10. rész – Mentsd meg Sesshomaru - t

 Csak teltek az órák és a nő egyre feszültebb lett. A nagyteremben szinte kézzel tapintható volt az idegesség. A kastély szinte minden lakója itt gyülekezett és várták a híreket, vajon uruk túlélte e a szörnyű sebeket. Minden csendes volt, szinte semmi sem mozdult. Naoko már az idegösszeroppanás szélére került, mikor hirtelen kivágódott a keleti szárnyra vezető ajtó és Kinta idegesen csörtetett le rajta.

- Magyarázatot várok! – dörrent rögtön a lányra.

 Naoko csak nézte egy darabig. Már várta mikor jön el ez a pillanat, de hirtelen azt sem tudta mit feleljen.

- Hogy van Sesshomaru? – nem érdekelte más csak a férfi.

 Kinta szemei szikrát szórtak. Utálta, hogy a lány nemesi felsőbbrendűséggel hárítja a kérdéseit, és semmibe veszi őt.

- Azt mondtam, magyarázatot várok! – emelte meg a hangját és dühösen, parancsolóan tekintett Naoko – ra.

- Mégis mit kéne megmagyaráznom? – sóhajtott végül. – Szerintem nincs olyasmi, amire te egyedül ne jöttél volna már rá.

- Magyarázd meg, hogy lehet az, hogy szellemgömbként érkezel a kastélyba, majd a szemem előtt változol szellemből halandóvá? – Kinta ugyan csendesen beszélt, szavait mégis mindenki hallotta.

 A moraj mennydörgésként hatott a teremben. Mindenki hitetlenkedve fordult az egyszerű cselédlány felé, és immár ők is érdeklődve várták a magyarázatát.

- Mégis szerinted mit jelent?! – kelt ki magából Naoko is.

 Csak tudni akarta, hogy Sesshomaru jól van e, ehelyett most vitáznia kell semmi dolgokon.  Kinta csak nézte a nőt. Hát sejtése valóban beigazolódott. A nő valóban szellem. Nem hiába volt mindig ilyen fura érzése vele kapcsolatban. De vajon ki ő és honnan jött? Tudta, hogy nem kap majd választ, mégis megpróbálkozott az egyszerű kérdéssel.

- Ki vagy te?

 Naoko ezen már végképp nem óhajtott vitázni. Most csak és kizárólag egy valaki számított. Mégpedig Sesshomaru. Kíméletlenül félrelökött mindenkit az útjából és felrohant a lépcsőn, egészen a férfi szobájáig. Ott minden előzetes nélkül nyitott be a szobába, és egyenesen a youkai – hoz lépett.

 Sesshomaru ájultan, de immár bekötözött felsőtesttel feküdt az ágyon. Egész teste verejtékben úszott a magas láztól. Naoko csak nézte őt, és szívét összeszorította a félelem. Félt, hogy elveszítheti a férfit.

- Mégis mit képzelsz te lány?! – mordult rá Kaoro és elkapta a könyökét. – Azonnal kimész innen!

- Hogy van? – kérdezte higgadtan Naoko.

 Bár nem akarta, mégis hangja olyan jeges hangszínt ütött meg, akárcsak Sesshomaru – é. Kaoro egy pillanatra megrémült tőle, majd ismét magabiztosan tekintett a fölé magasodó lányra.

- Már jobban. – engedte végül el a karját és egy lépést hátrált. – De ha akár egy percet is késtek… meghal.

 A nő szíve nagyot dobbant. A lelkét szorító kellemetlen érzés valamelyest enyhült, de tudta a veszély még mindig nem múlt el. Öröme viszont nem tarthatott sokáig. Úgy érezte menten meghasad a szíve, mikor ismét meghallotta Kaoro – t.

- De ez koránt sem elég. Olyan sok vért veszített, hogy félek nem éri meg a reggelt.

 Naoko olyan gyorsan fordult hátra, hogy félő volt kitörik a nyaka a hirtelen mozdulattól.

- Mi? Az… nem lehet. – remegett a hangja és érezte, elhagyja minden ereje.

 Épphogy sikerült megszereznie a férfi szerelmét, erre most meghal? Nem. Azt nem fogja engedni. Bármit megtesz, de nem fogja hagyni, hogy Sesshomaru feladja. Nem fogja épp most elveszíteni.

- Menj ki lányom. – lépett újra hozzá az asszony és karjánál fogva az ajtó felé tuszkolta. – Nem kívánatos a jelenléted a közelében, értsd meg.

- Tessék? – háborodott fel Naoko. – Mi az, hogy nem kívánatos?! Mégis, hogy érti ezt?! Azonnal eresszen el!

 De Kaoro – t semmi sem állíthatta meg. Egyetlen lökéssel a folyósóra kényszeríttette a hevesen hadakozó lányt és bevágta előtte az ajtót. Naoko ökleivel hatalmasot csapott rá, de tudta semmi értelme. Az asszony nem fogja beengedni Sesshomaru – hoz, viszont ő nem fog meghátrálni. Ha törik, ha szakad, bejut a férfihoz. Csupán a megfelelő alkalomra lesz szükség.

