5. rész - Levélcsere

 Másnap Naoko igyekezett minél jobban elkerülni Sesshomaru - t, bár ez nem nagyon sikerült neki. Tekintve, hogy a férfi szobáit kellett takarítania. Idegesen nyomta le a kilincset a dolgozószoba ajtaján. Mikor a zár engedett, Naoko belépett a szobába és sejtése beigazolódott. Sesshomaru az asztalnál ült és az előtte heverő papírokba temetkezett. Az ajtó nyitódására felkapta a fejét és érdeklődve nézett az ajtóban toporgó lányra.

- Uram. - hajolt meg Naoko. - Jöttem a szobáját kitakarítani.

 Sesshomaru csak bólintott és ismét a papíroknak szentelte figyelmét. Naoko megkönnyebbülten engedte ki a levegőt és elindult a könyvespolc felé. Épp csak egy könyvet vett le a polcról, mikor meghallotta Sesshomaru hideg, érdektelen hangját.

- Miért rohantál el tegnap?

 Naoko összerezzent a kérdés hallatára. A könyv kicsúszott a kezéből és hangos koppanással ért földet.

- Talán valami baj van? - állt föl Sesshomaru és közelebb sétált a lányhoz.

- Semmi. - kapta fel Naoko a könyvet. - Igazán semmi.

- Még nem válaszoltál a kérdésemre.

- Miért kellene arra válaszolnom? - Naoko visszarakta a könyvet a polcra, közben gondosan kerülve a férfi tekintetét.

- Mert parancsba adtam.

- Parancsba adta?

 Naoko teljesen elképedt. Soha senki nem parancsolgatott neki. Nem ez a férfi fogja elkezdeni. Dacosan nézett fel a borostyán sárga szemekbe.

- Nagyon jól tudja, hogy egyáltalán nem volt illendő, amit akkor velem művelt. Mégis, hogy merészelt megcsókolni?

- Nem nagyon tiltakoztál. - suttogta a szellem és egyre közelebb hajolt a lányhoz.

 Naoko az utolsó pillanatban kapta félre a fejét, így Sesshomaru csókja csupán az arcát érte. De ez is elég volt, hogy édes bizsergést váltson ki belőle. A bőre borsózni kezdett és a lába remegett. Csak egy pillanat kellett volna neki, hogy ismét a férfi karjaiba omoljon, de a szavai rögtön visszarántották a valóságba.

- Ebben a kastélyban azt teszed, amit én akarok. - kezdte Sesshomaru csendesen és mélyen a lány szemébe nézett. - Ha azt akarom, megcsókolsz. Ha azt akarom, az ágyamban töltöd az éjszakát. Ha azt akarom, bármelyik másik szellem ágyában éjszakázol, ha parancsba adom. Remélem teljesen érthető voltam.

 Naoko szemei szikrát szórtak, ahogy az önelégült férfira nézett. Nem gondolkozott csak cselekedett. Jobb keze villámgyorsan lendült a levegőbe és egy pillanat alatt éles csattanással törölte le az önelégült mosolyt annak arcáról.

 Sesshomaru - t meglepte a lány reakciója. Arca égett, ahol a lány az imént megütötte. Ujjaival végigsimította a kellemetlen érzés forrását, majd ridegen tekintett az előtte álló, dühös, mégis gyönyörű nőre. "Megérdemeltem. - gondolta magában. - Igazán nem volt szép, amit csináltam. De akkor sem fogok vele kedvesen viselkedni. Csak egy koszos halandó, aki... gyönyörű, és szinte megrészegít a közelsége. Bármit teszek, bármerre megyek csak az ő illatát érzem, csak az ő arcát látom. Nem tudok vele kedves lenni, ha ő maga is ennyire dacol velem."

- Örülj, hogy ezért megtarthatod az életed. - suttogta vérfagyasztóan a férfi.

- Örüljek? - mosolyodott el Naoko. - Ha akarna már rég megölt volna. Ezért, ha jól gondolom, már bárki más hallott lenne.

 Sesshomaru csak hallgatta a lányt. Igaza volt. Bárki mást gondolkodás nélkül megölt volna.

- Idefigyeljen, nagyságos uraság. - kezdte lábujjhegyre emelkedve a lány. - Soha nem fogok magának engedelmeskedni. Soha nem fog uralkodni rajtam. Még ha halállal fenyegetőzik is, akkor sem ijedek meg. Az életem sokkal kuszább volt semmint hogy megijedjek egy magadfajta szellemtől. Ne merj a közelembe jönni.

- Tudod. - kezdte Sesshomaru miközben egy lépést tett előre, ezzel teljesen a polcnak szorítva a lányt. - Egy magadfajta halandó okosabban tenné, ha nem fenyegetőzne, miközben az élete csak egy hajszálon függ.

