mondott? Nyögd már ki te barom!

- Mit, azt hogy elvileg te is kedvelsz engem? Ja és nem vagyok barom. –nézett rá Leone a sápadt lányra.

- Ha úgy is tudod, akkor meg mi szükség volt arra, hogy megalázz?! –kiabált rá, majd ezúttal nem sápadt, hanem vörös lett. A mai napon rászokott volna erre az arcszínre? Szinte egész nap ilyen pírban pompázott. Ez már kezd elég elcsépelté válni. Egész nap csak rikít az arca. Pedig ő még csak nem is olyan „elvörösödök minden vackon” típus, mint én. Unalmas… De arcszíne eltörpült szikrázó tekintetével szemben. Elég ijesztő látványt nyújtott, vörös fejjel, kék hajjal és villámokat szóró meghatározatlan színű –bár leginkább cián-kék, vagy tengerzöld– szemével. –Különben sem kedvellek túlzottan. –tette hozzá csak úgy mellesleg.

- Csak törlesztettem az adósságomat. Ui. volna kedved valamikor találkozni?

- Mi?! –tudakolta élesen

- Igen. Mondjuk egy vacsora, vagy egy mozi.

- Csak nem randira hívsz? –kérdezte döbbenten Alv, s az előbbi mérhetetlen dühét csodálkozás váltotta föl. És csodák csodájára az arca is megenyhült… Ilyet még nem láttam! Milyen ari amikor így csodálkozik…

- De igen. Na akkor benne vagy? Még ha nem is túl sok mindent remélsz ettől, legalább adj egy esélyt. –nézett rá reményteli mosollyal Leone

- Nem tudom…–nyögte nem túl nagy magabiztossággal

- Jó, akkor holnap este nyolcra érted megyek.  

- Hé, még nem is mondtam semmit. Egyáltalán honnan tudnád hogy…

- Azt már elég régen kiderítettem. És az első adandó alkalommal megnéztem az aktádat. –legyintett Leone

- Mi van?! Hogy kerültél te oda az…?!

- Igen, nem kell meglepődni. Amit akarok, azt el is érem. És hogy kerültem oda? Hm, ez legyen az én titkom. –mosolyodott el sejtelmesen

- Akkor tudod, hogy Dvergr…

- Igen. De ne félj, nem mondom el senkinek, ha te nem akarod. –szólt szelíden bátyám, majd elkapta a lányt, háttal a falnak döntötte és finoman megcsókolta. Amit én is éreztem!!! Basszuskulcs! Ilyen nincs! Valahogy át kell alakítanom ezt az erőt. Nem mintha Alv vagy Leone olyan bénán csinálta volna, de akkor is idegesített. Kezét óvatosan a csípőjére csúsztatta miközben a lány átkarolta a nyakát. Gyengéden tartotta, majd kis idő múlva még közelebb húzódott hozzá. Majd a másik kezével a fenekét kezdte simogatni. A lány egy pillanatra megdermedt, de utána hagyta magát.

Lassan már azon kezdek csodálkozni, hogy miért vannak még életben. Ez a sok oda-vissza nyelves-puszi már vagy két-három perce tart. Hihetetlen hogy Alv milyen könnyen beadta a derekát! Nem néztem volna ki belőle. Első pillanatra olyan lánynak látszik, akit valami baromi nehéz befűzni. De úgy tűnik mégsem. Leone ennyire jó pasi lenne? Kötve hiszem… Bár eléggé hasonlítanak, na jó. Talán Leone negyed olyan tüskés mind a „szerelme” de akkor is.

 Amikor ismét szétváltak, Alv szorosan hozzásimult testvéremhez. Majd hirtelen eszébe juthatott valami, ugyan is enyhe döbbenettel nézett Leone-ra.

- Ó a francba! Lekéssük az eligazítást! –kiáltotta. Jesszus! Tényleg az eligazítás! A főnökasszony meg fog nyúzni annyi szent!

Azonnal kimásztam bátyám fejéből és rohantam Eclipse irodája felé. Kábé öt perces vágta után lefékeztem az őrökkel védett, szuper-bizti ajtó előtt. Kapkodva vettem a levegőt. Ziháltam mind valami meghajtott kanca a lóversenyen.

Lihegve igyekeztem szalonképes állapotba hozni magam, majd beléptem Mercredi szentélyébe. A titkárnő mind mindig, íróasztala mögött ült, és szorgalmasan gépelt. De amint beléptem fölkapta a tekintetét.

