9. rész (12)

 Sayoko csendben besétált a szellem mögött a szobába és becsukta maga mögött az ajtót.Sesshomaru szó nélkül mellé lépett és megcsókolta.Sayoko egyszerűen elképedt,mikor a férfi elengedte.Fogalma sem volt,hogy mi késztethette erre a szellemet és kérdőn nézett rá.

 Sesshomaru pedig fogta és bezárta az ajtót,majd újra a nő felé fordult.Szemeiben olyan vágyakozás tükröződött,hogy szinte megperzselte Sayoko bőrét.Némán a karjaiba kapta és az ágyhoz vitte.Ott szépen talpra állította és a páncéljához nyúlt.Lassan az asztalra helyezte fegyvereit,majd a páncélt is lefejtette a nőről.Végül a kimono-t is levette és magamellé ejtette.Aztán végignézett a tejfehérbőrű nő.Mellei tökéletesen teltek.Teste arányos és finom vonalú volt.Bőre olyan puha,mint a selyem és olyan fehér,mint a hó.Szemei zöldek voltak.Még talán a smaragdnál is zöldebbek és annál is szebben ragyogtak.Haja,mint az éjszaka.A férfi lassan kioldotta a coffot és a szalagot a földre dobta.Ő maga is vetkőzni kezdett.

 Sayoko csak nézte a férfit és nem mozdult.Engedte,hogy levetkőztesse és végignézzen testén.Aztán elkerekedett szemmel látta,hogy Sesshomaru is vetkőzni kezdett.Mikor már semmi sem fedte egyiküket sem,Sayoko a férfi izmos melkhasa felé nyúlt.Lassan,óvatosan végighúzta rajta aprócska kezét.Majd fátyolos tekintettel nézett fel rá.

-Miért?-kérdezte elhaló hangon.

 Sesshomaru az ujját a nő ajkára tette.

-Csss!-mondta neki.-Ne kérdezz.Csak engedd,hogy szeresselek.

 Sayoko ezután egy szót sem szólt.A férfi gyengéden a karjaiba kapta és szenvedélyesen megcsókolta.A nő átadta magát a csóknak és karjaival szorosan ölelte át a férfi izmos testét.

 Az elkövetkezendő pár óra,mesés volt mindkettejük számára.Mikor már kellőképpen elfáradtak,Sayoko megszólalt.

-Miért?

 Közben a férfi bőrét cirógatta és nyugodtan feküdt a védelmező karok közt.Sesshomaru ránézett,majd csendesen megszólalt.

-Hazudtál nekem.-hangjában játékos évődés volt.

 Sayoko felnézett rá és meglátta a férfi mosolyát.

-Miben?-kérdezte.

-Azt mondtad,hogy elvesztetted az emlékidet.

-Igen.És ez így is van.

-De nem mondtál el mindent.

-Mi?

-Például azt az apró tényt,hogy te valójában Sayoko-sama vagy,Kelet Úrnője.

-Miből jöttél rá?

-Mikor ájultan feküdtél egy hétán át én mindig veled voltam.

 Sayoko figyelmesen hallgatta a férfit.

-Alvás közben felvetted a valódi alakod.-folytatta Sesshomaru.

-Mi?-nézett rá Sayoko.

 A férfi bólintott.

-Tehát,akkor van hozzáfűzni valód?-kérdezte Sesshomaru.

-Még mindig olyan vagy,mint régen.-mondta Sayoko.-Téged nem lehet átverni.

 Sesshomaru elképedve nézett a nőre.

-De...-folytatta Sayoko.-Ha rájöttél,akkor miért feküdtél le velem?Hiszen,ha jól emlékszem,akkor csak barátok vagyunk.

-Ez igaz.-szólt a szellem és megcirógatta a nő arcát.-De ez,hogy emberként éltél egy ideig,megváltoztatott.Már nem azaz elkényesztett úrilány vagy,aki voltál.

-Elkényesztetett úrilány?!-emelte fel sértődötten a hangját Sayoko és kissé eltávolodott a férfitól.

 De Sesshomaru sem volt rest.Elkapta a nő derekát és magára húzta.Sayoko viszont sértődötten elfordította a fejét.

-És ez a változás jót tett.-folytatta a férfi.-Belédszerettem,Sayo.

-Hazudsz.-mondta mérgesen a nő.-Azt be kell bizonyítanod.

-És hogyan?

 Sayoko elmosolyodott és Sesshomaru vette a célzást.Gonosz vigyorral harapta meg kissé a nőt,aki ijedten húzódott össze.

-Sessh-san!-kiáltott fel Sayoko.

-Szeretem,ha így hívsz.-mondta Sesshomaru és tovább csókolgatta a lány bőrét.-És ha így kell bizonyítanom,akkor szívesen bizonyítok neked életem végéig.

