Újra Kikiyou csapdájában

7. fejezet

„Ekkor velőtrázó sikítás rázta meg a csöndes erdőt…”

Inuyasha ijedten kapta fel a fejét, majd észak felé fordult.

- Onnan jött a hang- bökött idegesen az erdő közepébe.

Sesshoumaru nem válaszolt, csak felmordult. Inuyasha meg se várta, hogy testvére mit tesz, vagy mond, egyszerűen elfutott, be az erdőbe. A fák megremegtek a széltől, amit a félszellem okozott, a madarak vijjogva menekültek onnan, ahol a félszellem ösvényt vágott. Sesshoumarunak nem lett volna nehéz követnie őt, de a szellem nem mozdult. Valami furcsát érzett a levegőben, ami nem tetszett neki.

„- Most inkább visszavonulok”-gondolta, majd szellemgömb formájában visszarepült a tisztásra, ahol a kicsi Rin és Yaken szunyókált.

Sango meglepetten ült fel a barlangban és kutatóan körbenézett. Látta a nyugodtan alvó szerzetest - aki apró mosolyt csalt a lány arcára-, Shippout is észrevette, de Takura és Kagome nem volt sehol. Ijedten pattant fel, és kifutott a barlangból. És mikor kiért, döbbenten felkiáltott, ezzel magára vonva a küzdő felek figyelmét is.

- Meneküljetek! És mindenképp folytassátok az ékkőszilánkok összeszedését, és keressétek meg Inuashát- mondta szomorúan Kagome, majd kilőtt egy újabb nyilat a hatalmas kutya felé, aki vicsorogva ugrott arébb, de nem sikerült kikerülnie a Szent Nyílvesszőt, így egy bukfenc kíséretében kénytelen volt visszaváltozni emberré.

- Ta… Takura!- Hebegte Sango zavartan, majd visszarohant a barlangba, és felkapta a Csonttörőt.

- Mi folyik itt?- Kérdezte rekedten Miroku, akit felébresztett Takura fájdalmas vinnyogása, és Sango kiáltása.

- Takura… Kagome… életveszély… menekülnünk kell… Kagome- hadarta zavartan a szellemírtólány, majd Shippoura esett pillantása.- Menjünk innen! Muszáj mennünk. Siess! Ébreszd fel, mindjárt visszajövök - mondta immár kicsikét higgedtabban, majd mikor látta Miroku zavart bólintását, visszarohant a „küzdőtérre”. Most más volt a felállás. Kagome hatalmas sikoltás kíséretében a barlang falának csapódott.  Nyögve tápászkodott fel, majd mikor meglátta, hogy Takura arra készül, hogy kettéharapja barátnőjét, dühös kiáltást hallatva felugrott, és egyszerűen lerúgta nagy kutyát Sango hasáról. Takura vinnyogva ért földet, de egyből fel is pattant, majd újra felvette emberi alakját.

- Sajnálom - nyögte halkan, majd mikor felemelte tekintetét a két lányra, szemeiben őjra felvillant a gyilkolás utáni vágy.- De nekem ez a dolgom!- Miután lezárta rövid magyarázatát, újra támadó pózba lendült, és visszanyerte állati alakját. Hörögve támadt Kagome felé, aki közben már rég felállította barátnőjét, és azzal a lendülettel félre is lökte. Ezután felemelte tekintetét, és büszkén várta a támadást, ami a halálát jelentette… Volna, ha Sango bumerángja és a Szélborda nem szól közbe. Kagome döbbenten fordult abba az irányba, ahol Inuyashát sejtette, aki nem is gondolkodott, csak egyszerűen Kagomehoz rohant, és szájon csókolta. Kagome élvezettel bújt a régóta hiányolt félszellem biztonságot nyújtó karjai közé, de hirtelen felkapta a fejét.

- Takura…- motyogta zavarta, majd kicsusszant Inuyasha karjai közül, és az ájult kutyaszellemhez futott, ám ott szörnyű látvány fogadta.

A fiú hasán három mély vágás futott végig, és a szája sarkából egy apró vérpatak csordogált nyugodtan. Kagome óvatosan letörölte azt, majd még közelebb hajolt a támadójához.

- Sajnálom… Tudom, hogy nem lett volna szabad, de csak a hugomért küzdöttem…

- Akit soha nem kapsz vissza!- Kikiyou hangjára Kagome akaratlanul is felugrott.