 Úgy tervezte előbb Kinta – t próbálja jobb belátásra téríteni, mielőtt katonák tömkelege fog rárontani. Épphogy a lépcsőhöz ért, mikor hangos kiabálásra lett figyelmes. Óvatosan megbújt az árnyékban és onnan követte a csarnokban lezajló eseményeket.

- Kinta – sama! – rontott be a futár lélekszakadva a hatalmas csarnokba.

- Jin. – nézett rá meglepetten a férfi. – Mi a fene történt, hogy így kellett rohannod?

- Uram… uram… nagyon nagy baj van.

- Mégis mi történt? – vált érdeklődéssel vegyes aggódóvá a kapitány hangja.

- Uram… néhány falu fellázadt.

- Mi?!

 A katonák és szellemek egyszerre kapták fel a fejüket a nem kívánt hírekre. Nem elég, hogy uruk súlyosan megsebesült, még belső viszályok is sújtják a tartományokat? Ez valóságos katasztrófának ígérkezett.

- De miért? – kérdezte értetlenül a férfi.

- Uram… nincs elég élelem. Az emberek halálra dolgozzák magukat a földeken. Nem hajlandók tovább így élni. Ha kell a biztos halál tudatában is, de szembeszállnak urunkkal a jobb élet reményében.

- Azt majd meglátjuk. Ha kell erővel fogjuk visszakényszeríteni őket a földekre! Azonnal induljanak katonák a lázongók ellen. És minden ellenállót megölni!

- Megállj!

 Mindenki a hang irányába kapta a fejét. Naoko dühtől szikrázó szemekkel, teljes felháborodott, nemesi mivoltában magasodott Nyugat kastélyának népe fölé. Nem hitte el, amit az imént hallott. Valóban képesek így bánni a néppel? Nem csoda, hogy ilyen borzalmas viszonyok uralkodnak Nyugat gazdaságában, ha mindent így intéznek el.

- Te ebbe ne szólj bele. – nézett rá elszántan a férfi. – Nem a te dolgod ez az ügy.

- Már miért nem? – Naoko legalább olyan kihívóan válaszolt vissza, ahogy az imént a férfi, de hangja annál inkább keményebb volt. – Mégis mi jogon mészároltatnál le ártatlanokat, akik az életükért és a jogaikért harcolnak. Talán nekik nincs joguk az élethez? Talán nekik nincs joguk dönteni a sorsuk felett? Mégis milyen alapon hozol te döntést felettük?

 Kinta – t vérig sértették a nő szavai. Vajon ő hogy jön ahhoz, hogy így beszéljen vele?

- Neked semmi közöd ehhez! – ismételte makacsul.

- Lehet… - mosolyodott el Naoko. – Valóban nincs közöm az ügyeitekhez. De talán segíthetnék, hogy ne holmi ostoba belső viszálykodás vonja el a figyelmedet arról, hogy segíts uradnak felgyógyulni. Legyen az első ő. A többit pedig bízd rám. Nem kell fölöslegesen vért ontani.

- Mégis…

- Kinta. – lágyult el a nő hangja. – Bízz bennem. Segíts Sesshomaru – nak. Ha nem teszünk semmit esélye sincsen.

 Kinta egy szót sem szólt. Ő maga is tudta milyen állapotban van a nagyúr. Nem akart mást, csak segíteni a férfin. De ezt az ügyet sem hagyhatta figyelmen kívül. Bízott a lányban minden feltétel nélkül, de most… Vajon mit tehetne ő?

- Gyere velem. – indult el Kinta Naoko felé, hátrahagyva mindenkit.

 Egyenesen Sesshomaru dolgozószobájába mentek. A férfi bezárta maguk mögött az ajtót, majd komoly tekintettel Naoko felé fordult.

- Addig nem fogok innen mozdulni, míg nem vagy hajlandó választ adni nekem. – jelentette ki elszántan és az ajtónak dőlve meredt a nőre.

 Naoko ajkát gondterhelt sóhaj hagyta el. Nem tántoríthatta el a férfit, így jobbnak látta, ha inkább válaszol neki.

- Ígérd meg, hogy ami most elhangzik, az nem hagyja el e szoba falait. – Kinta csak bólintott így Naoko folytatta. – Igen. Valóban szellem vagyok. Nem épp a legszokványosabb, de szellem vagyok. Tudom, hogy nem fogsz örülni annak, amit most hallasz, de azt előre kell bocsátanom, hogy nekem egyedül Sesshomaru fontos, és semmi közöm apám ostoba bosszúhadjáratához.

- Az apád? – Kinta kezdte elveszíteni a fonalat.

- Igen. Az apám, Kelet ura.

- Kelet… ura?

 A férfi teljesen ledermedt. Nem hitt a fülének. Tehát, akkor magát Kelet hercegnőjét ejtették foglyul? Ha ez kiderül, biztosan kitör a háború. Naoko – nak igaza volt. Ez az információ nem hagyhatja el ezen szoba falait. De ha jobban belegondol, akkor ez a nő nem átlagos szellem. Ő egy…

- Az lehetetlen. – motyogta még mindig őt bámulva. – Te… fehér farkas vagy?