- Az eligazítás már percekkel ezelőtt elkezdődött. –mondta egy árnyalatnyi szemrehányással a hangjában –Hol voltál?

- Ha te azt tudnád! –szuszogtam nem épp elegánsan.

- A főnök már vár.

- Köszi. –dunnyogtam, és bekopogtam az irodába.

- Tessék! –hallatszott bentről a már jól ismert női hang.

Kinyitottam az ajtót, és besétáltam. A napfény egy pillanatra elvakított, hunyorogva néztem körül. A szemem előtt apró, piros, kék és még mit tudjam én milyen színű pontocskák táncoltak. Becsuktam magam mögött az ajtót, előrébb sétáltam, majd enyhén meghajoltam. (Sajnos nekem is föl kellett vennem ezt az enyhén gerinc-tornás szokást, amit abszolút ki nem állhattam.) A tágas irodában már mindenki jelen volt. Kivéve Alvot és Leonet.

- Késtél. –mondta szigorúan Eclipse

- Igen, és elnézését kérem érte.

- Foglalj helyet. –mutatott Dvergr mellé. Oda mentem, és kellemes ámde cseppet sem nőies mozdulattal levágódtam a heverőre. Mélyet sóhajtottam, majd hátra dőltem. Tweedledee megütközve nézett rám, de ez egy cseppet sem zavart. Mérgelődés helyett inkább Dvergr felé fordultam.

- Van egy hírem… –súgtam a fülébe, de ekkor kitárult az ajtó. Először Alv majd bátyám lépett be rajta.

- Késtek. –ismételte meg Eclipse az előbb még nekem szánt mondatot. Pontosabban egyetlen szót.

- Elnézést. Egy aprócska dolgot kellett elintéznem. –mentegetőzött Leone

- És még is mit? Mi lehet az, ami az eligazításnál is nagyobb előnyt élvez?

- Semmi különös.

- Üljetek le. Sinistra, folytasd.

- Nos, a banda tagjait elfogtuk és elszállítottuk. Civil áldozatok nem voltak. Többen súlyosan megsérültek, de nem volt halálos áldozat. Az anyagi kár viszont jelentős. A Félhomály nevű bűnbanda fejét nem tudtuk elfogni, ugyan is még az akció közben magára robbantotta az épületet. De rajta kívül minden tag az Űrketrecre került. –fejezte be monológját a fiú, aminek ezek szerint több mint a háromnegyedéről lemaradtam. Kár, pedig Sinistra és Dextera egy négy napos (tehát elég húzós) küldetésről tértek vissza, és kíváncsi voltam a történetükre. Ők voltak az egyik legjobb csapat, a küldetéseik általában nem voltak éppenséggel veszélytelenek.

- Értem. Alv?

- Elmentük a Dikére és sikeresen lekapcsoltuk az ottani szervezetet. Ők is az Űrketrecre kerültek. Emellett Dvergr és Miryam megtalálták azt a labort az épület alsóbb szintjében, ahol az emberkísérletek folytak. Azonban egyetlen élő személy sem maradt. Az anyagi kár jelentéktelen, de viszont a hullák száma elég nagy. –fejezte be a monológját. Hm, elég népszerű lett az Űrketrec. Minket is azzal zsarolt meg az a tuskó Armbrust…

- Jobban mondva, a halottak száma. –javította ki Eclipse –Nos, most hogy mindent tisztáztunk, kiosztom az újabb feladatokat. –mondta és elővett három dossziét.

- Alv, Dvergr, ez is a ti feladatotok lesz. –szólt. Dvergr föl állt és elvette a felé nyújtott aktát, majd visszaült mellém. Vagy is csak ült volna… – Ez pedig a tiétek. –mondta, és a Tweedle testvérpár felé nyújtotta az iratokat. Majd rám nézett ezzel mintegy jelezve, hogy a miénk a másik. –És ez a tiétek. A mai eligazítás véget ért. Menjetek.

Az egész csapat fölállt elköszönt és távozott a helységből. Dvergr még mindig az iratokba mélyedve mászkált mellettem.

- Mi a feladat? –kezdtem faggatni.

- El kell mennünk, lekapcsolni egy olyan szervezetet, ami a gravitációt befolyásolni képes berendezéseket gyárt. Mellesleg illegálisan. –mondta unottan, föl sem nézve az aktából. Láthatóan nem nagyon csigázta föl ez a feladat. –Ez egy-két szóból meg lesz. És a tiétek?

- Nekünk meg a Midgardra kell vonulnunk, elkísérni valami kislányt. –feleltem Dvergréhez hasonló lelkesedéssel. –És még is minek a segítségével…

- Passz. Ez majd kiderül. De te mintha mondani akartál volna valamit.

