6. rész
Heni 2007.09.08. 12:19
Midoriko egy vérrel borított csatatér közepén állt. Testén egyetlen karcolás nélkül. Körülötte seregnyi szellem hullái feküdtek. De egy, a legnagyobb ellenfél még előtte állt...
6. rész
Midoriko egy vérrel borított csatatér közepén állt. Testén egyetlen karcolás nélkül. Körülötte seregnyi szellem hullái feküdtek. De egy, a legnagyobb ellenfél még előtte állt. Hinako vérfagyasztóan mosolygott az előtte álló félszellem papnőre. Hirtelen alakja feketén derengett fel és, mikor Midoriko kinyitotta a szemét, már nem a gyönyörű szellemnő állt előtte, hanem egy hatalmas sárkánykígyó. - Megmutatod végre a valódi alakod? – mosolyodott el Midoriko. - Imádkozz papnő a kamikhoz. – szólt Hinako. – Mert most meghalsz! Majd a lányod is követ téged! És veletek pusztul Ryoumaru utolsó emléke is! „Szóval tud Arisa – ról. Az átkozott!” És megindult a csata. A vég csatája. Midoriko elszántan küzdött. Hét éjjelen és hét nappalon át folyt köztük a küzdelem. A nyolcadik nap hajnalán mindketten vértől csatakosan indultak az utolsó rohamra. Hinako körbefogta hatalmas testével a papnőt. Midoriko pedig utolsó leheletével megragadta Hinako lelkét. - Menj a pokolba, - suttogta Midoriko, de hangja egyre erősödött. – oda, ahonnan jöttél! Az erőfeszítés mindkettejüket megviselte. Lelkük egyszerre repedt meg, majd Midoriko testéből, a szíve fölül egy csillogó ékkő szakadt ki. Mikor a kő földet ért, Midoriko mosolyra húzta a száját és suttogott a fűben fekvő nőnek. - Lelked egy része megszökhetett varázslatom elől. De addig ígérem neked, nem nyugszom, míg végleg meg nem öllek. A családom addig üldöz téged, míg meg nem halsz. Élj átkozott életet és szenved át mindazt a kínt, mit te is okoztál… nekem. Hinako felnézett a nőre. A régi, valód szellemteste és a papnő teste, egyszerre vált kővé. De a csillogó, rózsaszín ékkőben tovább dúlt a harc Hinako és Midoriko közt. - Nem felejtem el, amit most mondtál. – nézett a kővé vált nőre Hinako. – És én is ígérem, hogy míg ki nem irtom a családod, addig én sem állok meg. A dombról egy kislány egész végig követte a csata kimenetét. Anyja szavai örökre az elméjébe vésődtek. A majd háromnegyed vérű szellemkislány, Arisa, ugyanúgy, mint egykoron édesanyja, bosszút esküdött Hinako ellen. Éjfekete fürtjeit, melyeket copfba kötött, majd derekáig leértek. De elől kihagyott két zöld tincset, mellyel most a szél kezdett játékba. Zöld szemeiben a harag és az elszántság csillogott. Arcának két oldalán egy – egy zöld méregcsík húzódott, míg homlokán egy zöld színű deltoid volt. Senki meg nem mondta volna róla, hogy nem teljesen szellem. Ott állt a dombon és gyűlölettel nézett a távozó nőre. - Ígérem, édesanyám. – suttogta azzal sarkon fordult és elment.