- Az én életem sokszor függött már egy hajszálon. 9 évet éltem le rettegésben és bujdosásban. Nem fogok tőled megijedni, bármennyire is akarod.

- Én... azt teszek a saját házamban és a saját szolgáimmal, amit csak akarok. Ne próbáld megmondani nekem, hogy mi a helyes és mi nem! - hangja a mondat végére már üvöltéssé fokozódott. - Ki vagy te?

 Naoko - t nagyon meglepte a kérdés. Lesütötte a szemét. Nem mert a vörösen lángoló szemekbe nézni. Tudta, hogy túl messzire ment. De egyszerűen nem tudott megálljt parancsolni a szájának. Elkeserítette a tény, hogy csak ettől a szellemtől kaphatja meg a hatalmát, ami jogosan illeti. De mindeközben ez a szellem volt tartománya legfőbb ellensége. Hogy álljon elé azzal, hogy ő Kelet úrnője és még ennek a tetejébe egy fehér farkas is? A férfi biztos, hogy nem kegyelmezne neki, ha ez kiderülne. Sőt. Csoda, hogy mindezidáig életben hagyta. Maga sem tudta miért, de hirtelen dadája megrovó szavai visszhangzottak a fejében.

"- Drága Naoko hime. Mégis hogy gondolja ezt? Egy hercegnő soha nem viselkedhet így. Szégyent hoz saját magára és a családjára. Ráadásul soha ne felejtse el, hogy egy asszony dolga, hogy ha az ura beszél, ő mindig hallgasson. Soha nem beszélhet vissza neki.

- De Kaina. - sopánkodott a 14 éves hime. - Nekem nincs uram. És valószínű, hogy soha nem is lesz.

- Ez korántsem igaz hime. A te urad a te párod lesz. Sőt. Egy fehér farkas minden helyzetben tiszteli az urát. Ha rátalálsz, vagy ő talál rád, meg kell becsülnöd. Jól jegyezd meg. Ő lesz az egyetlen férfi, aki életed során valaha is tiszta szívből szeretni fog. És hidd el. A te szíved sem fog soha másért dobogni."

- Menj el. - szólt Sesshomaru, majd ellépett a lánytól és visszaült az asztalhoz.

 Naoko csak biccentett és kilépett a szobából. Jobbnak látta, ha először a hálószobát takarítja, és csak aztán jön vissza a dolgozószobába.

"Ha tényleg ő a párom, akkor... talán jobb lenne, ha örökre ember maradnék. Ő soha nem fog megszeretni. Sőt. A szeméből folytonosan csak gyűlölet árad, bármikor rám pillant. Én nem akarok így élni. Nem volt igaza Kaina - nak. Ez a férfi soha nem lenne képes szeretni engem."

 Naoko vontatottan húzta el az ágy súlyos bársonyfüggönyeit és mind a négyet egy - egy szalaggal hozzákötötte az ágy négy oszlopához. Lassan rendbe szedte az ágyat, felrázta a párnát, megigazította a takarót. "Tegnap este... pontosan itt csókolt meg. Életem első csókja volt." Ujjait végighúzta bizsergő ajkain és lehunyta a szemét. "Azért egyvalamiben Kaina tényleg nem tévedett. Tényleg ő az egyetlen férfi, akiért a szívem dobog."

 A nap további része csendben telt. Lassan eljött a vacsora ideje. A kastélyban élő összes szellem az étkezőbe gyűlt. A lányok gyorsan és tempósan szolgálták föl a vacsorát. Naoko épp visszajött a konyhába, mikor eszébe jutott, hogy nem ment vissza a dolgozószobába takarítani.

- Kaoro - sama. - lépett az idős nőhöz a lány.

- Mi történt, gyermekem? - nézett rá Kaoro.

- Nekem vissza kell mennem az úr dolgozószobájába. Azt elfelejtettem kitakarítani.

- Jaj, te lány. Igyekezz!

 Naoko meghajolt a nő előtt és elrohant. Gyorsan benyitott a dolgozószobába és sebtében hozzálátott a takarításhoz. Épp az asztalt rakta rendbe, mikor megakadt a tekintete egy levélen. Kerek, dőlt betűkkel írott, nem túl hosszú levél volt. De ami leginkább felkeltette a lány érdeklődését, az a levél alján lévő keleti pecsét volt. Gyorsan felkapta a levelet, és olvasni kezdte. Sejtése igaznak bizonyult. Valóban az apja írta.

Nyugat nagyura, Sesshomaru

Tudomásomra jutott, hogy serege néhány tagja átlépte Kelet határait és a határ menti falvainkból zsákmányolt szolgálókat. Tudomásom szerint ez már nem az első eset. Haladéktalanul felkérem, hogy a jövőben tartózkodjon az ilyesfajta akcióktól, különben kénytelen leszek másfajta eszközökkel megállásra késztetni.