- Mit akarsz most itt?

- Végig szerettem volna nézni a halálodat, de úgy látom nekem kell megölnöm téged.

- Honnan tudtad, hogy meg fogok halni?- Kérdezte Kagome döbbenten.

- Mit gondolsz? Én szerveztem ezt az egészet! Annak az ostobának- itt Takura felé intett-, azt ígértem, hogy visszakapja a kishúga lelkét, de úgy döntöttem, megszegem az ígéretem. Különben se sikerült megölnie téged, de mindegy. Az ő lelkét legalább megkaparintom, téged pedig sajátkezűleg foglak meggyilkolni- mondta egyre nagyobb odaadással, majd Inuyasha felé fordult.- Csak azt bánom, hogy minden így alakult. Neked még gyógyulnod kéne, és egy nap múlva szomorúan be kellett volna neked jelentenem, hogy Kagome meghalt, és akkor te pedig velem maradtál volna.- Kikiyou szemében egy apró könnycsepp jelent meg.- De mostmár minden mindegy. Naraku úgyis megölné őt.- Bökött Kagome felé fejével, majd előkapott egy furcsa kis gömböcskét, mely nagyon hasonlított a Szent Ékkőhöz.

- A Lelkek köve!- Suttogta megborzongva Kagome, majd védekezőleg Takura elé állt.- Nem kaphatod meg a lelkét.

- Ugyan Kagome, hagy csak! Megérdemlem - motyogta zavartan Takura, majd egy kisebb köhögőroham után újra megszólalt.- Inuyasha, nagy mázlista vagy! Vigyázz Kagoméra, mert megérdemli. Kagome! Te pedig… te… maradj… ilyen!- Lehelte utolsó erejével a szellemsrác, majd meghalt. Lelke lassan kiemelkedett testéből, majd ő, egy földöntúli hangon megintcsak beszélni kezdett.- Kagome, szerettelek… Most pedig Kikiyou, beszívhatsz a kőbe.

Kikiyou lassan felemelete a gyönyörű kis gömböt, majd elkezdte lengetni a saját orra előtt. Kagome elborzadva figyelte az eseményeket, majd mikor meglátta azt a rengeteg lelket, akik a kőbe szorulva lézengtek, nem bírta tovább.

- Lelkek köve, engedd fogjaidat!- Kiáltotta, majd elégedetten elmosolyodott, amikor meglátta a több ezer távozó lelket. Kikiyou egyre dühösebb lett, majd ő is ordítozni kezdett, de miko nyelven.

Kagome teste megfeszült, épp úgy, ahogy Kikiyou teste is. Mindketten koncentráltak, és közben próbálták saját hatásuk alá vonni a követ. Több perces küzdelem után Kikiyou teljesen elfáradt, ám Kagome tovább fűzte a követ, mire az több millió szilánkra hasadt, elengedve az összes fogvatartott lelket. Ezek után azonban térdei felmondták a szolgálatot, és ő összeesett. Lassan lecsukódtak a szemei, majd végre az álomvilág pihentető mezeire tévedt. Ám a kis csapat tagjainak erre nem maradt ideje, mert Kikiyou ezer féle csapást küldött feléjük, és most nem volt ott Kagome, hogy védelmet adjon nekik. Miroku nem tudott semmit tenni, mert az a mocskos szellemféleség, aki elrabolta, elszedte az összes cetlijét. Csak védekezett, és védte a még mindig alvó Shippout is.  Inuyasha csak a gyilkos karmokat használta, a kardját egyelőre még nem akarta. Sango küzdött a legintenzívebben, de ő is hamar elfáradt. Ekkor Sesshoumaru elérkezettnek látta az időt, hogy beleszóljon a harc alakulásába. Kilépett a barlang háta mögül, majd észrevétlenül Kikiyou háta mögé került. Előkapta kardját, és könnyeden a miko hátába döfte. Inuyasha kezéből még a kard is kiesett, annyira megijedt.

Sango nyugodt arccal ájult el, pontosan Miroku ölébe, aki nagyon élvezte a helyzetet.

- Nos, kisöcsi, nekem mennem kell!- Szólt hidegen Sesshoumaru, majd szokásosan szellemgömb alakjában elrepült. Inuyasha megkövülten bámulta, majd megrántva vállát felkapta Kagomét, és bevitte a barlangba. Miroku pár perc múlva követte, majd egy hatalmas ásítás kíséretében ő is elaludt. Inuyasha még egyszer végig nézett a kis csapaton, majd Kagomén állapodott meg a tekintete.

