8. rész

 Sayoko egy szót sem szólt a férfihoz,de szemei szikrát szórtak.

-Hogy lehet ilyen mocsokban élni?-kérdezte végül.

-Én nem szoktam csak nagyon ritkán idejönni.-válaszolt a szellem.-Akkor is csak egy vagy két éjszakára.

-És szerinted ebben a koszban én vagy akár Rin,képesek vagyunk élni?

 Sesshomaru kicsit elgondolkozott majd körbenézett.Magának is be kellett ismernie,hogy a kastély higiéniai állapota nem mondható megfelelőnek.Ismét visszanézett a dühös szemekre.Érdekes volt számára.A nő feldúlt arca,mosolyt csalt az övére.Bár csak ember volt,Sesshomaru-nak be kellett ismernie,hogy gyönyörű.Főleg ha dühös.Szívből nevetni még igazán nem látta,de elképzelte magában a csillingelő kacajt és a kivirult arcot.A gondolatba szinte belerészegedett.És maga sem értette miért,de beparancsolta egyik szolgáját.

-Azonnal takarítsátok ki a kastélyt!-adta ki a parancsot az elképedt démonnak.-Estére ragyogjon itt bent minden!

 Azzal Sesshomaru az emelet felé vette az irányt és Rin-t meg Jaken-t is magával vitte.Sayoko nem csatlakozott hozzájuk.Inkább kiment a kertbe és elindult körbejárni a hatalmas épületet.Mikor kilépett a csendes,kopár kertbe,megrohanták az emlékei.Minden gyerekkorával kapcsolatos boldog emlék újra a felszínre tört és megállíthatatlanul pörgött le a nő előtt.Mikor eltűntek a képek,Sayoko kinyitotta a szemét és szomorúan tekintett körbe.

-Milyen régen is volt.-mondta csendesen.-Annyi minden megváltozott.De nem hagyom,hogy a kedvenc hely,ahol életem legszebb napjait töltöttem,ilyen szomorúan haljon meg a szemem előtt.Segítek neked,hogy újra élj.

 Sayoko törökülésbe ült le a földre.Ujjait öszafonta.Mutató és nagyujjait egymásnak támasztottak.Lehunyta a szemét és egy imát kezdett mormolni.Először csak csendesen,majd egyre hangosabban.A kezéből halványzöld enrgianyalábok törtek fel és körbeölelték a testét.Mikor már lámpaként ragyogott a nő,a fény betöltötte az egész kertet és a kastélyt is körbe vette.

 Sesshomaru szobájának ablakából tekintett le a kertbe.Látta,mikor a nő leült a földre és azt is mikor az ima hatására a testét körbevette a fény.Ledöbbenten nézte,hogy a kert minden virága,fája,növénye újra kizöldül és élettel telik meg.A kastély faláról eltűnt a fekete mocsok és az újra szürkén ragyogott.A moha is lefoszlott róla és a kastély külseje újra olyan lett,mint hajdanán.Mikor pedig a fény elült,Sayoko boldogan tekintett körbe.De eluralkodott rajta a hirtelen kimerültség és ájultan dőlt el.

 Sesshomaru démoni gyorsaságával rohant le a kertbe és elkapta az ájultan eldőlni készülő nőtt.Gondolkodás nélkül ölbe kapta és felvitte a szobájába.Ott lefektette az ágyra és gondosan betakarta.

-Ez az ima nem kis erőt vehetett el tőle.-mondta csendesen,majd az ájult nőre nézett.

 Sayoko egy reggel erős napsütésre ébredt fel.Hunyorogva nyitotta ki a szemét és körbe nézett a szobában.Egy kellemesen puha ágyban feküdt.Drága szövetű takarók fedték be a testét.Makulátlan tisztaság uralkodott körülötte.Az ablakon simogató napfény áradt be és megvilágította a fényűző szobát.Hatalmas fából készült szekrény volt az ággyal szemben elhelyezve.Az ablak mellett egy asztal is elhelyezkedett.A függönyök fehér és vörös színekben pompáztak.Sayoko lassan felült és lelépett a földre.Lába alatt puha szőnyeg terült el.Olyan vastag,hogy Sayoko először azt hitte vastag füvön lépked.Észrevette,hogy ruhái az asztalon vannak.Páncéljával,kardjaival és íjjával együtt.Mikor magára nézett,nem hitt a szemének.Egy fehér hálóruhát viselt.Egyszerű volt,de mégis gyönyörű.Tapintása,mint a selyem.A nő még sokáig gyönyörködött benne,majd sietve megmosta az arcát az asztal mellett álló kis szekrényen lévő vízből.Aztán felöltötte frissen kimosott ruháját.Páncélját és fegyvereit is visszavette.Haját hátul erős cofban kötötte össze.Azután belebújt papucsába és kisétált a szobából.

