7. rész

 Miután Rin kiörvendezte magát,elálmosodott és lassan el is aludt.Jaken is húzta már a lóbőrt Aun oldalának dőlve és a sárkányló is elszenderedett már.Csak Sayoko és Sesshomaru volt ébren.A férfi egy fának dőlve fűrkészte az eget,míg a nő mellette ült és a tűzbe bámult.

-Csak azt nem értem,-kezdte Sesshomaru rátekintve a nőre.-hogy Aun miért ilyen barátságos veled?

-Fogalmam sincs.-füllentett a lány.-Bizonyára megjegyezte,hogy vittem nektek enni,mikor a falu közelében voltatok.

-Miért is jöttél el a faluból?

 Sayoko a férfira nézett.Tudta,hogy volt valamilyen kapcsolat köztük,de azt nem tudta,hogy ellenség vagy barát.De mivel láthatólag a férfi sem emlékezett rá,így csak ennyit mondott.

-Az emlékeimet keresem.

-Elvesztetted őket?-kérdezte Sesshomaru színtelen hangon.

-Mondhatjuk úgy is.És te?Még azt sem tudom,hogy ki vagy.

-A nevem Sesshomaru.

-És valamiféle nagyúr vagy?

-Igen.A Nyugati tartományok örököse.

 Ezután egy szót sem szóltak egymáshoz.Sayoko kissé meglepődött,hogy egy ilyen fontos személyiséggel hozta össze a sors,de legalább azzal a szellemmel utazik,akié ez a rengeteg föld.És erősnek látszik így nem sok baj érheti.Amúgy meg ő is tud magára vigyázni.

 Sayoko hirtelen megszédült és újabb képek törtek rá.Két alakot látott egy sziklán állni.Pont,mint mikor idefelé jöttek,csak most azt is hallotta miről beszélnek.

-Barátok.-szólt Sesshomaru.

-Rendben,Sessho.-mondta ő.-Barátok.

 Azzal kezet fogtak és mindketten eltűntek.

-Hé!-rázta meg Sesshomaru az ájult Sayoko-t.

 Sayoko lassan kinyitotta a szemét és a férfira nézett.Szépen lassan felült és a nagy fatörzsnek támasztotta a hátát.

-Sokszor előfordul veled az ilyesmi?-kérdezte Sesshomaru ismét az eget bámulva.

-Csak párszor.-válaszolt tömören Sayoko.

-Pihenj.Holnap hosszú utunk lesz.

-Sesshomaru!

-Igen?

-Kérdezhetek még valamit?

-Hallgatlak.

-Miért akarod megölni a testvéred?

-Az nem rád tartozik.

-Kérlek.Mesélj nekem egy kicsit.Hidd el,hogy megkönnyebbülsz utánna.

 Sesshomaru maga sem tudta miért,de visszaült a nőhöz és mesélni kezdett.A szavak megállíthatatlanul ömlöttek belőle.Elmesélte,hogy Inuyasha csupán féltestvére,és hogy mindig is féltékeny volt rá.Egyrészt,mert apjuk jobban szerette és másrészt,mert ő kapta a Tessaiga-t,a pusztítás kardját,míg ő egy számára értéktelen kardot kapott,amivel nem lehet gyilkolni.Mire észbe kapott már elmesélte a lánynak a majdnem egész életét.

 Sayoko mindeddig csendben hallgatott,de nagyon kíváncsi lett,hogy milyen kapcsolat fűzte Sesshomaru-hoz.És mivel a férfi egy szót sem említett róla,így megkérdezte.

-Ha jól tudom,akkor minden nagyúrnak és úrnőnek már születésekor kijelölnek egy jövendőbelit.Neked nincs?

-Dehogynem.-kezdte Sesshomaru.-Csak vele már évszázadok óta nem is találkoztam.

-Talán rossz viszonyban voltatok?

-Nem.A kapcsolatunk nagyon jól indult.Eleinte barátokként,majd később,mint testvérek szerettük meg egymást.A szüleink viszont jobban szerették volna,ha szerelemmel érzünk egymás iránt.Végül,hogy nekik is örömet szerezzünk,megígértük,hogy esküvőnk napjáig csak a legelkerülhetetlenebb esetben találkozunk.Addigra rendezzük magunkban a dolgokat és szerető hítvesek leszünk.A nőt Sayoko-nak hívták.Pont,mint téged.Vele megegyeztünk,hogy csupán barátok leszünk és a házzasságunk is erre alapszik majd,de a szülőknek ezt soha nem kell tudnia.

 Miközben Sesshomaru mesélt,Sayoko-nak egyre több minden jutott eszébe és lassan minden részlet a helyére került.Figyelmesen hallgatta a férfit és mikor befejezte sem szólt egy szót sem.Némán bámult a tűzbe és gondolataiba merült.Tehát Sesshomaru nem ellenség,csupán jóbarát.De ha a nő most elmondja,hogy ő Sayoko vajon a férfi hogyan reagál majd.Ezzel megszegte az ígéretét.

-És mit lehet tudni rólad?-kérdezte hirtelen Sesshomaru,kissé megrémítve a nőt.

-Rólam?-nézett rá Sayoko.-Érdekel egy halandó múltja?

-Ha már én meséltem,akkor illene neked is,nem?

 Sayoko végül úgy döntött,hogy az Inuyashaéknak beadott szöveget mondja el.

-Az én történetem meglehtősen rövid a tiedhez képest.-kezdte Sayoko.-Hét évvel ezelőtt súlyosan megsebesültem.Fogalmam sincs,hogy hogyan.Annak a falunak a fogadósai találtak rám,amellett ti is voltatok.Ezek az emberek befogadtak engem és ápolták a sebeimet.Mivel az azelőtti életemről semmilyen emlékem nem volt,megkértem a falu miko-ját,hogy tanítson ki és útra keltem.Remélve,hogy meglelem elveszett emlékeimet.