„- Rettentően hiányzott. Belepusztultam volna, ha meghal.”- Gondolta, majd hátát a falnak vetve ő is elaludt.

- Hát így ért véget a hatalmas miko élete- Mondta Kaede anyó, majd egy marék port szórt a földre. Könnyes szemmel fordult Kagome felé, aki egy gyönyörű szerzetes ruhában állt.- Mindig rá fogsz emlékezetetni. Pedig, mint kiderült, hiába a reinkarnálódás, a lélek soha nem születhet újjá. Mától kezdve nem vagy Kikiyou reinkarnációja. Mától kezdve te vagy Kagome, a föld második leghatalmasabb mikoja, aki Midoriko, a világ leghatalmasabb miko leszármazottja.

Kagome tisztelettudóan fejethajtott az idősebb miko előtt, majd Kikiyou sírja mellé térdelt.

- Légy boldog az örökvilágban!- Mondta, majd ő is port szórt a halott miko sírjára. Helyett engedett a következőnek, aki Inuyasha volt.

- Én szerettelek, de te elárultál. Csalódtam benned, de akkor is szerettelek.- Keserűen elmosolyodott, majd rászórta a következő adag földet a volt szerelme sírjára. Felállt, majd Kagome karjai közé zuhant.- Mindig így fog fájni?

- CSsssssssss!- Csítitgatta szerelmét Kagome, majd újra a sír felé pillantott, ahol épp Sesshoumaru állt. Senki nem számított érkeztére, de mégse zavarhatták el azzal, hogy veszélyt jelent a falura.  Kagome érdeklődve hallgatta, mit mondd.

- Meglepődtem, hogy olyan könnyű volt megölni téged. Sajnálom, mert hiányozni fogsz. Akkor is tudtam, de meg kellett tennem. Bocsáss meg!- Hörögte nagy nehezen a nagy kutyaszellem, majd porszórás nélkül felállt, biccentett Kagoménak, majd szokásosan eltűnt. Kagome nem foglalkozott többet a sírral, csak Inuyashára fordította a figyelmét,

- Elmegyünk sétálni?- kérdezte, majd kézenfogva elindultak a Szentfához. Mikor odaértek, lerogytak a fa tövébe, és Inuyasha rekedten szólalt meg.

- Mennyit ültünk itt, kettesben. Kagome! Mért sírsz?- Kérdezte Inuyasha értetlenül, mikor meglátta a lány szemében az apró kis könnycseppeket.

- Meghoztam egy döntést. Nehéz ezt neked elmondanom, de megteszem.- Kagome hangjában nem volt vidámság. Csak komolyság, mely egy kicsit megijesztette Inuyashát.

- Igen?

- Elmegyek Narakuhoz. Visszaszerzem az ékkövet, majd pedig Kougával is beszélek. Az utolsó, aki marad, az Sango kisöccse, de vele majd beszélek. Kikiyou tegnap üzent az álmomban. Megmutatta a legnagyobb erőt, amit előhívhatok. Tudom, hogy sikerülni fog legyőzni Narakut. De csak egyedül. Egyes- egyedül…- Kgaome beszéde zokogásba fulladt. Inuyasha lassan átölelte, majd a fülébe súgta.

- tehetsz bármit, én nem hagylak egyedül.

- Muszáj lesz!

- Nem! Veled maradok, és kész.

- És minket se rázhatsz le egykönnyen- közölte Miroku egy bokorból.

- Ti kihallgatatok minket?- Kérdezte Inuyasha dühösen, majd választ sem várva a menekülő trió után vetette magát. Kagome elmosolyodott.

„- Hogy fognak majd hiányozni. A szívemből soha nem tépheti ki őket semmi. MERT SZERETEM ŐKET!” –gondolta, merengéséből Kirara nyávogása szakította ki, aki lassan az ölébe mászott, majd hallkan megszólalt.

- Közéjük tartozol. Szeretitek egymást, és egyelőre minden rendben. Élvezd ki, míg lehet.- mondta dorombolás közepette, majd elégedetten becsukta a szemét.

- Igen! Egyelőre minden rendben. Egyelőre… MINDEN RENDBEN.

Vége( egyenlőre, de majd biztos lesz folytatása)