- Ennyi lenne a történet? – nézett Sayoko – ra értetlenül Inuyasha. – Nem értem miért nem mondtad ezt eddig el nekünk. - Felettébb érdekes története van Midoriko – nak. – kezdte Kagome. – Szóval ő is félszellem volt? - Mi olyan érdekes ebben a történetben? – nézett Sesshomaru Sayoko – ra. - Én Midoriko leszármazottja vagyok. – válaszolt Sayoko. - Mi?! – a kis csapat meglepetten hördült fel. - Nekem is az a sorsom, hogy megküzdjek Hinako – val, de… - De? - Attól félek én is úgy járok, mint az előttem lévő többi családtagom, akik megküzdöttek vele. - Mi történt velük? – kérdezte óvatosan Kagome. - Bár Hinako erejének nagy része el lett zárva az ékkőbe, még mindig nagyon erős. Akik eddig megküzdöttek vele… - Sayoko hangja elakadt. – mind meghaltak. Kagome és Sango ijedten kapta a kezét a szája elé és fojtott el egy apró sikolyt. - És te is attól félsz, hogy meghalsz? – kérdezte Sesshomaru. - Mégis szerinted mitől félek? – nézett a férfira dühösen Sayoko. – Eddig egyik másik elődöm sem vállalt családot csak annyira, hogy legyen egy utód, aki a bukás esetén ismét szembeszáll Hinako – val. De eddig mind elbukott! Sayoko – t teljesen elfutotta a méreg. Miért nem érti meg Sesshomaru? Erre meg most rá sem néz, hanem a parancsnok felé fordul. - Yoshimitsu – san. – kezdte Sesshomaru. - Igen, uram? – nézett rá a férfi. - Átveszem az irányítást Kelet és a háború felett. - Uram? - Nincs apelláta. Azt teszi, amit én mondok. Világos? - Igen, uram. Sayoko nem törődött tovább velük. Idegesen trappolt ki a szobából és az erkélyen állt csak meg. Két kezét a fakorlátra támasztotta és szomorúan nézett a távolba. „Hazajövök és erre egy készülő háború fogad. Ráadásul Sesshomaru megtudta a családom történetét és nem is próbálta megérteni a helyzetem. Sőt, mint akit nem is érdekel, hogy mi a fene lesz velem. De mégis mit vártam? Ők nem tudják felmérni a helyzetem. Rajtam kívül senki nem érti meg azt a terhet, ami a vállamat nyomja. De még én sem tudom, hogy mit kellene tennem. És még most barátok, szerelem és egy gyerek is belépett az életembe. A népemről nem is beszélve. Hinako ki fogja használni a gyengepontjaimat. A francba!” - Sayoko. – érintette meg Kagome a lány vállát. Sayoko ijedten nézett rá. - Ka.. Kagome. Sayoko szemét elfutották a könnyek. Kagome átölelte a lány vállát és csendesen csitítgatta. - Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. - Dehogynem! – sírt Sayoko. – Hinako már tudja a gyengéimet és ki is használja őket. Nem szabadott volna Sesshomaru – val maradnom. - Ne mondj ilyet! – szólt dühösen Kagome. – Soha ne mondj ilyet! Sesshomaru – t tudom, hogy az életednél is jobban szereted. Hát, akkor ne gyengeségnek tekintsd őt. Belőle meríts erőt. Sayoko döbbenten nézett a lányra. „Erőt meríteni? Ugyan miről beszél? Nem tudok úgy harcolni, hogy közben azért kell aggódnom, hogy bármikor megsérülhet.” - Mi elmegyünk. – szólt végül Kagome. - Mi? Hova? - A többiekkel megbeszéltük, hogy utána nézünk Naraku – nak. Inuyasha szerint valószínű, hogy Hinako Naraku – val is szövetkezett. És Sesshomaru – nak is ez a véleménye. Szóval utána nézünk. Ti meg oldjátok meg ezt a háborút. Sayoko bólintott.
Naraku karjaiban Midori aludt. Hirtelen a szoba közepén fekete felhőn jelent meg, és a belsejéből Hinako lépett ki. - Üdv, Naraku. – bólintott Hinako a férfi felé. - Hinako-sama. – nézett rá Naraku. – Miben lehetek a segítségére? Naraku csak ekkor pillantotta meg a nő nyakában lógó majdnem teljes ékkövet. Az ékkő már nem rózsaszín, hanem fekete volt és csupán egyetlen szilánk hiányzott belőle. Hinako is követte a férfi tekintetét, majd felemelte a követ. - Azt akarom, hogy az utolsó szilánkkal, ami a te birtokodban van, - kezdte a nő. – vedd uralmad alá Sayoko – t, Kelet és Nyugat ifjú úrnőjét. - Nocsak. És miért kéred ezt? - Azt hiszem te is tudod, hogy rávettem Észak urát, hogy támadja meg Keletet. - Hallottam hírét. - El akarom pusztítani mindazt, ami Sayoko szívének fontos. Azt akarom, hogy szenvedjen, mielőtt meghal. De ahhoz, hogy valódi fájdalmat okozzak neki, más taktikához kell folyamodnom. Azt akarom, hogy a saját kezével pusztítsa el a saját földjeit és a népét, amit oly elszántan védelmez. - Gonosz egy terv. De tetszik. - Ennek örülök. Akkor elvárom, hogy teljesítsd a kívánságom. - Hinako-sama. Naraku meghajtotta fejét a nő előtt, aki eltűnt a fekete felhőben egy ördögi mosoly közepette. - Hát nem hallgatsz rám. – suttogta Midori és még szorosabban ölelte a férfit. – Kértelek, hogy ne folyj bele. - Ez még nekünk is előnyünkre válhat. – nézett rá a férfi. – Ne aggódj értem. Nem lesz bajom. Kagura! Naraku az ajtó felé tekintett, ahol most a szélboszorkány, Kagura jelent meg. - Mit parancsolsz, Naraku? – hajolt meg a nő. - Vedd ki Kohaku hátából az ékkőszilánkot és hozd el nekem. - Igenis. – mosolygott Kagura, majd eltűnt.
|