 Sesshomaru is kérdezés nélkül hallgatta végig a nőt."Tehát hét évvel ezelőtt került a faluba.-gondolta.-Akkor tűnt el Sayoko is.De...várjunk csak."Sesshomaru hirtelen felismerte az illatot.Ennek a nőnek ugyanolyan illata volt,mint Sayoko-san-nak.Félelmetes volt a hasonlóság.De ez a nő nem lehetett ugyanaz.Hiszen ő ember míg a másik Sayoko egy erős,tisztavérű szellem.Így Sesshomaru el is vetette a lehetetlen ötletet.

-Lassan pihennünk kellene.-szólt végül a férfi és tüntetőleg behunyta a szemét.

 Sayoko még egy darabig nézte a rezzenéstelen,fagyos arcot,majd ő maga is álomba merült.

 Másnap reggel Sayoko kipihenten ébredt.Annyira jó meleg volt és olyan puha dolgon feküdt.Karjaival is ölelte a puha tárgyat.Mélyen beszívta a levegőt maga körül.Hirtelen kipattantak a szemei és rémülten nézett fel.

 A mozdulatra Sesshomaru is felébredt.Szinte nem hitt a szemének.A nő a karjaiban feküdt és átölelte őt.Ez magában még nem is lett volna nagy gond.De az,hogy ő maga is szorosan karolta át a törékeny testet és fejét a nő fején pihentette,az már igenis gond volt.

 Sayoko vörösen engedte el a férfit és felállt.Arca lángolt és kezeivel próbálta hűteni,miközben gyorsan elfordult.

-Ne haragudjon,Sesshomaru-sama.-szólt Sayoko és hangja szörnyen remegett,de nem a félelemtől.-Fogalmam sincs,hogy hogyan kerültem oda.Kérem bocsásson meg.

 Sesshomaru értetlenkedve nézett a céklavörös nőre,majd zavartan bólintott egyet,hogy feljtsék el.

 Sayoko ezután felköltötte Rin-t és a kis csap________________________f5 egész nap egy szót sem szólt csak néha-néha nézett zavartan a szellemre,aki a csapat előtt pár méterre gyalogolt.

-Vajon mi történt velük?-kérdezte súgva Rin Jaken-t.

 A kis gnóm csak értetlenül megrázta a fejét,majd félve urára nézett.

-Sesshomaru-sama.-kezdte Jaken.-Merre tartunk?

-A kastélyba.-mondta a szellem.-Kicsit megpihenünk ott.

 Sayoko erre a szavakra felkapta a fejét.Emlékeibe hirtelen egy hatalmas kővár képe fészkelődött.Temérdek ablakkal,hatalmas kerttel,rengeteg díszes szobával és megannyi szolgálóval.Gyerekkori emlékek is felvillantak előtte,majd ő halványan elmosolyodott.Ha jól számolt utánna,akkor már 300 év is eltelt,hogy utoljára a kastélyba betette a lábát.Örült,hogy viszontláthatja gyerekkora kedvenc színhelyét.

 Csapatunk nagyából szürkületre érte el a kastély lábát.Sesshomaru szélesre tárta a hatalmas vaskaput és társaival együtt belépett rajta.Sayoko értetlenkedve nézett körbe.Az emlékeiben élő pompás építmény és kertje egyáltalán nem egyezett ezzel a lepusztult kőhalommal és kiégett,sivár tájjal.Egyszerűen szívszorító volt a látvány.Az ablakok mocskosak.A fák korhadtak.A kastélyfal már szinte fekete és itt-ott zöld a rátapadt mohától.Mikor pedig beléptek az épületbe,száján önkéntelen kiszaladtak a szavak.

-Ez egyszerűen iszonyatos!-mondta nem kis felháborodásával.

 Az éppen köréjük sereglett 10-20 szolga és társai is érdeklődve néztek rá.

 Sayoko körbe nézett a teremben.Mindenhol pókháló,mocsok,kosz,szemét.Tétlenkedés nélkül leugrott Aun-ról és benyitott a legközelebb eső szobába.A függönyök szakadozottak voltak.Szöveteik közt megragadt a mocsok.A padló már szinte ragacsos volt a rengeteg kosztól.Az ágynemű szintén szakadt és koszos.Értetlenül fordult Sesshomaru felé.

-Miféle elmebeteg volt képes így elhanyagolni egy kastélyt.-bukott ki belőle a felháborodott kijelentés.

 Sesshomaru kérdőn nézett rá.A szolgák mintha ott sem lett volna,elfordultak és urukra néztek.

-A szobája készen áll,nagyuram.-mondta az egyik szolga.

 Sesshomaru csak biccentett és már épp mindenki indult volna,mikor Sayoko kiáltása töltötte meg a termet.

-Az előbb kérdeztem valamit!

 Mindenki ránézett.Majd a szolgák "vezetője" ügyet sem vetve rá,elindult az egyik kisajtó felé.A nő pillanatok alatt előtte termett és megragadta a ruháját.

-Hogy mersz engem semmibe venni!-kiáltott rá mérgesen,és szemei szinte szikrát szórtak.

 Az idős férfi szörnyen megijedt a feldühödött asszonytól és meghunyászkodva húzta össze magát.Majd segítségkérően Sesshomaru-ra nézett.A férfi biccentett és az összes szolga ijedten iszkolt el.Sayoko csak szájtátva bámult utánnuk,majd dühtől szikrázó szemmel a szellemre nézett.