Újra Kikiyou csapdájában

5. fejezet

- Shippou!- Kagome hangjától megremegett az egész erdő, melynek tisztásán Sango, Takura, Kagome és mostmár Shippou is ücsörögtek.

- Kagome!- Shippou nagy nehezen kiszabadult a lány szorításából, így az levegőhöz is jutott. Aztán, mikor észrevette Takurát szemei a kétszeresükre tágultak.

- Kagome, ez meg ki?- kérdezte gyanakodva.

- Ő itt…

Mondatát nem tudta befejezni, mert Takura közbe vágott:

- Takura vagyok, a leghatalmasabb miko leszármazottjának segítőszelleme- darálta le egy szuszra, majd barátságosan Kagomera mosolygott.

Shippou egy kicsit lehiggadtan visszavigyorgott, majd lehuppant a fűbe.

- Mond csak, te hogy nem mérgeződtél meg?- kérdezte Kagome, kíváncsian pislogva Shippoura.

- Megmérgeződtem, csak nem volt elég a szervezetem legyőzéséhez. Csak egy napig feküdtem eszméletemet vesztve…

- Hogyhogy egy napig? Mi se aludtunk annyi ideig…- motyogta zavartan Sango.

Ekkor Takura megköszörülte a torkát, és közölte:

- Lassan egy hete fekszetek itt.

- MI??????????- pattant fel a két lány egyszerre.

- Nem akartam most elmondani, de a kicsike,- hanyagul intett Shippou felé- hát… lelőtte a poént.

- Ne nevezz kicsikének- kiabált Shippou dühösen, mire Takura egyszerűen fejbevágta.

- Nem pattogj már!

- Hogy mersz ilyet tenni, !- Shippou egyre nagyobb ellenszenvel nézte a férfit.

Takura elegánsan felvonta szemöldökét, mintha csak azt kérdezné, mire gondolsz? Ám még mielőtt ezt igazából is megkérdezhette volna, Kagome közéjük ült.

- Elég lesz. Takura, elmennél tűzifáért?- Kagome könyörgő pillantásától Takura azonnal elolvadt.

„- Te jó ég! Hogy juthatott ilyen az eszembe? Méghogy ő kedves? És aranyos, gyönyörű, bölcs… Már megint hol jár az eszem?” Gondolkodott Takura, miközben faágakat keresett.

Eközben a tisztáson is róla beszélgettek.

- Ti is észrevettétek, hogy mennyire hasonlít Inuyashára?- Tette fel kérdését Kagome, ugyanis az előbbi jelenet is az ő elméletét támasztotta alá, miszerint ezek ketten valamiféle rokonok lehetnek.

- Igen.

- Szerintem is,- mondta Shippou, miközben fejét simogatta-, hisz csak ő tud ilyen goromba lenni!

Erre a két lány kacagásban tört ki. Takura értetlen fejet vágott, mely annyira vicces volt, hogy Shippou is csatlakozott a nevetőkhöz. Takura felvonta szemöldökét, majd megrántotta a vállát, és végül leült. A röhögőgörcs hamarosan mindenkinél alábbhagyott, és mindenki megkomolyodott. Kagome teljesen elmerült gondolataiban, melyek egyértelműen Inuyasha és Takura körül forogtak.

„– Érdekes… Az előbbi miatt Inuyasha sértődötten rohant volna el, de Takura nem tette. Mintha csak nekem lenne kitalálva…ő az én tökéletes férfim.” Mosolygott bágyadtan a lány, majd hirtelen feleszmélt.”- Hisz ő a védőszellemem… Biztos nem szabad szeretnünk egymást. Végülis így is elleszünk, hisz örökre velem marad majd. Csak Inuyasha lesz rá dühös. Hisz Koga miatt is teljesen ki volt akadva.”

- Kagome minden rendben?- Sango aggódva figyelte barátnőjét, aki üveges tekintettel bámult kb. egy órája maga éle.

- Mi? Ja…Persze- Kagome a mondata végére még egy mosolyt is előcsalt arcára.

Takura gyanakodva rásandított, de mikor a lány észrevette pillantását, zavartan kezdte tanulmányozni a füvet, az eget, a fákat és tulajdonképpen mindent, Kagomén kívül.

Ahogy lassan telt az idő, Kagome, Sango és Shippou is elszundított. Takura még egyszer megnézte, hogy mindenki alszik-e, majd mikor erről megbizonyosodott, átalakult kutyává, és felröppent. Mikor újra talajt érzett lába alatt, visszaalakult emberré.

- Megkedvelted az emberi alakodat?- a sötétben ácsorgó alak hangja dühösen csengett.

- Talán nem tetszem neked?- kérdezett vissza pimaszul Takura, majd könnyeden leült a fűbe.- Rátérnél a lényegre? Miért kellett az éjszaka közepén iderángatnod?

