1. rész

 Meleg,tavaszi nap volt.A napsugarak szikrázva csillogtak a kis tó tükrén.Egy fiatal nő feküdt egy hatalmas fa törzsének dőlve a tó partján.Egyenletesen szuszogott és mélyen álmaiban járt.Hosszú fekete fürtjei,kissé kócosan omlottak a vállára.Világoskék kimono-ja makulátlan tiszta volt.Arcának vonásaiból,akár egy nemesre is következtethettünk volna,de ő mégsem volt az.Egy fogadóban dolgozott szinte éjt nappallá téve.A fogadó tulajdonosai fogadták be őt pár évvel ezelőtt.Egy tisztáson találtak rá és azóta sajátjukként nevelik a nőt.

-Sayoko-chan!-kiabált valaki az erdőből.

 A nő lassan kinyitotta szemeit és álmosan ásított egyet,majd az erdő felé tekintett.Barátnője és egyben munkatársa,Eri közeledett felé,hevesen integetve neki.Futtásnak eredt,mikor meglátta a fa tövében heverő Sayoko-t.Sötétkék kimono-ja itt-ott beleakadt a bokrok tüskéibe.Szoros fekete,kontyáról is lehullott a kendő.Kifulladva ért oda barátnőjéhez.

-Eri.-nézett rá még mindig álmosan Sayoko.-Mi történt?Úgy futsz,mint akit kergetnek.

-Gyere,gyorsan!-mondta idegesen Eri és felrángatta barátnőjét.-A fogadóban balhé van!

-Mi?-nézett idegesen az égszínkék szemekbe.-Mi történt?

-Gyere!Út közben elmondom.

 Eri már futásnak is eredt és út közben mesélt barátnőjének.

-Vagy öt részeg férfi jött a fogadóba,-kezdte.-akiket nem voltam hajlandó kiszolgálni,apád parancsára.Erre ők dühösek lettek és elkezdtek kiabálni és csapkodni.Apád érted küldött.

 Lassan megérkeztek a fogadó elé,ahonnan nem kis lárma szűrődött ki.Sayoko édesanyja az ajtóban állva tördelte ujjait,lesve az ösvényt,hogy mikor bukkan fel a lánya.Mikor meglátta őt,az égre emelte a tekintetét és mélyet sóhajtott.

-Sayoko!-kiáltott oda lányának.-Gyere gyorsan!

 Sayoko egyenesen a fogadóba sietett.Mikor belépett hatalmas rumli fogadta.Jó pár asztal ripityára volt törve.A legtöbb szék is darabokban hevert.Az ijedt vendégeket a falhoz parancsolta az öt részeg férfi.Legtöbben csupán kissé izmos emberek voltak,de a vezetőjük nagyából két méter magas,nagydarab,izmos ember volt.Arca vörös volt a sok italtól,amit elfogyasztott.Idegesen kiabált Sayoko apjával,aki már a földön feküdt és véres arcát fogta.

 Mikor ezt a nő meglátta,olyan haragra gerjedt,mint még soha és megindult a férfiak felé.

-Mi folyik itt?-kiáltott rájuk dühösen.

 A férfiak érdeklődve néztek felé,majd vezetőjük Sayoko elé állt.

-Ki vagy te,asszony?-kérdezte tőle.

 Sayoko szinte rosszul lett a férfi leheletéből áradő szaké szagától.Úgy gondolta,hogy már csak ennyi szaké szagától is alkoholmérgezést kaphatna.Undorodva nézett fel a férfira.

-Ennek a fogadónak a vezetője.-mondta és csípőre tette a kezét.

 A férfiak hangos nevetésben törtek ki,mikor meglátták az elszántságot a nő szemében.

-És miben segíthetjük a hölgyet?-nézett rá újra a vezér.

-Mondjuk,hogy eltakarodnak.-mondta csendesen Sayoko,de hangja olyan hidegen csengett,hogy szinte megfagyott tőle a levegő.