- Igen, jó hogy eszembe juttattad. –mondtam izgatottan, majd suttogóra fogtam a hangomat. –Képzeld, Leone randevút kért Alvtól! Azért késték el az eligazítást. Smaciztak is.

- Mi?

- Jól hallottad.

- És te miért késtél? –tette föl a keresztkérdést a lány.

- Én speciel hallgatóztam. –válaszoltam nem kis büszkeséggel a hangomban. De végül is miért ne? Miért ne legyek büszke a saját extra állat képességemre?

- Hallgat…

- Igen.

- És belegondoltál Alv mit fog csinálni veled, ha ez kiderül?

- Igen, meghalunk. –mondtam nemes egyszerűséggel

- Állj! Mi ez a többes szám? –kérdezett vissza. Választ nem adtam, inkább a lehető legnagyobb iramban kereket oldottam.

***

- Leone, induljunk végre. Minél előbb elszállítjuk azt a csajt, annál jobb.  

- Rendben. Menjünk. –válaszolta bátyám. Majd ismét a hajónk irányába vettük az irányt.

Bár perc múlva már kint is voltunk az Aineias gyűrűjéből. Isil csöndes, ámde veszettül gyors tempóban cikázott az irányításunk alatt. A bátyám biztos kézzel vezette eme monstrumot, én már kevésbé voltam ilyen profi a vezetésében. Kissé ki is fáradtam az előző feladat elvégzése közben, úgyhogy ezen nem is igazán kell meglepődni. Bár nem volt min kifáradnom, hacsak a gyaloglást nem vesszük.

- Miryam, te nem tervezed, hogy élénken veszel részt ennek a feladatnak a megoldásában? –kérdezte csevegő hangon Leone.

- De, csak most valami egy picivel jobban leköt. De ne aggódj, fel fogok ébredni, amikor odaérünk. –biztattam gúnyos mosollyal az arcomon.

- Remélem. Ó hogy az a…–nyomta el a szitok végét társam –Ki az vadbarom, aki elkezdett tüzelni?! Hogy a rák enné ki a bel…

- Leone! Vigyázz! –ordítottam, mire félre kormányozta a hajónkat egy becsapódni készülő lézer nyaláb elől.

- Ne csak a szád járjon! Segíthetnél, ahelyett hogy csak az észt osztod! –kiabált vissza. Elszánt tekintettel vettem kézbe a dolgokat. Enyhén ügyetlen voltam még, de lassan majd úgy is belejövök! Mert nincs olyan dolog, amit egy S osztályú Ász ügynök ne tudna megoldani!

- Gyorsan, a védő pajzsokat! –kiáltottam, mire egy hatalmas védő „burok” jött létre körülöttünk. –Minden energiát a fegyverekbe, vedd vissza 15 százalékkal a pajzsot! Töltsd be 302-es támadási tervet! Két másodperccel azután, hogy kilőtted a… –megrázkódott a hajó, így csak motyogva tudtam a parancs ezen részét közölni Isilel–…töltetet tüzelj a szóró ágyúval!

- Szép terv hugi! –dicsért meg Leone, miután kilőttem a támadó felet.

- Talán még sem vagyok olyan béna, mind azt gondoltad. –sóhajtottam fel megkönnyebbülten és letöröltem a homlokomon gyöngyöző verejtékcseppet. Ez a kb. öt perces „csatajelenet” kizökkentett lagymatag gondolatmenetemből. De legalább Leone is megilletett egy aprócska dicsérettel. –Nyiss egy ugró kaput! –adtam az utasítást Leone-nak.

- Ahogy parancsolod. –mondta nagy kegyesen, és mire észbe kaphattam volna, már meg is érkeztünk a Midgardra.

- Rendben, hol az a chibi, akit el kell szállítanunk? –kérdeztem, amikor elhagytuk a hajót.

- Amott! –bökött fejével előre egy enyhén szegényes kisházra. –És úgy látom vendégeket is fogad. –nyögte fájdalmas képpel Leone, mire megpördültem a tengelyem körül. És vajon kikkel találtam magam szembe?! Na kikkel? Hát peeersze hogy a Tweedle-ikrekkel. A duó lánytagja enyhe megütközéssel nézett rám. Sosem kedveltem, ahogy ő sem engem. Mindig baromi undok volt a közelembe. Ezek mellett külsőleg feltűnően hasonlítottunk egymásra (na jó, azért nem annyira, de voltak megegyező vonások). Ami különbözött: a hajszínünk más volt, a szemünk színe és alakja és én egy pár centivel magasabb voltam nála. Na jó, kb. tíz centi különbség volt köztünk.