- Az Úrnőm üzeni neked, hogy ne térj el a megbeszéltektől. Ja, és tőlem is egy jótanács: Ne habarodj bele abba a fruskába, mert ha az Úrnőm megtudja, biztosan megöl téged. Hidd el, nekem az is tetszene, de jelen pillanatban nem kívánom a halálodat, mert úgy látszik az Úrnőm kedvel téged. Az, hogy Ő boldog legyen, nekem mindennél fontosabb. Habár jobban örülnék, ha nem te tennéd őt boldoggá. De nekem most nem erről kell beszélnem. Teljesítsd a feladatodat, de mindennek összhangban kell lennie. Az Úrnőm megparancsolja neked, hogy csak azt teheted, amit előtte megbeszélsz velünk! Semmi rögtönzés, mert a fejed veszted!

- Most azt várod, hogy megijedjek?- Takura kacagni kezdett- Szerinted megrémülök tőled, meg az „Úrnőd”től?- Az úrnőt olyan gúnyosan ejtette ki, ahogy csak tudta, majd kelletlenül feltápászkodott.

- Elmehetek végre?

- Menj csak, de hidd el, ha tőlem nem is, az Úrnőmtől félhetsz!- Mondandója befejeztével az alak egyszerűen köddévált.

- Ezt gondolom, vehetem igennek,- morogta dühösen Takura, majd ő is elment a találkozó színhelyéről.

Kagome nagy nehezen kinyitotta a szemét.  Nem akart még felkelni, de valaki folyamatosan szólongatta.

- Jóvanna!- Nyöszörögte fáradtan, majd újra becsukta szemét.

- KAGOME! AZONNAL KELJ FEL!! - Ordította Takura dühösen.

- Mi ez a kiabálás?- kérdezte Sango, majd barátnőjére nézett, és elnevette magát- Már értem! A kisasszony megint nem hajlandó felkelni.

- Ne nevess ki!- kiáltotta Kagome, és egyből felült.

- Na látod, így kell ezt csinálni!- mosolygott Sango elégedetten, majd odalépett barátnője mellé, és kinyújtotta a kezét.- Pattanj! Meg kell találnunk azt a perverz szerzetest!

- Igazad van. Induljunk!- bólintott Kagome, majd elfogadva a felényújtott kezet, könnyeden felállt.

Takura egy percig megdöbbenve nézte a lányt, majd vállatvonva elindult mögöttük.

Napok óta mehettek, mikor egy furcsa barlanghoz értek. Kagome nem érzett a közelben ékkövet, hát bementek.

- Nem tetszik ez a hely - suttogta Shippou, majd Kagome háta mögé futott- Ugyanolyan szaga van ennek a helynek, mint annak a furcsa lénynek, aki elrabolta Mirokut.

- Ezek szerint jó helyen járunk?- kérdezte Takura, kérdőn fordulva Kagome felé.

- Igen, szinte biztos vagyok benne, hogy Miro…

Kagome nem tudta befejezni válaszát, mert Takura morogni kezdett, majd átváltozott a hatalmas farkaskutyává.

„- Ez annyira nevetséges!- Szidta magát némán a hatalmas kutya-, meg kell védenem a lányt azért, hogy sajátkezűleg végezzek vele.”

- Valami baj van?- tudakolta Sango, bár sejtette a választ.

Ekkor megjelent Miroku, ám Kagome egyből tudta, hogy ez csak a furcsa lény, az elrabló.

- Takura, támadj!- Utasította a kutyát, mire az elrugaszkodott a földtől, és nekiesett a szellemszerű alaknak, aki most egy farkas képét vette fel. Takurát azonban nem tudta legyőzni. A pár perces csatából a fehér kutya lépett ki győztesen, habár gyönyörű fehér bundája teljesen bemocskolódott. Erőtlenül odakúszott Kagome lábához, majd elájult.

- Takura!- Kiáltotta Kagome aggódva, majd lehajolt az ájult kutyához.

- Sango?- Hallatszott a barlang mélyéről egy elkeseredett, megtört hang.

- Miroku!- Mosolyodott el Sango, majd elfutott a hang irányába.

Kagome elgondolkodva nézett még utána pár másodpercig, majd nekilátott ellátni Takurát. Ám meglepő módon a farkaskutya sebei majdnem teljesen meggyógyultak. Kagome döbbenten állt, és Shippouhoz fordult magyarázatot várva.

- Te tudod mi történt?- Kérdezte idegesen.

- Ő egy igazi szellem, akik meg tudják gyógyítani magukat, ha a szükség úgy hozza - magyarázta Shippou türelmesen, majd leült.

Ekkor Takura átváltozott emberré, és felköhögött. Kagome aggódva hajolt a szellem felé, mire az sármosan rávigyorgott.

- Nem is voltál rosszul, ugye? Csak azt akartad, hogy aggódjak érted?- Kiabált dühösen Kagome, majd hirtelen elkomolyodott, és annyira közel hajolt a fiúhoz, hogy csak ők ketten hallják, amiről beszélgetnek.- Mert ha igen, akkor sikerült!

- Valóban?- kerekedtek el Takura szemei, majd lassan keze elindult Kagome arcán. A lány néhány pillanatig meglepődve nézett, majd zavartan felállt.

- Most megyek, megnézem Sangoékat- motyogta még mindig zavartan, majd futva indult barátnője után. Takura addig bámult utána, míg a lány alakját el nem nyelte a sötétség.

- Vajon? Vajon ő tényleg szeret?- tette fel a kérdést, hangosan.

Folyt.köv