 Sayoko kacagva csókolta meg szerelmét és apró karjaival átkarolta a nyakát.

-Akkor a házasságunk,már nem csak a barátságra épül majd?-kérdezte Sayoko.

-Nem.-válaszolta a férfi.-Még szép,hogy nem.

 Az éjszaka maradékát Sesshomaru szerelme bizonyításával töltötte,majd pirkadatkor mindketten elszundítottak.Sayoko boldogan bújt szerelme karjaiba és Sesshomaru is mosolyogva ölelte át szerelmét.

 Eközben kis csapatunk is rendíthetetlenül haladt előre.Naraku-t keresték,hogy minél előbb leszámoljanak vele,de sajnos még azt sem tudták hogyan.Éjszakára pedig kénytelenek voltak letáborozni.Inuyasha morogva firtatta,hogy a halandók csak lelassítják,de Kagome "fekszik" vezényszava hamar elhallgattatta.

 Mikor már mindenki nyugovóra tért,Inuyasha körbekémlelt és elindult az erdő felé.Egy nő illata vonzotta arra.Mikor kilépett az apró tisztásra,nem mást látott ott,mint Kikiyou-t,akit hűséges lélekrablói vettek körbe.

-Inuyasha.-szólt Kikiyou.-Örülök,hogy eljöttél.

-Mit keresel itt?-kérdezte Inuyasha.

-Érted jöttem,szerelmem.

-Értem?

-Igen.Gyere velem a halálba.

 Inuyasha közelebb sétált a nőhöz és némán a szemébe nézett.

 Eközben a fák árnyékában egy szomorú szempár figyelte őket.Mikor meghallotta miért jött Kikiyou,Kagome szívét a bánat mardosta.Félt a fiú válaszától.Már épp elakart szaladni,mikor Inuyasha megszólalt.

-Sajnálom,Kikiyou.-modta a fiú.-De már van valamim,ami ehhez a világhoz köt.

-Mi?-nézett rá csodálkozva a nő.-Biztos az a Kagome.Miért Inuyasha?Ő fontosabb neked,mint én?

-Igen.Kagome sokat jelent nekem.Sokat köszönhetek neki.Szeretem.

 Kikiyou tudatáig nehezen jutott el ez az egy szó és az szörnyen megrázta.Lelke összeszurult,majd iszonyatos haragra gerjedt.

-Nem!-kiáltotta.-Nem enedem,hogy másé légy.Te csakis hozzám tartozhatsz.Ha nem jössz velem önként,akkor majd jössz erővel.

 A lélekrablók mind Inuyasha felé kezdtek száguldani.A fiúnak megmozdulni sem maradt ideje.A kígyók körbefonták a testét,kékes-fehéres derengésbe fogva azt.Inuyasha kiáltani sem tudott,de a fájdalom égette a testét.Mikor már Kikiyou varázsa majdnem beteljesedett,Kagome rohant ki a fák közül.

-Inuyasha!-kiáltotta és a fiú felé rohant.

 Mikor kezével a lélekrablókhoz ért,azok rögtön elporladtak.Inuyasha pedig zilálva esett le a földre.

-Hogy mersz közbeavatkozni?!-kiáltott rá dühösen Kikiyou.

 Kagome rászegezte elszánt tekintetét.

-Nem engedem,hogy bántsd Inuyashát.-mondta Kagome.-Ő már nem hozzád tartozik.Megmondta,hogy nem akar veled menni.Hagyd őt békén.Hagyd őt békén!

 Kagome hangja viszhangot vert az erdőben.Kikiyou teste hirtelen világítani kezdett és egy lélekgömb csapódott ki belőle.Az egyenesen visszaszállt Kagome testébe.A lelke egyrésze,amit Kikiyou magában tartott,most újra az övé lett.

 Az elképedt papnő térdrerogyott.A lelkek folyamatosan elhagyták a testét,ami lassan porladni kezdett.Keserűen mosolygott még egyszer és fájdalmas tekintetét Inuyasha-ra emelte.

-Sajnálom.-mondta neki.-Bocsáss meg és légy boldog.

 Azzal Kikiyou agyagteste porrá vált és a szél szárnyán repült tova.Kagome döbbenten állt és nézte a jelenetet.Hirtelen Inuyasha magához rántotta és erősen ölelte meg.

-Köszönöm.-suttogta a lánynak.-Örökké szeretni foglak Kagome.

 Kagome nem hitt a fülének.Felnézett a hanyou-ra és szavak helyett forrón megcsókolta.

-Én is szeretlek.-mondta neki Kagome,majd egy újabb szerelmes csókban forrt eggyé vele.