10. rész
Heni 2006.10.22. 10:42
....
10. rész
Másnap reggel Sayoko földöntúli boldogságabn úszott,mikor szerelme karjai közt ébredt fel.Megemelte a fejét és a csendesen szuszogó szellemre nézett.Emlékezett rá,hogy milyen ritka dolog ilyen mélyen aludni látni kedvesét.Sesshomaru védelmezően ölelte magához szerelmét és szorítása egy percre sem gyengült.Arcán a végtelen nyugalom tükröződött,de egyben a boldogság halvány jele is ott bujkált.Külső szemlélő soha fel nem fedezhette volna,de Sayoko látta.Végtelen boldogság töltötte el a szívét és egyik kezével lassan végigsimította Sesshomaru arcát.
A férfi szemei az érintésre kipattantak és egy darabig zavartan tekintettek a karjaiban fekvő halandó nőre.Majd minden részlet a helyére került és a rideg szellem elmosolyodott,majd lágyan megcsókolta a nőt.
-Jó reggelt.-suttogta neki.
-Neked is.-mondta Sayoko és a férfi felé emelkedett.-Olyan édes voltál.
-Mikor?
-Miközben aludtál.
-Ja.-Sessh elmosolyodott.-Sikerült bebizonyítanom,hogy szeretlek?
Sayoko határozottan megrázta a fejét.
-Méghogy nem?!-kiáltott fel a férfi és megcsiklandozta Sayoko-t.
A nő csilingelő kacagása betöltötte a szobát és sokáig vizhangzott még a szellem fülében.
-Jól van feladom!-szólt nevetve a nő.-Bebizonyítottad.
Sesshomaru erre visszahanyatlott az ágyra és újra karjaiba zárta kedvesét.Hosszú percekig feküdtek így,majd Sayoko gyomra hatalmasat kordult.
-Éhes vagy?-kérdezte Sesshomaru.
Sayoko bólintott.
-Akkor öltözzünk fel és gyerünk az ebédlőbe.-folytatta a férfi és kikászálódott az ágyból.
Elkezdett öltözni és közben a pajkosan incselkedő nőt nézte,aki lassan és vontatottan kezdett öltözni.
-Örülök,hogy a modorod visszatért.-mondta Sesshomaru.-Remélem a harcban is ugyanolyan vagy még.
-Na,de Sessh-sama!-kiáltott fel Sayoko.-Hiszen még nincs meg a régi hatalmam és külsőm.Hogyan lehetnék ugyanolyan.
Sayoko elkeseredetten huppant vissza az ágyra.A férfi visszafordult az ajtóból és vigasztalóan ölelte meg,majd a fülébe suttogott.
-Ne aggódj.Mindeb eszedbe fog jutni.Csak légy türelemmel.
-De hiszen már szinte mindenre emlékszem.Csupán arra nem,hogy mi történt azon a napom,amikor megsebesültem.Miért nem jut eszembe?Miért?
-Szerintem az az egy nap az egyetlen,amit nem akarsz felidézni.Valami olyasmi történt,ami szörnyen fáj neked és nem akarsz emlékezni.
-Köszönöm.Ezzel felvidítottál!
-Figyelj.Minden rendbejön.Ígérem.
Sayoko az aranyszín szemekbe nézett és újra látta bennük azt a határozottságot,ami már annyiszor segítette meg.Bízott a férfiban.Lassan bólintott,majd megcsókolta a férfit.
-Sayoko-san!-rohant be a szobába Rin,de az ágy előtt hirtelen megtorpant.-Bo-bocsánat.
-Semmi baj,Rin.-mosolygott rá Sayoko.-Mit szeretnél,kicsikém?
-Csak ezt hoztam.Azért jöttem be,mert az egyik cselédlány azt mondta már ébren vagytok.
Azzal a kislány két virágkoszorút emelt fel és átnyújtotta őket Sesshomaru-nak és Sayoko-nak.Ők mosolyogva vették el.Majd valami olyasmi történt,amiről senki sem hitte,hogy valaha bekövetkezik.
Sesshomaru felkapta a kislányt és maguk közé ültette.
-Köszönjük,Rin.-azzal megpuszilta a lányka homlokát.