Sosem tudtuk elviselni egymást. Elég sokat veszekedtünk, és be kell ismernem, hogy nem is mindig ő kezdte. Egy pofon is elcsattant már, nem vagyok rá túlzottan büszke. De akkor speciel ő kötött belém…

- Hát ti meg mi a rákot kerestek itt? –kérdeztem nem éppen angol jómódorral.

- A főnök küldött ide. –adta meg a tömör nem túl szívélyes választ Dledee

- Eh?! –hördültem föl, nem kis megrökönyödéssel.

- Mi a radai rossebnek nem bízik bennünk?! Szerinte ennyire híján vagyunk a lojalitásnak? –morgolódott Leone

- Szerintem csak azért állított rá két csapatot, mert ez egy elég nehéz feladat. –mondta Dee enyhébb stílusban. És némi mosollyal az arcán…–De nem mintha segítségre szorulnánk. –undokoskodott tovább. Velem… Jó szokásához híven.

- Én is pontosan ezt akartam mondani. Nem mintha segítségre szorulnánk!

- Tweedledum, szerintem dolgozzunk össze. –javasolta bátyám. A két fiú elég jól kijött egymással, és gondolom jókat is röhögnek a vitáinkon…

- Eh?! –nyögtünk föl egyszerre Tweedledeevel

- Egyet értek. Azért küldött minket a főnök, hogy közösen oldjuk meg ezt a feladatot. –mondta a fiú

- Tweedledum! –csattant fel Dee

- Tessék?! –kiabáltam megütközve

- Jól hallottátok. Indulás, elvisszük a kis chibit.

- Chibi? –kérdezett vissza értetlenül Dledum.

- Igen, kb. azt jelenti hogy kicsi. Vagy legalább is valami hasonlót…–gondolkodott bátyám –Bár igazából fogalmam sincs… Csak úgy hallottam…

- Értem.

- Gyerünk lányok indulás! –utasított minket Leone. Mérges fújások és szitkok között elindultam a kislány –Isabella Kawinqy– felé. Egy kedves mosollyal üdvözöltem, majd Isil felé vezettem.

- Ezek miért nem kedvelik egymást? –hallottam hátam mögött a suttogó Tweedledum hangját

- Túlságosan hasonlítanak. Teljesen egy évjárat mind a kettő. Ha megvesznénk, sem szívelnék egymást. Szerintem törődjünk bele. –vonta meg a vállát bátyám.

***

- Még mindig nem hiszem el, hogy egyezhettél bele abba, hogy azzal a fontoskodó, öntelt, arrogáns, beképzelt, nagyképű libával dolgozzunk?! – még hazafelé hápogtam is a méregtől. Hol van az egyenjogúság?! Se a libuska, se pedig én nem egyeztünk bele a közös munkába. Miért van az, hogy a férfiak mindig semmibe veszik a nőket?! Vagy legalább is engem, meg azt a különnemű Tweedledeet.

- Nyugodj már le. Azért csináltuk mert úgy gondoltuk hogy így lesz a legjobb. És különben is Eclipse küldte őket, ugyan úgy, ahogy minket is.

- És Eclipse akarata az szent?!

- Igen.

- Komolyabb indokot kérek! Nem igaz hogy nekem nem lehet saját akaratom, mert te azt nagy kegyesen mindig elnyomod!!!

- Hugi, csinálod még ezt az Ász-drámát?

- Hogy csinálom é? Naná hogy csinálom te gyökér! Miért nem számít neked soha, az hogy mit akarok? – mondtam idegesen, majd a duzzogva hátra dőltem. Az út további részében nem is szóltam Leonehoz. Bár szerintem ezt ő inkább áldásnak vette, mintsem büntetésnek.

Amikor megérkeztünk az Aieneiasra füstölögve hagytam el Isil fedélzetét.

Nagy dúlás-fúlás és ajtócsapkodás közepette vonultam végig a hivatal garázsában. Szememmel már megkerestem „szerény kis autónkat”. Oda trappoltam hozzá, és az ajtajának támaszkodva vártam be bátyámat. Leone hamarosan be is futott, kivágta maga felől az ajtót és beugrott a volán mögé. Mellé másztam én is. Beizzította a motort és már indultunk is. Olyan laza száznegyvennel haza csoszogtunk.

- Hugi, te írod meg a jelentést…

***