6. rész – Az igazság

- Kaoro - sama. - szólította meg Naoko az idős démonnőt a folyosón.

- Tessék? - nézett Kaoro érdeklődve a lányra.

- Mondja. - kezdte Naoko. - Lehetséges lenne, hogy használhassam az onsen - t?

 Kaoro szétnézett a folyosón, majd a lányra mosolygott.

- Igen. Mivel már minden démon nagyúr és úrnő nyugovóra tért a kastélyban, azt hiszem nincs akadálya. De azért ne túl sokáig.

- Rendben. - mosolygott hálásan a lány, majd elszaladt a fürdő irányába.

 Óvatosan körbenézett, majd egy vékony alsóruhában lassan a forró vízbe sétált, majd nyakig elmerült benne. Fáradt izmait felfrissítette a forró fürdő. A kastélyban dolgozni nem volt valami keserves, de azért igen fárasztó. Főleg, hogy naphosszat muszáj Sesshomaru - val hadakoznia. Nem értette meg a férfit. Néha olyan kedves volt vele, hogy egyetlen pillantásától képes lett volna elolvadni. A másik pillanatban már annyira undok, hogy akár egy percig sem bírt vele egy szobában maradni. Csupa ellentmondás volt az egész lénye. Naoko látta a szemében, hogy rengeteg fájdalmat élt át és valamelyest ezeket próbálja palástolni a durva, érdektelen viselkedésével. Habár néha igen nehezen megy neki. Főleg mikor megcsókolta.

 A lány ismét ajkához érintette az ujjait. Annyira édes volt. Soha életében nem csókolózott még, de azt kívánta, soha más ne érintse ajkait, csakis Sesshomaru. Bár vele lehetne. Bár megmondhatná neki, hogy kicsoda. "Félek, viszont nem sokáig lehet ezt előtte titokban tartani. Amilyen szerencsém van, nagyon hamar rá fog jönni. És akkor biztos, hogy végem. Talán az lenne a legokosabb, ha megbeszélném ezt a dolgot vele. De hogy kezdjek hozzá?"

 Sesshomaru nem tudott elaludni. Folyton csak a plafont bámulta az ágyán hanyatt fekve és Naoko járt a fejében. Vajon ellenkezne vele, ha most magával hozná a szobájába és az egész éjszakát vele töltené? Biztos, hogy szikrát szórna a szeme. De valamiért annyira szeretett vele harcolni. Ami a lányról is elmondható volt. Szemmel láthatólag imádta provokálni a férfit.

 Hiába erőlködött nem tudta kiverni a lányt a fejéből. "Talán egy fürdő ellazít. Nem ártana már egy kis melegvíz." Azzal a férfi felállt az ágyról és elindult az onsen irányába.

 Odabenn súlyos pára fedett mindent. Gyorsan ledobta magáról a ruháit, egy törölközőt csavart dereka köré és elhúzta a kicsiny tavacska előtti fusuma - t. A látványtól, ami a fürdőben fogadta, földbe gyökerezett a lába.

 Naoko éppen abban a pillanatban emelkedett ki a vízből. A vékony alsóruha teljesen átázott és a lány kerek idomaira tapadt. Gyönyörű, hosszú, fekete hajából csöpögött a víz. Barna szemei meglepettséget tükröztek, mikor az ajtó felé fordult.

 Egy pillanatig csak némán figyelték egymást, majd a párás levegőt éles sikoly hangja töltötte meg és Naoko már nyakig merült a vízben. Csupán orra és szemei látszottak ki. Onnan figyelte pirulva a férfit, aki még mindig az ajtóban állt, egy szál törölközővel a dereka körül.

 A lány számára lélegzetelállító látványt nyújtott. Hosszú, ezüst haja térdhajlatáig ért le. Ahogy a gyertya fénye rásütött, itt - ott fényesen csillantak meg az ezüst tincsek. Széles válla, izmos karja és mellkasa volt. Derekán hanyagul megkötve lógott a törölköző. Alig takart valamit a férfiból, így Naoko szemügyre vehette a szellem izmos lábait. Hirtelen azon kapta magát, hogy gondolatai ingoványos talajra tévedtek. "Vajon milyen lenne, ha ezek az izmos karok ölelnének? Hogy nézne rám azokkal a gyönyörű borostyánszemeivel, ha fölöttem könyökölne?" Hevesen rázta meg a fejét az illetlen és arcpirító gondolatokra.

- Mit keresel itt? - kérdezte a férfi, aki először ocsúdott fel a kábulatból.

- Kaoro - sama engedte meg, hogy használjam az onsen - t. - kezdte Naoko. - Azt hittük már mindenki alszik.

- Értem.

 Sesshomaru lassan besétált a vízbe és alig pár lépésre a lánytól telepedett le.

- Nem mész? - nézett Naoko - ra. - Az előbb mintha már indulni akartál volna.

 Naoko még vörösebb lett a gondolatra, hogy a férfi előtt sétáljon ki a fürdőből, miközben ez az alsóruha már semmit nem takar kíváncsi szemei elől.

- Inkább maradok, amíg nem végzel. - mondta és körbefonta magát karjaival, majd még hozzátette gondolatban. - "Csak az kéne, hogy meglásd a méregcsíkokat a derekamon."

 Sesshomaru nem szólt semmit csak a lányt nézte. "Gyönyörű." Ez az egyetlen szó jutott eszébe, ahogy felidézte a lány körvonalait. Bár csupán egy pillanatra láthatta és csupán sejthető körvonalakat, mégis gyönyörűnek találta. Nem értette mi vonzza ebben a nőben, de talán nem is akarta.

- Mond csak. - kezdte Naoko és a férfira nézett. - Nem mesélnél kicsit Nyugatról?

