7. rész - Szívfájdalom és ígéret

- Kém. - suttogta Sesshomaru és egyre növekvő haraggal nézett az ölében reszkető lányra. - Hogy mertél becsapni engem?!

 Sesshomaru hangja bezengte az egész fürdőt. Szorosan megragadta a lány karját és mindkettejüket álló helyzetbe rántotta. Naoko egyre jobban remegett.

- Nem vagyok kém. - suttogta és a könnyei még vészesebben öntötték el arcát.

- Ne hazudj nekem! - üvöltötte Sesshomaru. - Mi mást keresne itt Yashamaru lánya?!

- Nem azért amire te gondolsz. - emelte fel könnyes szemeit Naoko.

 Sesshomaru egy pillanatra megtorpant. Ahogy a lány szemeibe nézett, bűntudata támadt, de haragja ezt az érzését nyomba eloszlatta, ahogy tudatosult benne ismét a tény, hogy legnagyobb ellensége leányát szorongatja.

- Mi másért lennél itt. - kezdte ridegen a férfi.

 Bár hangja visszanyerte eredeti ijesztő, rideg hangszínét, ujjai szorítása mit sem enyhült Naoko vékony karjain.

- Nem szándékosan jöttem ide. - kezdte a lány. - Épp csak átléptem Nyugat határát, mikor Kinta és a katonák elfogtak és erőszakkal idecipeltek. Nem azért vagyok itt, hogy kémkedjek!

 Kiáltotta kétségbeesetten. Sesshomaru - nak hirtelen eszébe jutottak a lány egykori szavai.

"- Az én életem sokszor függött már egy hajszálon. 9 évet éltem le rettegésben és bujdosásban. Nem fogok tőled megijedni, bármennyire is akarod."

 Bizony. Egy fehér farkas élete nem könnyű. Valószínűleg azért bujdosott, távol a szüleitől, hogy valamelyest biztonságban legyen. Ezek szerint már 9 éve annak, hogy távol van az otthonától. Ez persze magyarázatot is ad arra, hogy miért volt rajta utazóruha. "És mi van akkor, ha tényleg igazat mond és nem kém? - gondolkozott Sesshomaru. - Mi van akkor ha tényleg csak véletlenül keveredett a kastélyba? Igazat mond, különben nem sírna. De lehet, hogy csak megjátssza. Nem lehetek ilyen ostoba. Nem dőlhetek be neki."

- Nem hiszek neked. - mondta a férfi és karmai kissé belevájtak a lány karjába, aki erre fájdalmasan szisszent fel.

- De én tényleg nem vagyok kém. - látszott Naoko - n, hogy már kezdi elveszíteni az önuralmát. - Miért nem hiszel nekem?! Azt hiszed te vagy a világ közepe és csakis az az igaz, amit te állítasz?! Fogalmad sincs róla milyen életem volt! 9 éve nem láttam a szüleimet! Nap, mint nap attól féltem, hogy melyik szellem fog rám támadni és vajon meghalok e! Aztán erőszakkal elhurcolnak egy idegen kastélyba, ahol a nagyúrról kiderül, hogy a legfőbb ellensége apámnak, ráadásul a kijelölt párom!

 Sesshomaru teljesen ledöbbent. Ő lenne a lány párja? "Akkor ezért rohant el, mikor megcsókoltam." Sokat tudott a fehér farkasokról. A kastély könyvtárában igen sok információt megtalálhatott róluk. De Naoko kétségbeesett szóáradata nem fejeződött még be.

- Ráadásul még bele is szerettem egy szörnyetegbe, akinek a saját érzésein kívül semmi más nem számít! Neked senki más nem fontos, csakis saját magad! Utállak! Gyűlöllek!

 Naoko minden erejét összeszedte, hogy kiszabaduljon a vasbilincsként fogva tartó karok közül, de semmi haszna nem volt erőlködésének. Sesshomaru nem engedte el. Szorosan tartotta a karjait és még hidegebb tekintettel nézett a lányra.

- Még több hazugság, amivel kegyelmet akarsz nyerni?

