2. rész

Sayumi őrült módjára rohant keresztül a városon a Halál Erdeje felé. Kicsit elaludt, hogy mit ne mondjak, de legnagyobb szerencséjére a nagy sebessége most is hasznára vált. Még éppen idejében ért a kapu elé, ahol a gyülekező volt.
- Na végre! – mordult rá Tenmu. – Hol a bűnbánatban volt a kisasszony?
- Ne haragudjatok, srácok. – sütötte le a szemét Sayumi. – Az éjjel elég ideges voltam és csak későn aludtam el. Aztán az ébredéssel némi problémáim adódtak.
- Igen. Azt látjuk. – mosolyodott el Umito.
Sayumi még egyszer végig nézett magán. Fekete pólóját megigazította, majd a szintén fekete nadrág övét szorosabbra húzta. Fejpántját pedig szokásához híven a nyakába kötötte. Megszokásból ellenőrizte a társai ruházatát is. Ők is tiszta fekete ruhába öltöztek. Egy fekete póló, fekete nadrág és fekete bakancs. A fejpántjuk a homlokukon. Tudták már, hogy hogyan érdemes felöltözni és mit érdemes magukkal vinni, ha ebbe az erdőbe merészkednek. Na igen. Hisz ők a mostani látogatást is beleszámolva már ötödjére lépnek ebbe az erdőbe. Ibiki sensei nem a legengedékenyebb tanár.
Sayumi körülnézett az aprócska tisztáson, ahol az összes továbbjutó gyülekezett. Pillantása hirtelen találkozott a jeges szürkés szemekkel. Érezte, hogy az arcát elönti a forróság és gyorsan visszafordult a két fiú felé.
- Sayu-chan. – nézett a lányra Umito. – Mi van veled? Talán beteg vagy? Tiszta vörös az arcod.
- Semmi bajom. – hebegett a lány. – Tényleg.
- Hm. – Tenmu odahajolt Sayumi – hoz. – Csak ne barátkozz annyira össze vele. Ne feledd el kicsi lány, hogy itt mindenki ellenség.
Sayumi érdeklődve tekintett a fiúra. Mindig ő viselkedett úgy, mintha nagy vezető lenne és csak úgy osztogatta a parancsokat. De persze éles helyzetben mindig Sayumi húzta ki a csapatot a bajból. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy Tenmu tanácsai és észrevételei mindig a legjobbak voltak. Ha stratégia megtervezéséről volt szó, akkor a fiú mindig a legjobbal állt elő. „Jobb ha vigyázok vele. – gondolta Sayumi. – Még a végén tényleg leordítja a fejem, ha rájön, hogy mi történt tegnap este.”
Ahogy az emlékek megrohanták a lányt ismét rákvörös lett az arca. Félve tekintett vissza Gaara – ra. És nem tévedett. Gaara csak őt nézte. A tekintete egy pillanatra sem eresztette. De Sayumi valahogy nem bánta.
Hirtelen Anko hangja visszhangozta be a tisztást.
- Kölykök! – kezdte. – Tizenöt perc múlva elkezdődik a második vizsga. Ezek a chuunin – ok elvezetnek titeket ahhoz a kapuhoz, ahonnan indulni fogtok. Mindenki kap egy tekercset. Összesen két tekercset kell megszereznetek a vizsga végéig, a Menny és a Föld tekercseket és azokkal együtt elérni az erdő közepén lévő tornyot. Minden érthető?
- Igen! – visszhangozták.
Mindenki elvett egy tekercset és a kijelölt chuunin – nal elindult a kijelölt kapuhoz.
- Sayumi. – kezdte Tenmu mikor elérték a saját kapujukat. – Te mész előre. Én és Umito fedezünk. A lehető legrövidebb úton kell mennünk és a lehető leggyorsabban kell megszereznünk azt a Föld tekercset. Fölösleges összetűzést nem akarok. Csak a tekercsre koncentrálunk és minél előbb eljutunk a toronyhoz. Ez a két célunk van. Ha nem sietünk, akkor ez az öt nap gyorsan elszalad.
- Rendben. – bólintott Umito és Sayumi.
Ebben a pillanatban kinyílt a kapu mindenhol és az összes genin eltűnt a rengetegben.

Sayumi, Tenmu és Umito a földön álltak meg. Már két napja az erdőben voltak.
- A francba. – sóhajtott Sayumi. – A többiek úgy látszik nagyon bementek az erdőbe.
- Ez a hátránya annak, hogy ismerjük az erdőt. – szólt Umito. – Muszáj lesz nekünk is bentebb mennünk, ha meg akarjuk szerezni a tekercset. Bár nem túl biztonságos.
- Egy pillanat. – emelte fel a kezét Sayumi. – Vannak a közelünkben. Maradjatok itt. Én körül nézek.