Nem kívánom tovább növelni a tartományaink közt feszülő ellentéteket. Ha a jövőben hasonló incidensek a tudomásomra jutnak, ígérem önnek, hogy következő levelem nem felkérés, hanem hadüzenet lesz. Ezt akár fenyegetésnek is veheted.

Yashamaru, Kelet nagyura

 Naoko szeme elkerekedett. Az apja mindenáron háborút akar Nyugattal. Abba csak Kelet bukna bele. Igaz, hogy nem a kastélyban töltötte az elmúlt kilenc évet, de attól függetlenül pontosan tudta, hogy mi folyik a kastélyon belül és kívül. Egyáltalán nem volt megelégedve az apja magatartásával. Ha Nyugatról volt szó, rögtön elvesztette józan ítélőképességét és képes volt fejjel rohanni a falnak.

 A lány visszahelyezte a papírt az asztalra, de kezével egy másikat lesöpört a földre. Lehajolt érte, de azt sem tudta már letenni. Sesshomaru válaszlevelét tartotta a kezében. Ahogy végigfutotta a sorokat, tudta, ha ez apja kezébe kerül, biztosan kitör a háború. Már a megszólítás sem volt valami kedves.

Kelet féleszű nagyura, Yashamaru

Nem igazán érdekel, hogy milyen információk jutnak a birtokába. Saját információim szerint, akár fél kézzel is képes lennék elsöpörni magát. Nem igazán érdekel, ha rátámad a tartományaimra. Csak tegye, de abból garantáltan nagyon rosszul fog kijönni Kelet. Véleményem szerint jobban tenné, ha a saját dolgaival foglalkozna. Mint például, hogy a nőjét elégszer vigye ágyba, nehogy másnap már késő legyen.

Ami pedig a határ menti szolgákat illeti, én soha át sem léptem Kelet határát, hogy onnan hozassak szolgákat. Pedig higgye el, megtehetném. De találok magamnak megfelelő személyzetet a saját határaimon belül is.

Sesshomaru, Nyugat nagyura

 Naoko fejében meg sem fordult, hogy Sesshomaru ennyire gőgös is tud lenni. De tudta, hogy a férfinak igaza van. Tényleg fél kézzel el tudná söpörni a tartományt, ha akarná. Viszont ezt nem engedheti meg. Leült az asztalhoz és elővett egy tiszta papírt, majd írni kezdett.

Kelet nagyura, Yashamaru

Nem igazán tudom, hogy honnan szerezte ezeket, a téves információkat, a szolgálókat illetően, de biztosíthatom, hogy téved. Soha nem léptem át Kelet határát, hogy szolgákat hozassak. Csupán a saját határaimon belül keresek erre alkalmas személyeket.

De én is megkérném, hogy ne fenyegessen háborúval. Nem áll szándékomban háborút kezdeményezni Kelet tartományaival.

Sesshomaru, Nyugat nagyura

 Végezetül Naoko még rányomta Nyugat pecsétjét a levél végére és az eredetit gondosan elrejtette a ruhája alá. Felállt a székről és mindkét levelet a helyére tette. Szerencse, hogy Sesshomaru annyira szépen írt és, hogy őt is Kaina folyton a szépírás gyakorlásával gyötörte. Ebben a percben nagyon hálás volt a nőnek.

 Dolga végeztével kisietett a szobából. Épp csak bezárta maga mögött az ajtót, mikor megfordult és szinte teljes erejéből Sesshomaru mellkasának ütközött. Ijedten tántorodott hátra, de a férfi nem engedte, hogy elveszítse az egyensúlyát. Szorosan tartotta a nőt.

- Mit kerestél odabenn? - kérdezte Sesshomaru.

- Csak... - hebegett Naoko. - Kitakarítottam, mert délután megfeledkeztem róla. Elnézését kérem, uram.

- Nincs semmi baj, de legközelebb légy óvatosabb, mikor kifelé jössz.

 Naoko teljesen elképedt. Ez a férfi nem az a férfi volt, aki délután olyan durván beszélt vele. Ennek a férfinak a hangja kellemes és kedves volt, tele törődéssel. A szemei is csupán melegséget árasztottak a lány felé.

- Ezzel a kedvességgel nem tud levenni a lábamról. - mondta felszegett állal Naoko és eltrappolt a férfi mellett.

 Sesshomaru csak mosolygott, majd belépett a szobába, ahonnan az imént a nő távozott. Naoko isteni szerencséje volt, hogy a férfi ezúttal csak felkapta a levelet, összehajtotta, lepecsételte, majd kilépett vele a szobából, hogy egy futárral azonnal Keletre küldje.