Újra Kikiyou csapdájában

6. fejezet

Az erdő békéjét lovak vágtája törte meg. A horizonton 3 ló jelent meg, melyekről emberek pattantak le fürgén.

- Itt vagyunk - suttogta az egyik alak, majd a másik kettőre tekintett.

- Így van, űrnőm – bólintott egy aprót a másik is.

- Hol is van az az itt?- kérdezte a harmadik, mire a második alak fejbekólintotta.

- Az úrnőm azt mondta, ha szükséges lesz, megtudjuk - magyarázta a harmadik személynek türelmetlenül.

- Talpnyaló!- Vetette oda fintorogva a harmadik sértődötten, majd ő is felképelte a második alakot.- Neked nem vagyok köteles engedelmeskedni, csak Kikiyounak.

- Ne merészelj…

- Elég legyen!- kiabálta az első dühöngve, majd a harmadik alakra tekintett.- Reyoo te velem jössz! Te pedig elmehetsz.

- Na de…- kezdte volna a második, ám hirtelen elhallgatott- Ha így akarod, akkor elmegyek. Viszlát- azzal felpattant lovára, és elvágtatott.

A másik két alak is felült a lovakra, de ők a másik irányba indultak. Reyoo nem akarta magára haragítani az Úrnőt, ezért inkább nem beszélt, csak a tájban gyönyörködött.

„- Milyen szép itt minden. Mintha csak egy álom lenne, vagy valami tökéletes bűbáj. Vajon meddig megyünk még? Meg kéne kérdeznem.” Gondolta, majd halkan megkérdezte:

- Mikor érünk oda?

- Ha azt szeretnéd, hogy megálljunk, csak szólj! És megnyugodhatnál végre! Nem kell félned tőlem. Csak Kikiyou vagyok, nem pedig egy félelmetes Úrnő- sóhajtotta a kérdezett, és Reyoo nagy meglepetésére ő maga is gyúnyosan ejtette az Úrnő nevet.

- Nos rendben. Kikiyou, kérlek, álljunk meg!

Kikiyou leszállt lováról, és letelepedett a fűbe. Felpillantott Reyoora, aki még mindig megdöbbenve ült lován.

- Na? Mi lesz már?

Reyoo, mint egy varázsütésre felkapta a fejét, leugrott lováról, és belezuhant a fűbe. Elég volt egy perc, és máris az igazak álmát aludta.

„- Nagyon fáradt lehetett- gondolta a nő,- de sajnos nem áll módomban elengedni. Pedig szenved mellettem. Talán… Nem! Nem mehet el, a tervem befejeztéig. Azt akarom, hogy tovább adja a történteket. A kis Kagome…” Egyből dühös lett, ahogy a reinkarnációja eszébe jutott. „ Tényleg vajon hogy lehet Inuyasha. Remélem még nem gyógyult meg…Nem akarom, hogy baja legyen. Ráadásul Sesshy is biztos megölné. Érdekes érzés lesz majd Inuyashának, ha meglát vele együtt. De hát ilyen az élet. Hozzám nem való, csak egy igazi SZELLEM.” Mikor rendezte kószáló gondolatait feltápászkodott, és elindult sétálni egyet. Tuljadonképpen tudta, hogy Naraku a közelben van, de ez nem izgatta. Csak Sesshoumaruval akart találkozni. Ösztönei nem csapták be, hamarosan összefutott a nagy szellemmel. Kélyesen elmosolyodott, mire Sesshoumaru felpattant a fa tövéből, és előkelően odalépett Kikiyou elé.

- Mit akarsz?- Kérdezte hidegen, a lány szemét elkerülve.

- Neked is szia, Sesshy- ejette ki a Sesshoumarut olyannyira zavaró becenevet- szerintem sejted, mit akarok.

- Ha a terv miatt vagy itt, akkor…

- Cssssssss!- Kikiyou a férfi szájára tette a kezét, majd ingerlően végig simított a szellem egész testén. - Más miatt jöttem. Érted.

Ekkor Sesshomaru ölbe kapta a mikot, és fénygömbbé alakulva elrepült vele.

***********

A barlang falán árnyékok jelentek meg. Takura villámgyorsan felült, és az érkezők felé tekintett. Először Sango jelent meg, Mirokut támogatva, aztán Shippou, és végül érkezett meg Kagome, aki folyamatosan a földet bámulta.

- Mindenki jól van?- kérdezte Takura higgadtan.

- Köszi, igen.- bólintott aorót Sango, majd felnevetett.- Miroku, te kis perverz!