 Naoko teljesen lesápadt. Hát még ezt sem hitte el. Miféle szívtelen szörnyeteg képes így beszélni? De abbahagyta a kapálózást. Most már nem érdekelte mit tesz a férfi. Ölje meg, ha attól boldogabb lesz, de nem adja meg neki az örömöt, hogy rettegni lássa.

- Akkor tégy, amit akarsz. - suttogta Naoko. - De jegyezd meg. Soha nem találkoztam még nálad szörnyűbb és visszataszítóbb alakkal. Előre sajnálom azt a nőt, aki majd egyszer az asszonyod lesz. Még egy ilyen kegyetlen, szívtelen szörnyet nem ismertem.

 Sesshomaru elengedte a lány karját és öntelt vigyorral az arcán nézett rá.

- Takarodj. - suttogta. - Ne is lássalak többé.

 Naoko először teljesen ledermedt, de végül a félelem mégis erőt vett rajta. Kipattant a vízből, felnyalábolta a ruháit és kiszaladt a fürdőből.

 Szobájában, amilyen gyorsan csak tudta, magára kapkodta utazó ruháját és kirohant a hatalmas ajtón. Ki a kastélyból, minél messzebbre ettől a férfitől. Soha többé nem akarta látni. Soha többé nem akarta hallani a hangját. De tudta, hogy soha nem fogja elfeledni. Soha nem fogja elfelejteni azt az édes, de mégis kínzó érzést, amit ez a férfi ébresztett benne. Örökre halandóként éli le az életét, mialatt örökre kísérti Sesshomaru emléke. Könnyei ismét elöntötték az arcát, de ő nem törődött velük. Úgy érezte, hogy lelke egy részét az imént tépték ki, és a seb örökre fájdalmasan fogja emészteni. Csak rohant, keresztül az erdőn. Nem nézte merre fut, csak minél messzebbre akart kerülni tőle, akit az első perctől fog, tiszta szívéből megszeretett.

"Sesshomaru. Örökké szeretni foglak."

 Sesshomaru még percekig állt a forró vízben és folyton csak a lány rémült, fájdalmas tekintetét látta, mielőtt az elszaladt a fürdőből. Folyton csak a lány szavai visszhangzottak a fejében és szíve fájdalmasan sajgott minden levegővételre.

"Ráadásul még bele is szerettem egy szörnyetegbe, akinek a saját érzésein kívül semmi más nem számít."

"Miért kellett találkoznom veled? - hajtotta hátra a fejét a férfi. - Miért kellett rád néznem? Miért kellett belépned a szívembe? Miért szerettelek meg? Miért?"

 Zúgott a feje és fájt a lelke. Épp az imént zavarta el a nőt, akibe talán egész életében szerelmes lesz. És ismét érezte azt a fájdalmas, iszonyatosan kínzó érzést, amit alig 100 éve kellett éreznie. Ismét elveszített valakit, akit szívéből szeretett.

  Lassan, vontatottan kilépett a vízből és felöltözött, majd visszament a szobájába. Úgy döntött többé nem törődik a lánnyal. Ugyanúgy, ahogy apját, Naoko - t is elrejti a szíve legmélyén, és soha többé nem gondol rá. Soha többé nem gondol a nőre, aki képes volt szerelmet ébreszteni benne.

 Naoko az egész éjszakát az erdőben töltötte. Szinte egy szemhunyásnyit sem aludt. Tudta, hogy nem lett volna biztonságos elaludnia, mert bármelyik kóbor oni rátámadhatott volna.

 Alig egy órája kelt fel a nap, mikor egy falu körvonalait pillantotta meg a távolban. "Talán itt kaphatok tiszta ruhát és némi ételt. - gondolta a lány."

 Nem akart ismét Sesshomaru - ra gondolni, de szemei előtt ismét felderengett a férfi kedves arca. Azt az arcot örökre megőrzi. Azt arcot, ami aznap este tekintett rá, mikor kilépett a dolgozószobájából. Hirtelen eszébe jutott, hogy a levél még mindig nála van. Sietve elővette a kimonója ujjából és széthajtotta. "Az egyetlen emlék, amit megőrizhetek tőled. Úgy fogok vigyázni rá, mint a saját életemre, de esküszöm, többé nem ejtek egyetlen könnycseppet sem érted. Örökre egy szép emlék maradsz a szívem legmélyében."