 A vezető is megborzongott és a nő haragtól izzó zöld szemeibe nézett.Olyasvalamit látott bennük,ami azt ígérte,hogy meghal ha nem megy el rögtön.A nő szeme tekintélyt parancsolt és a nagydarab férfi megrémült tőle.Maga sem tudta miért,de odaszólt embereinek.

-Megyünk!-mondta,azzal az öt férfi kivonult a fogadóból.

 A megriadt vendégek hálával néztek Sayoko-ra és megköszönték,hogy megvédte őket.

 Sayoko segített anyjának ellátni apja sebeit és kitakarítani a fogadóból a romokat,majd szobájába vette az irányt.Ott már várta őt Eri.Ő és Sayoko egy szobában laktak,amióta Sayoko pár éve idekerült.Annyira szerették egymást,mint két testvér és a világ minden kincséért sem váltak volna meg egymástól.

-Hogy elfutottak azok a fickók.-szólt Eri.

-Mi?-nézett rá Sayoko és leült az ágyára.

-Jól elijesztetted azokat a fickókat.

-Ugyan.Csak közöltem az álláspontom.

-Tudod,Sayoko...

-Igen?

-Örülök,hogy megismerhettelek.

-Én is,de mért mondasz nekem ilyeneket?

-Van egy olyan érzésem,hogy neked egyszer majd el kell menned,mert a sorsod nem ide köt.

-Ezt meg hogy érted?-húzta fel a szemöldökét a nő.

-Tudod,Sayoko...mikor a szemedbe nézek...akkor olyasmit látok,amit halandó emberében soha.

-Még mindig nem értelek.

-Neked más sors van megírva.Nem arra születtél,hogy egy fogadóban éld le az életed.Te ennél többre vagy hivatott.

-Eri.Ha nem tudsz értelmesen beszélni,akkor bele se fogj.

 Sayoko azzal felállt és kisétált a szobából.Eri szavai felzaklatták.Már javában az éjjelben jártak,de Sayoko meg sem állt a tóig,ahol újra leült a nagy fa tövébe és a tó felszínét kezdte nézni.

-Mit akart azzal,hogy mikor a szembe néz,olyat lát,amit halandó emberében soha?Én is az vagyok.Akkor mit akart ezzel?

 Hirtelen Sayoko-nak eszébe jutott,hogy egy hete véletlenül megütötte a fülét a szülei beszélgetése.Furcsának találta,amiről beszéltek.

-Kérlek Hitomi.-szólt egy erélyes férfi hangja a szobából.-Ne kezd újra.

 Sayoko csendben az ajtóhoz osont és rátapasztotta a fülét.Nem szokta meg,hogy az apja ilyen hangon beszél az anyjával.

-De,kedvesem.-hallotta az anyja hangját is.-Egyszer meg kell tudnia.Nem kényszerítheted,hogy itt élje le az életét.Ő nem erre született.Több ő,mint aminek elmeséltük.Ha újra felidézi a múltját újra az a büszke lény lehet,aki valaha volt.

-Elég,Hitomi.Sayoko örökre ebben a faluban marad és soha nem beszélünk neki arról,hogy hogyan találtuk meg.

 Sayoko most a Hold fodros képét nézte a víz tükrén és elgondolkozott anyja szavain.Vajon mit jelenthetett,mikor büszke lénynek nevezte?És mi az,hogy ha  újra felidézi a múltját?Vajon van valami,amire emlékeznie kéne?

 Igazság szerint Sayoko soha nem emlékezett arra,hogy hogyan került arra a tisztásra,ahol szülei rátaláltak és soha még egy halvány emléke sem volt azelőtti életéről.

 Sayoko a vítzükör fölé hajolt és megnézte saját tükörképét.Mikor a vízbe nézett olyasmit látott,hogy menten elkerkedett a szeme.