 Sesshomaru egy pillanatig döbbenten meredt a lányra, majd ismét felvette rideg jégálarcát, és semmitmondóan félrefordította a fejét.

- Mégis mit meséljek?

- Akármit. Például, hogy mióta uralod Nyugatot. - bár Naoko teljesen tisztában volt ezzel az információval, mégis valamivel el kellett kezdeni a beszélgetést, ha meg akarta tudni, amire igazán kíváncsi volt.

- Lassan 100 éve. - felelt vontatottan a férfi.

- Nahát. Az jó sok idő. Bár, ahogy én tudom Nyugat az elmúlt száz évben csupán katonailag fejlődött. Gazdaságilag igencsak visszaesett.

- Nocsak. Egy szolga, akit ilyen témák foglalkoztatnak?

- Csak szeretek nyitott lenni minden felé. - füllentette Naoko.

- Persze. - nézett rá a férfi, de nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a dolognak.

- És... miért csak a katonai alapra építesz?

- Ezt hogy érted?

- Mármint világos, hogy az erős katonai háttér bíztató, de azért gazdaság nélkül nem lehet felvirágoztatni egy birodalmat. Ha nem törődsz a tartományaid gazdaságával, azzal tönkreteszed az egészet. Nem elég csak erővel megnyerni egy csatát.

- Értelmes dolgokat mondasz. - nézett a nőre Sesshomaru. - Ami számomra teljesen idegen egy nő szájából. Főleg ha az illető halandó.

- Már megint ez a faji különbség. Mi bajod a halandókkal?

- Egyszerűen mások, mint mi.

- Csak mert nem olyan erősek?

- Pontosan.

- Ugyan.

- Nem akarok erről vitatkozni.

 Láthatólag a férfit dühítette ez a téma, így Naoko másvizekre evezett.

- Rendben. Akkor azt mond meg, hogy ki ellen kell ekkora sereget fenntartani.

- Természetesen Kelet ellen.

- Miért?

- Csak, mert Kelet mindig az ellenségeink közé tartozott. Főleg a jelenlegi nagyúr, Yashamaru.

- Mit ártott ő neked?

- Semmit. Ellenkezőleg. Ő mindenáron el akarja tiporni Nyugatot, mert az apámat hibáztatja valamiért, amit el sem követett.

- És téged is ezért bánt? Holott semmit nem tettél ellene?

- Már nem igazán érdekel.

- Ezek szerint gyűlölöd Keletet és mindazt, ami csak kapcsolatban áll vele.

- Valahogy úgy.

 Ez a kijelentés teljesen szíven ütötte a nőt. Hiába lenne őszinte a férfival. Csak megvetné és gyűlölné, csak mert Kelet az otthona. "Miért ő kell legyen a párom? Bárki más megtenné. Miért ő?" Naoko érezte, hogy egy forró könnycsepp gördül végig az arcán. Nem tudta visszafogni magát. Egyetlen szó nélkül követték egymást a könnycseppek, melyek végigszántották az arcát.

 Sesshomaru megérezte a levegőben terjengő sós könnycseppek illatát és megilletődve fordult a lány felé. Tényleg ő sírt. De miért?

- Most miért sírsz? - kérdezte csendesen.

- Semmiért. - fordult el Naoko. - Csak... valami belement a szemembe.

 Naoko teste hirtelen megmerevedett, mikor a férfi erős karjai, annak ölébe húzták őt. Érdeklődve tekintett föl rá.

- Nem akarom, hogy sírj. - suttogta a férfi. - Miért nem beszélsz hozzám? Tudod, hogy nem bántanálak. Mond el mi bánt.

 Naoko lassan nyelte a könnyeit. Nem tudott hazudni neki.

- Gyűlölnél, ha beszélnék. - mondta, majd hangja egy pillanatra elcsuklott. - Miért akarsz ennyi mindent megtudni rólam? Miért üldözöl folyton?

- Nem tudom. Csak... teljesen máshogy érzem magam a közeledben. Annyira szeretnék mindent tudni rólad, de nem hagyod, hogy megismerjelek. Néha magadhoz engedsz, utána eltaszítasz.

- Te pontosan ezt csinálod. Ugyanezt. Nem tudok kiigazodni rajtad.

 Sesshomaru a lány szemeit fürkészte. Nem tudott semmit kiolvasni belőlük. Pedig annyi mindent akart látni.

- Miért gyűlölnélek? - kérdezte. - Mi lehet olyan szörnyű, amiért gyűlölnöm kellene téged?

- Itt van maga a tény, hogy ember vagyok. Miért vagy ilyen kedves egy egyszerű emberrel?

- Te nem vagy egyszerű ember. Legalább ebben ne akarj hazudni.

 "Lehet, hogy rájött? Az nem lehet. Akkor már biztos kérdőre vont volna, és nem az ölébe húzna."

- Honnan veszel ilyesmit? - kérdezte ijedten a lány.

 Sesshomaru nem válaszolt, csupán egyik kezét Naoko alsóruhája alá csúsztatta, egészen föl a derekáig. A lány megmerevedett a félelemtől.

- Fehér farkas vagy. - mondta ridegen Sesshomaru.

 Naoko úgy érezte, még a levegő is lehűlt körülötte.

- Mióta tudod? - kérdezte elhaló hangon.

- Nem olyan régóta, de ez nem számít. Miért nem mondtad el?

- Változott volna valami, ha szólok róla? - fordította el a fejét Naoko.

- Igen. Szellem vagy.

- Na és? Attól még gyűlölsz, pedig nem is ismersz!

- Miért gyűlölnélek?!

- Mert keleti vagyok. Ráadásul Yashamaru lánya!

Naoko szeméből ismét megindultak a könnyek, ahogy az előbb megdöbbent, majd szikrázó, dühvel telt, vörös szemekbe nézett.