 Naoko csak bólintott. Érezte, hogy túl sok információ volt ez egyszerre Kinta számára. Várt még néhány percet, majd újra megszólalt.

- Kinta… Tudnod kell, hogy nem azért vagyok itt, hogy Keletnek bármilyen információt adjak ki. Sőt nincs semmilyen okom bántani titeket. A véletlen vagy talán a vak sors vezérelt titeket abba a faluba. Talán az volt a sorsom, hogy ide kerüljek és megismerjelek benneteket. Mindezidáig gyűlöltem Nyugatot. Gyűlöltelek benneteket, mert engem gyűlöletben neveltek fel. De mikor szépen lassan itt mindenki a barátommá vált, ahogy szépen lassan beleszerettem Sesshomaru – ba, rá kellett ébrednem, hogy hazugság mindaz, amiben eddig éltem. Egyetlen vágyam, hogy Sesshomaru mellett lehessek. Ugye hiszel nekem?

- Sesshomaru tudja ki vagy? – lépett egyet előre Kinta.

- Igen. – bólintott a nő, majd elképedve nézett az elé letérdelő kapitányra. – Kinta…

- Ha urunk téged választott, akkor én is halálomig szolgállak, úrnőm.

- Kinta…

 A férfi végül felállt és egyenesen a polchoz lépett, majd megannyi irattal a kezében fordult ismét Naoko felé.

- Ezek az elmúlt 100 éve gazdasági feljegyzései. Könyörgöm, találj valami megoldást. Mentsd meg Nyugatot.

 Naoko elvette a papírokat, az asztalra rakta és elszántan fordult ismét vissza.

- Mindent megteszek ennek érdekében, de legelőször is Sesshomaru – n kell segítenünk.

 Kinta bólintott, majd mindketten átmentek a szemben lévő szobába, ahol Kaoro rögtön Naoko – nak ugrott.

- Mégis mit keresel már megint itt?! – rivallt a lányra. – Nem megmondtam, hogy nem vagy itt kívánatos személy? Azonnal menj kifelé!

- Kaoro – san! – lépett Kinta a nő elé. – Kérem, most menjen el.

- De…

- Menjen!

 Az asszony összerezzent a morgással vegyített, dörrenő hang hallatára és megalázkodva, lehajtott fejjel távozott a szobából.

- Nem voltál kicsit túl kegyetlen? – fordult kétkedve Kinta felé Naoko.

- Erre most nem érünk rá. – lépett közelebb Sesshomaru – hoz. – Tedd meg, amit tudsz.

 Naoko bólintott, majd a férfi ágyához sétált. Lassan hajolt fölé és puhán érintette ajkait a youkai nagyúréhoz. Szinte égette a bőrét Sesshomaru láztól felhevült teste. Majd az ismerős érzés lángolt fel benne, s testét elöntötte hatalmas ereje. Csupán ez a pár óra elég volt arra, hogy kitapasztalja, hogyan működik átváltozása. Ha túl nagy erőkifejtést végez, rögtön elveszíti az erőtartalékait és ismét emberi alakjába tér vissza. Tehát, amennyi ereje most van, az csupán arra elég, hogy begyógyítsa a hatalmas vágást a szellem hátán, és némileg segítse a felépülésben, de ahhoz hogy teljesen rendbe jöjjön, Sesshomaru – nak minden erejére szüksége lesz.

 Kezét lassan a szellem fölé emelte és a kékes fény körbeölelte mindkettejüket. Naoko érezte, hogy ereje minden pillanattal gyorsabban fogy. Közel három percen át tudta fenntartani ezt az állapotot, majd ismét emberi alakban ült az ágy szélén és kimerülten hanyatlott a forró, izmos mellkasra. Egy pár pillanatig még várt, hogy légzése ismét normális legyen, majd felállt és Kinta felé fordult.

- Megtettem, amit lehetett. A többi már csak rajta múlik.

 Kinta bólintott, majd Naoko elhagyta a szobát. Kissé kimerülten, de annál elszántabban nyitott be a dolgozószobába és elfoglalta Sesshomaru helyét az asztal mögött. Majd papírról – papírra haladva átnézett minden feljegyzést és csak azon törte a fejét, mit tehetne Nyugat érdekében, hogy némileg megállítsa a tartományok gazdaságának hanyatlását. Még csupán az első pár év áttekintését nézte át, de már előre tudta, hogy nehéz dolga lesz.

 És itt kezdődött el egy új korszak Nyugat tartományainak életében. Az egyik szobában valaki az életéért küzdött, a másikban valaki a birodalomért. Két ellenséges család szülöttei, kik közt tiltott szerelem lángolt, és tudták már akkor, ez a szerelem legyőz minden akadályt, elsöpör mindent az útjából. De nincs rózsa tövis nélkül. Bizony meg kell küzdeni a boldogságért. Naoko és Sesshomaru csupán csak most kezd majd el ezért harcolni. Megannyi akadály, megannyi ellenség. De vajon elég erősek lesznek, hogy legyőzzék mind?