 Épp csak,hogy kilépett máris beleütközött valakibe.Mikor maga elé nézett egy fekete páncélt látott és két kardot.Lassan felemelte a fejét és belefúrta tekintetét a két sárga szempárba.Percekig elveszett bennük,majd csendesen megszólalt.

-Sesshomaru-sama.-suttogta.

-Látom felébredtél.-mondta a férfi,de egy percre sem szakította el tekintetét a nőétől.

-Igen.De meddig aludtam?

-Egy teljes hétig.

-Mi?-kerekedett el Sayoko szeme.

-Mutatok valamit.

 Sesshomaru finoman megragadta Sayoko kezét és maga után húzta.Lesétáltak a lépcsőn,majd Sesshomaru sorban benyitott minden terembe.Azok makulátlanul csillogtak.Sayoko kissé meglepődött.

-Remélem elégedett vagy.-szólt Sesshomaru és a nőre nézett.-Kitakarítattam.És köszönöm,amit a kerttel és a kastély külsejével csináltál.

 Tehát a férfi látta.Sayoko szégyenlősen lehajtotta a fejét és egy "szívesen"-t mogyogott.

-Gyere!-szólt Sesshomaru és ismét magával húzta a nőt.-Már biztosan éhes vagy.

 Sayoko szó nélkül követte.Egy hatalmas terembe léptek be.Hosszú asztal állt középen.Megannyi szék vette körül.Hatalmas csillár lógott le a mennyezetről,melyen most egyetlen gyertya sem világított.A hatalmas ablakok elől elhúzták a függönyöket és néhányanat kitártak,hogy a friss tavaszi levegő bejöhessen rajta.

-Sayoko-san!-ugrott fel Rin és boldogan szaladt a nő karjaiba.-Végre jobban vagy.Úgy örülök.

-Köszönöm,Rin.-mondta Sayoko és megölelte a kislányt.

 Miután megreggeliztek,Sesshomaru vezetésével kimentek a kertbe.Ott Rin rögtön elrángatta Jaken-t és játszani kezdett vele.Sayoko pedig mosolyogva figyelte őket,Sesshomaru jobbján.

 A férfi viszont csak a nő arcát fürkészte.Egyetlen szót sem szólt neki csak nézte őt és apró mosoly játszott a szája sarkában.

 Sayoko lassan észrevette a férfi perzselő tekintetét és ránézett ő is.Hosszú ideig figyelték egymást,majd Sayoko fejében egy ötlet ötlött fel.

-Láttam,hogy az egyik karod nincs meg.-nézett érdeklődve a szellem baljára.-Emlékszem,hogy mesélted,hogy az öcséd vágta le.

-Igen,-kezdte Sesshomaru.-de miért kérdezed?

-Csak,mert ha gondolod én meggyógyíthatom.

 Sesshomaru a nő várakozással teli szemeibe nézett,majd röviden biccentett.Sayoko pedig átsétált a másik oldalára és megérintette a vállát a kimono felett.A keze lassan ezüstösen izott fel.Sesshomaru pedig érezte,hogy a csontja kezd visszanőni,majd mikor Sayoko végzett már újra az ép karját emelte föl.

-Na?-nézett rá kíváncsian Sayoko.-Milyen?

-Kissé zsibbadt,-szólt Sesshomaru.-de tökéletes.Köszönöm.

 Látszott,hogy a nőt vártalanul érte a köszönet,de bizonytalanul mégis elmosolyodott.

 Mikor leszállt az este,csapatunk csendben megvacsorázott és aludni vonult.Sesshomaru behívta Sayoko-t a szobájába.