A fiúk bólintottak és Sayumi máris eltűnt. Alig kellett tíz percig haladnia és máris rábukkant egy másik csapatra. „Gaara-san. – pillantotta meg a genin – eket.” Gyorsan az egyik bokor mögé ugrott és onnan figyelte a Homokikat. Csak ültek és beszélgettek. De Gaara félrevonult a csapattól és elindult az erdő belseje felé.
- Ne menj túl messzire, Gaara! – kiáltott utána Temari.
A fiú csak felemelte a kezét és tovább ment. Pontosan arra tartott, amerre Sayumi is volt. A lány csendben felállt és bentebb ment. Nem akart összetűzést a csapattal, főleg, hogy ő teljesen egyedül volt, míg ők hárman.
De nem gondolkodhatott sokáig. Hirtelen két erős kar ragadta meg a derekát és egy pillanat alatt csapódott neki az izmos mellkasnak. Még levegőt is elfelejtett venni, mikor a szürke szemekbe nézett.
- Szia. – mosolygott rá a fiúra.
Gaara egy szót sem szólt. Csak nézte a lányt.
- Tudod. – kezdte Sayumi. – Elég idegesítő, hogy folyton csak bámulsz és egy szót sem szólsz. Örülnék, ha végre beszélnél is hozzám.
- Mit keresel itt? – kérdezte Gaara.
- Nem éppen erre gondoltam, de… csak körülnézek. Éreztem, hogy vannak a közelünkben mások és úgy gondoltam utána nézek. Nem sejtettem, hogy ti lesztek azok. De én azt hiszem már megyek is el.
- Nem. Maradsz még egy kicsit.
- Ha a tekercsem kell, akkor ne haragudj, de nem fogod megkapni.
- Nem. Nekünk már megvannak a tekercsek. Csak egy kicsit… szeretném, ha beszélgetnél velem.
- Az most nem fog menni. A többiek várnak rám és rád is.
- Az nem számít.
- Mi lenne, ha elhalasztanánk a beszélgetést a második szakasz utánra?
Gaara elhallgatott. Egy darabig csak nézett a lányra, majd ismét megszólalt.
- Bár tudnám…
- Mit? – nézett rá Sayumi.
- Hogy… mi olyan különleges benned. Ami magához vonz és nem ereszt. Miért nem félsz tőlem? Miért jöttél oda aznap beszélgetni?
- Nem adtál rá okot, hogy féljek.
- De tőlem mindig mindenki félt. Mindenki rettegett tőlem a falumban és soha senki nem akart velem sem játszani sem beszélgetni. Még a saját apám is meg akart öletni.
- De én nem ismerlek. Bár szeretnélek megismerni. És nem hiszem, hogy bármi lehet olyan félelmetes, ami elriasztana mellőled.
Gaara teljesen ledöbbent. Hogy lehet ilyen magabiztos és ilyen közvetlen?
- Nekem most mennem kell. – lépett hátra Sayumi. – Viszlát, Gaara-san.
Gaara viszont még az utolsó pillanatban visszarántotta. Maga sem tudta miért, de ismét érezni akarta azt a különös, jóleső érzést, amit még aznap este érzett. Ajkát a lányéra szorította és átkarolta a derekát.
Sayumi megdöbbent. A fiú olyan hévvel csókolta meg, hogy még reagálni is alig tudott. De őt is ismét elöntötte a vágy, ami Gaara felé hajtotta. Megszűnt a külvilág és csak Gaara maradt. Gaara és a csókja. Nem számított hirtelen, hogy az ikrek visszavárja, vagy hogy Temari és Kankuro alig 30 méterre vannak tőlük. Csak ők ketten voltak.
Mikor elengedték egymást, mindketten mosolyogva tekintettek a másikra. „De édes, mikor mosolyog. – gondolta Sayumi és még egy gyors csókot adott neki, aztán eltűnt.”
Gaara csak nézett utána egy darabig, majd visszament a többiekhez.
Sayumi a két fiú előtt ért földet. Mindketten felálltak a gyökerekről, ahol eddig ületek és érdeklődve néztek a lányra.
- Na? – kérdezte Tenmu.
- Nem. – rázta meg a fejét Sayumi. – Arra nincs semmi. Próbáljuk a másik irányt.
Mind a hárman bólintottak és az ellenkező irányba indultak. Alig telt bele pár perc és egy Eső csapatba botlottak. Nem voltak túl erősek, mert néhány rúgás és egyszerűbb jutsu használatával, mind a három padlót fogott.
- Remek. – mosolyodott el Umito. – Föld tekercsük volt.
- Akkor irány a torony. – adta ki a parancsot Sayumi és már el is indult.
- Mióta ő a főnök? – kérdezte Tenmu.
- Inkább, mint te. – vigyorgott Umito és a lány után sietett a megtorlás elől.
- Mi? Na megállj.