1. rész – Fehér farkas őfelsége

 Az erdő csendje hamar felbolydult, mikor egy csapat férfi vetette magát egy előttük lélekszakadva rohanó nő után. A férfiak viszont gyorsan beérték a hevesen ziháló nőt. A csapat vezetője elállta az útját, így ő kénytelen volt megtorpanni.

- Itt a vége, kisasszony. – mosolyodott el az előtte álló férfi. – Nincs értelme tovább futni.

 A nő haragos barna szemeivel mérte végig az előtte álló férfit. És, amint arcára esett a pillantása, rögtön tudta, hogy hogyan érték olyan gyorsan utol. Ugyanis az öt főből álló üldözők, mind szellemek voltak. A férfi arcának bal oldalán egyetlen kék színű méregcsík húzódott, míg szemei vérvörösek voltak. Szintén halványkék haját hátul összefogva hordta. Gyönyörű fehér és fekete színű kimonót viselt, rajta pedig masszív páncélt. Hátán két kard is pihent. Bár megjelenése kissé ijesztően hatott, hangja és örökké mosolygó szemei megnyugtatták a lányt.

- Ne ellenkezzen. – mondta lágyan a férfi. – Mindenkinek könnyebb lesz, ha önként velünk jön.

- Hova is kéne mennem? – kérdezte dacosan a nő.

- Nyugat kastélyába visszük a faluban összegyűjtött összes nőt.

- Vagyis rabszolgát akarnak belőlem csinálni.

- Én nem fogalmaznék ilyen durván.

- Fogalmazz ahogy akarsz. Én sehova nem megyek veletek.

- Sajnos ebben nem te döntesz.

 A férfi egy pillanat alatt a nő előtt termett, akinek még reagálni sem maradt ideje. Hirtelen érte a gyomrát az ütés, majd a következő pillanatban elvesztette az eszméletét.

 A szekér, mellyen a nőket szállították, hirtelen egy gödörbe huppant. A rajta lévők fájdalmasan szisszentek föl. Főleg az épp csak az imént eszméletéhez tért nő. Barna szemeit fájdalmasan szorította össze, mikor feje a szekér aljához koppant.

- Jól vagy? – fogta meg a karját egy másik nő.

- Persze. – tornázta föl ülő helyzetbe magát válasz közben.

- Csúnyán beverted a fejed. Még vérzik is.

- Örülök neki.

- Hogy hívnak? – kérdezte a lány, miközben ruhájából kitépett egy darabot és a vérző sebre szorította.

- Naoko. – válaszolt a nő, majd lassan végignézett a mellette ülő, aranyos teremtésen.

 Fekete haját fonatban fogta össze. Kék ruhája itt – ott szakadtan lógott rajta. Kék szemei viszont melegen tekintettek Naoko – ra.

- És téged? – kérdezte végül.

- Yukari. – válaszolt a lány.

- Téged is a faluból hurcoltak el?

- Igen. – bólintott, de a szomorúság egy csöppnyi jele sem látszott rajta.

- Úgy mondod, mint, aki örül ennek.

- Igazság szerint, örülök.

- Hogy lehet annak örülni, hogy rabszolgának visznek el egy idegen kastélyba?

- Ugyan. Ez nem olyan rossz. Sőt. Aki szolgálónak kerül fel a nyugati kastélyba, annak nagyon jó élete van.

- Rabszolgaként?

- Az nem számít. A mi dolgunk az, hogy szolgáljuk a démonokat. A kastélyban pedig egy életre védelmet kapunk és nem is kell naphosszat a tűző napon dolgoznunk.

- Érdekes hozzáállásod van.

- Ez a helyes hozzáállás. – szólt a szekér mellől egy kedves férfihang.

 Naoko és Yukari egyszerre kapták felé a fejüket. Naoko egyből felismerte, ahogy a kedves kék szemekbe nézett.

- Te! – kiáltott fel fojtottan. – Hogy mertél leütni engem?

- Én mondtam kedves hölgy, hogy jöjjön önként, de nem volt hajlandó rám hallgatni. – válaszolt egy kis mosoly kíséretében a férfi.

- Ezért még egyszer megfizetsz. Garantálom.

- Persze, persze.

- Mellesleg… hogy hívnak?

- Kinta. Nyugat hadseregének vezére.

- Micsoda hatalmas posztban lévő urasággal van dolgom. – válaszolt gúnyosan Naoko.

 Kinta mosolyogva nézett föl rá. Viszont a mosoly hirtelen lefagyott az arcáról.

- Mikor ütötted meg így a fejed? – kérdezte kissé aggódva, mikor a nő homlokán lévő sebre nézett, melyből még mindig csorgadozott kissé a vér.

- Csak egy pár perce. – rántott a vállán egyet Naoko. – Semmiség.

- Itt megállunk éjszakára! – dörgött hirtelen Kinta hangja. – A nők pedig engedélyt kapnak, hogy a közeli tóban megfürödjenek.

 Hirtelen minden nő szeme felcsillant és hálásan néztek a férfira.

- Nocsak. – nézett rá kétkedve Naoko, mikor lelépett Yukari mögött a szekérről. – Minden szellem ilyen kedves vagy csak te vagy az?