Sayo és Rin elképedve néztek rá,majd a szellem értetlen arcát látva,nevetésben törtek ki.Sesshomaru bosszúsan nézett rájuk,majd megtorlásként kiüldözte őket,egészen az ebédlőig.Rin Sesshomaru hóna alatt,míg Sayoko a hátán volt és próbálták legyűrni a démont.De az nem hagyta magát.Mikor az elképedt személyzetre néztek,Sesshomaru magamellé húzta Sayoko-t,Rin-t maga elé állította és így szólt.
-Szeretném közölni,hogy Sayoko-san a feleségem lesz és ezszerint bánjatok vele.Másrészt pedig Rin-t lányomnak fogadtam és vele is a megfelelő bánásmódot várom el.
A személyzet értetlenkedve nézett rájuk,de amint uruk jeges tekintetét megláttak,csak mélyen meghajoltak és dolgukra siettek.
-A feleséged?-nézett rá meglepődve Sayoko.-És Rin a lányod?
Sesshomaru csak bólintott,majd mosolyogva ölelte meg a szívének két legkedvesebb halandót.
-Most pedig reggeli.-mutatott a szellem a rogyásig megpakolt asztalra.
Mind a hárman jóízűen fogyasztották el a reggelijüket,közben pedig boldogan beszélgettek.
Eközben nem is olyan messze a kastélytól,egy fa árnyékában két szerelmes is ébredezni kezdett.A fiú vörös ruhája,védelmezően takarta be őket,míg a karjaikkal egymást ölelték.A lány kinyitotta szép,barna szemeit és kedvese aranysárga szemeibe nézett.
-Jó reggelt,Inuyasha.-mondta boldogan.
-Neked is,Kagome.-válaszolt a fiú és megcsókolta a karjaiban fekvő nőt.
-Lassan visszakéne mennünk.-kezdte Kagome.-Szerintem Sango-ék már a fél erdőt átkutatták.
Inuyasha csak bólintott,majd mindketten felöltöztek és elindultak a táboruk felé.Mikor odaértek már az aggódó Miroku,Sango és Shippo fogadta őket.
-Hol voltatok?-ugrott Shippo Kagome vállára.
-Merre jártatok?-kérdezte kórusban Miroku és Sango.
Shippo hirtelen Kagome-t kezdte szaglázni,majd így szólt.
-Kagome-nak Inuyasha illata van.
A többiek csak bámultak rá,majd Sango és Miroku titokzatosan kezdett mosolyogni.
-Meséljetek el mindent.-kérték társaik a megszeppent szerelmeseket.
Ők mesélni kezdtek,majd mikor a végére értek,a többiek érdeklődve nézték őket.
-Szóval Kikiyou elengedett?-kérdezte Miroku.
Inuyasha bólintott.
-De most már indulnunk kell.-mondta Inuyasha és felállt.
-Hová?-kérdezték a többiek.
-A Nyugati kastélyba megyünk.-Inuyasha itt egy hatalmas kastélyra mutatott a hegyen.
A többiek követték a tekintetét,majd Kagome tétovázva feltette a kérdést.
-Miért?
-Mert meg kell beszélnem valamit a bátyámmal.
Azzal a kis csapat felkerekedett és a kastély felé vette az útját.Mikor a kapukhoz értek vagy három szolga jött eléjük és kitárták a hatalmas vaskaput.
-Gyertek velem.-mondta az egyik.-Sesshomaru-sama már vár titeket.
A csapat kíváncsian nézett össze,de követték a szolgálókat.Mikor egyre beljebb léptek a kertben,Kagome örvendezve nézett körül.
-Ez egyszerűen meseszép.-szólt.
-Egyetértek.-mondta Sango.
-Sesshomaru-sama feleségének munkája.-szólt a cselédlány a csapat élén.
-Feleség?!-kiáltottak fel.
-Igen.-folytatta a lány.-Egy héttel ezelőtt érkeztek.Sesshomaru nagyúr egy halandó nőt feleségül még tegnap és a halandó kislányt,Rin-t gyermekének fogadta.Az úrnő neve Sayoko-sama.Kedves és tüneményes teremtés.Emlékeztet minket a hajdani Sayoko hercegnőre.Bár nem mindenki örült a hírnek,hogy egy halandó nő lesz az úrnőnk.De én személy szerint örülök neki,mert a nagyúr gyökeresen megváltozott tőle.