Ám ahelyett, hogy jól kupánvágta volna a szerzetest, csak kacagott. Kagome odalépett melléjük, majd segített a szellemírtónak lepakolni Mirokut a földre. Miután nagy nehezen Miroku hajlandó volt elaludni, Kagome nekilátott ellátni a sebeket. Mire befejezte, látszólag már mindenki aludt. Feltápászkodott a földről, és kiment a barlangból, egy kicsit sétálni. Takura csak erre várt, és követte a mikot.

- Kagome? Beszélhetnénk?- kérdezte halkan Takura, miközben egyre közelebb ért a lányhoz.

- Takura…Most inkább hagyj!- suttogta reszketve Kagome.

- Nem tagadhatod le az érzéseidet. Soha nem fogsz tőlük szabadulni, ha nem beszéljük meg!

- Rendben- morogta kicsit dühösen, majd intett a szellemnek, hogy kövesse. Mikor már több mérföldre lehettek a barlangtól, rekedten megszólalt:

- Csak azért érzek vonzalmat, mert szörnyen hasonlítassz valakire…

- Inuyashára?- Tippelt Takura, majd látván a lány kérdő tekintetét, nevetve hozzátette- Éjszakánként mindig az ő nevét kiabálod.

Kagome szörnyen elpirult.

- Nem is tudtam- motyogta halkan, majd sírva fakadt.- Úgy hiányzik nekem! Eddig azt hittem, nélküle is meglennék, de ő olyan nekem, mint a levegő.

Takura átölelte a lányt, és csitítgatva mondta:

- Biztos meg fogod találni! Tudom, hogy neked mellette a helyed. Érzem!

- ŐK mondták?- nézetrá könnyes szemekkel Kagome.

- Egen…-válaszolt vontatottan a szellem, majd lassan felállt.- Gyere Kagome, menjünk vissza a többiekhez, már hajnalodik. Azzal ölbe véve a lányt futva tette meg a távot a barlangig. Ott lepakolta a lassan elszenderedő lányt, majd ő is elnyúlt a hűvös talajon.

**********

Inuyasha egyre intenzívebben érezte Kikiyou és Sesshoumaru szagát. Perceken belül meg is látta őket, ám nem úgy, ahogy azt előzőleg elképzelte. A miko és a szellem teste teljesen egybeolvadt, és a nyögéseik undort váltottak ki Inuyashából. Közelebb lépett a párocskához, majd köhintett egyet. Kikiyou ijedten kapta fel a fejét, és látszólag le akarta lökni magáról a szellemet, ám Sesshoumaru csak azért sem hagyta ezt.

- Sesshy!- Nyögte Kikiyou dühösen.- Azonnal szállj le rólam.

- Nem!- Hangzott a tömör felelet, majd Sesshoumaru még egy erőset lökött, mire Kikiyou testében szétáradt a hatalmas szellem nedve.

- Mindjárt hányok- közölte Inuyasha, majd el akart menni, amikor Kikiyou elkapta a karját. Inuyasha kérdő tekintettel visszafordult, majd undorodva végignézett a mikon, és végül a lány kézfején állapodott mag tekintete.

- Hiába akarsz magyarázkodni, nem érdekel ez az egész.

- Ó! Teljesen félreértettél.- Mondta Kikiyou lenézően.- Tudod ki akar magyarázkodni. Csak azt akartam mondani, hogy maradj! Végig akarom nézni, amint Sesshy megöl. Mert ha holnap történne meg a dolog, akkor Kagome miatt semmit se láthatnék belőle, úgyhogy legyetek szívesek kinyírni egymást.

- Mi?- Kérdezte Sesshoumaru értetlenül, majd hirtelen elkomorodna.- Te senkiházi!- Kiabálta Kikiyounak- Hogy mertél így megalázni?

- Viszlát!- intett egyet Kikiyou, majd éles fény kíséretében eltűnt.

- Öcsém! Bocsánatot kérek.

- Miért?- kérdezte Inuyasha értetlenül.

- Kagome gyilkosa az én bérgyilkosom…Gondoltam kölcsönadom Kikiyounak, míg megöli Kagomét.

- Mi?- Inuyasha ijedten tekingetett körbe, majd megnyugodott.- A szélbordával úgyis legyőzöm, nem lesz nagy ellenfél.

- Nem akarlak kiábrándítani- koppantak Sesshoumaru szavai hidegen-, de Kagome bízik a srácban. Régóta terveztük ezt, nehéz lesz keresztülhúzni Kikiyou tervét.

Inuyasha szomorúan hallgatta bátyja szavait, aki egy pillanatra megsajnálta öccsét, de gyorsan elhesegette az érzést. Ekkor velőtrázó sikítás rázta meg a csöndes erdőt…

Folyt.köv