 Kinta csak elmosolyodott, majd a katonák felé indult. Yukari és Naoko pedig a többi nővel együtt a tó felé vette az irányt. Naoko már itt érezte a víz kellemes illatát, mikor a levegőbe szimatolt. Mikor elérték a tavacskát mindenki levetkőzött és a vízbe gázolt. Kiderült, hogy nem is egyszerű tóhoz értek, hanem egy melegvizű forráshoz, egy onsen – hez.

 Míg a többi lány élvezettel pancsolt a meleg vízben, Naoko a tavacska egyik sarkában ült le. A forró víz megnyugtatóan lazította el az izmait. Lehunyta szemeit és az elmúlt kilenc év eseményeinek emléke hirtelen rohanta meg.

 Nem halandónak született bár kénytelen volt ilyen alakban élni egy bizonyos ideig. Ahogy fajtájának többi tagja is tette annak idején. Talán szerencsétlenségére, de nem apja nemes vérét örökölte nagy részben, hanem anyjáét. Az anyjáét, aki egy fehér farkas volt. A fehér farkasok népe nagyon különleges és ritka szellemfaj volt. Életük első felét emberként kellett élniük. Egészen addig míg nővé nem értek, vagyis míg el nem veszítették az ártatlanságukat. De habár emberként éltek, nem veszítettek nemes szellemvérükből sem. Naoko derekán egy – egy fekete színű méregcsík húzódott, míg tökéletes és kifejlett érzékit is képes volt használni.

 Pontosan ez volt az oka, hogy már tíz éves kora óta menekülnie kell. Csak azért, mert fehér farkasnak született. Szülei mindig aggódtak érte, ahányszor csak egyedül tette ki a lábát a kastélyból. Hisz halandóként kiszolgáltatott állapotban volt minden egyes percben. Ezért is küldték el az egyik démonasszonnyal, aki a dadája szerepét töltötte be, mikor tíz éves lett.

 Habár a nő 15 éves korában meghalt. Azóta pedig magának kell boldogulnia. Viszont a mostani helyzete nem volt valami kellemes. De nem fedheti fel a kilétét, különben ki tudja mit tennének vele ezek a szellemek.

 Hiszen még nem is nyugatról származik. Egy ellenséges tartomány leendő örökösnője, Kelet hercegnője.

- Naoko. – érintette meg Yukari a lány vállát. – Jól vagy?

- Persze. – mosolyodott el a nő. – Már mennünk kell?

- Nem, még maradhatunk egy kicsit. Tudod Naoko, te gyönyörű szép nő vagy.

- Köszönöm. – pillantott félre zavartan.

 De zavara abban a pillanatban eltűnt, ahogy érzékei riasztották. Valaki közeledik hozzájuk. És nem is tévedett. A bokorból épp abban a pillanatban lépett ki Kinta.

- A hölgyek legyenek kedvesek abbahagyni a pancsolást és visszajönni. – jelentette be, majd lassan mindenkin végignézett.

 De alig ért el pillantása a tó távolabbi végébe, rögtön maga elé kellett kapnia az egyik kezét, ha nem akarta, hogy egy méretes kő fejen találja.

- Mégis mit képzelsz magadról te perverz?! – kiáltott élesen Naoko és nyakig merült a forró vízben.

 Kinta zavartan kapta félre a tekintetét. Leejtette a követ maga mellé és hátat fordított a nőknek.

- Igyekezzetek. – szólt még hátra a válla fölött, majd eltűnt az ösvényen.

 Naoko barna szemei még mindig szikráztak a dühtől, de lassan lenyugodott.

- Te aztán nem vagy szívbajos. – suttogta ijedten Yukari.

 Naoko nem is nézett rá, csak elúszott az onsen szélére, majd sietve felkapta a ruháit és eltrappolt a tábor irányába.

 Kinta – t váratlanul érte a lány dühös kirohanása és hirtelen olyan érzése támadt, mint, aki csak azzal, hogy egy pillantást is mer vetni rá, halálos bűnt követ el. Zavartan sétált vissza a táborba, mikor mögötte hirtelen feltűnt a még mindig dühös nő. Gyorsan arrébblépett az útjából és megvárta míg eltrappol mellette.

 Naoko dühösen pillantott fel a mellette megtorpanó férfira, de nem törődött különösebben vele. Minthogy azzal sem, ahogyan a katonák néztek rá, mikor a tűz mellé telepedett és szárítgatni kezdte hosszú, éjfekete haját.

 Senki sem merte megszólítani a nőt, aki körül szinte tapintható volt éktelen dühe. Mindenki meglepettséggel vegyes félelemmel nézte csak Naoko – t. Hirtelen az összes katonának olyan érzése támadt, mintha egy velük egyenrangú szellemnő ülne a tűznél.

„Micsoda kéjsóvár szemeket meresztett az a perverz! – szitkozódott magában Naoko. – Visszaszívom azt, hogy kedvesnek neveztem. Ostoba perverz, semmi más!”

 Lassan mindenki visszaért a táborba és nyugovóra tért. Kivéve Naoko – t. Ő egész éjjel a tűz mellett ült és gondolataiba temetkezett. Nem tudta milyen jövő állhat előtte, de azt elhatározta, hogy ha törik ha szakad, addig nem adja fel, míg újra vissza nem kapja a szabadságát.

 Akkor még ő sem tudhatta, hogy mikor tekintete Nyugat nagyuráéval találkozik, a sorsa örökre nyugathoz fogja kötni.