A lány épp akkor fejezte be mondandóját,mikor kinyílt a kastély ajtaja és Sesshomaru lépett ki rajta,oldalán Sayoko-val és Rin-nel.
Egy darabig csak némán nézték egymást,majd Sesshomaru törte meg a csöndet és mindenki legnagyobb meglepetésére így szólt.
-Örülök,hogy ismét itthon vagy,öcsém.
-Ez nem az én bátyám.-mondta Inuyasha még mindig megdöbbenve.-Rossz helyre jöttem.
Sesshomaru csak mosolygott rá.
-Ha jól sejtem beszélni akarsz velem.-mondta Sessh-sama.
-Igen,azért jöttünk.-válaszolt Kagome.
-Gyertek beljebb.
A kis csapat Sesshomaru-ék után indult.A lányok nevetve üdvözölték egymást,majd a még mindig kétkedő Inuyasha-ra néztek.
Sesshomaru az ebédlőbe vezette őket.Ott mindenki helyet foglalt.Rin és Shippo kivételével,akik a kertben maradtak játszani.
-Hallgatlak,Inuyasha.-kezdte Sesshomaru.
-Biztos,hogy te az a Sesshomaru vagy,akit én ismerek?-kérdezte Inuyasha.
-Miféle bizonyíték kéne?-sóhajtott nagyot a szellem.
-Nem is tudom.
-Most beszélni jöttél vagy kötekedni.Mert ha az utóbbi szívesen megfojtalak.
-Ez meg teszi.Szóval.Azért jöttünk vagyis jöttem,hogy némi segítséget kérjek.
-Miben is?
-A szilánkok gyűjtésében.És...Naraku megölésében.Tudom,hogy Naraku megölésére te is készülsz.És mivel rájöttem egyedül kevés vagyok ellen,az egyetlen akitől segítséget kérek az a bátyám.Hiszen mégis testvérek lennénk.
Sesshomaru még sokáig nézte az öccsét.Elgondolkozott régi érzésein.Mennyire is gyűlölte őt.De hiszen Inuyasha nem is tehetett semmit apjuk halála ellen.Csecsemő volt,mikor meghalt apjuk.És mivel már ő is tudja milyen tiszta szívből szeretni,így Izayoi-t sem hibáztatta.És be kellett ismernie magának,hogy mindig is szerette az öccsét,mert benne rég halott apját látta viszont.Nem a külsejében,hanem a lelkében.Az érzéseiben.
-Rendben.-bólintott rá a férfi.-De előtte még más dolgom is van.
-Mégis mi?-kérdezte Inuyasha.
-Sayoko-ra biztos nem emlékszel.
Inuyasha csak nézte a nőt.
-Ő vándorolt velünk egy héttel ezelőtt,de aztán veled tartott.-mondta Inuyasha.
-Igen.-szólt Sesshomaru.-De előbbről?
Inuyasha ismét elgondolkozott.Egy ismerős illat és egy mosolygós,kedves arc került elő emlékeiből.Egy zöld szemű,fekete hajú,csupa mosoly démmonnő és a kedves illat,ami körbe lengte.Inuyasha szemei tágra nyíltak és közelebb hajolt a nőhöz.
-Ő az?-kérdezte Inuyasha.-Emlékszem.Még nagyon kicsi voltam.Úgy három éves.Egy démon támadt rám.Túl erős volt hozzám képest.Már majdnem meghaltam,mikor te és Sayoko megmentettetek.De...Várjunk csak.Az a Sayoko démon volt.
Sesshomaru bólintott.
-Sajnos,történt egy kis baleset.-kezdte.-Ez ugyanaz a Sayoko,de valami miatt emberré változott.Ha felidézi magában,hogy átváltozása előtt mi történt vele,akkor újra démon lesz.De amíg ez nem történik meg addig ember marad.
Mindenki némán ült és a különös nőt nézte.Vajon milyen titka van még?Vajon ki is ő valójában?Vajon a valódi Sayoko milyen erővel bír?Ha előtte is hatalamas volt,de nem volt papnő,akkor az új erőkkel vajon milyen erős is lehet?Talán vele együtt lesz esélyük Naraku ellen?
|