Kiddy Grade

The Rising Darkness

3. rész

Barát vagy ellenség 1.

Slayer kinyitotta szemeit. Amit először megpillantott, az a fehér plafon volt. Ágyban feküdt, de nem tudta, hogy került oda. Körbenézett a szobában, ahol még ágyakat és orvosi műszereket látott. Ebből megtudta, hogy a kórházban van. Egyszer csak lépteket hallott és gyorsan alvást színlelt. Ekkor két alak lépett be a szobába. Nem tudta megnézni, kik azok így csak fülelt.

–Doktor úr, miért hozott ide?– kérdezte az egyik.

–Ön kérte, hogy mutassak valami lenyűgözőt. Nos ezt a gyereket két hete hozták be súlyos koponyatöréssel, a fiú élet és halál között lebegett, és hát tettük, amit ilyenkor tenni szoktunk. Nos felvágtuk a külső szöveteket és láttuk, hogy a koponya fele szilánkokra van törve.– csóválta meg a fejét– Már kívül is szörnyen nézett ki hát még így belül...– hüledezett az orvos.

–És?– kérdezte az ismeretlen.

–Ó, igen persze! És hát már minden kész volt az operációhoz, amikor észrevettük, hogy begyógyult az összes sérülés– mondta az orvos.

–Az összes?– kételkedett az ismeretlen.

–Az összes– ismételte az orvos.

–Ez igazi szenzáció!!! Ennek már a holnapi újságban benne kell lennie! Nos köszönöm, doktor úr, hogy mindezt megmutatta… ó és itt a névjegyem, arra z esetre, ha más ilyen eset is történne. Viszlát– köszönt el az újságíró.

–Viszontlátásra– köszönt el az orvos.

Az újságíró távozott, majd utána az orvos is. Slayer ezután már csak ennyit hallott:„bííp-bííp-bííp”

Amikor megbizonyosodott róla, hogy senki sincs a közelben felpattant, majd felvette utcai ruháit. Elindult az ajtó felé és akkor látta, meg hogy csak egy számkombinációs zár van rajta.

–Na ezt se fogom ma feltörni– gondolta magában.

Így elkezdett különféle számkombinációkat beírni. Tizenkettedszerre sikerült beütnie a helyes kódot. Ekkor egy női hang szólalt meg a készülékből:

–DNS azonosítás kötelező– mondja higgadtan a hang.

Erre Slayer olyan dühös lett, hogy akkora tenyerest, adott a készüléknek hogy az megolvadt. Mi? MEGOLVADT?!?!?! Bizony megolvadt. Slayer ekkor észrevette, hogy furcsán izzik a tenyere.

–Mit veszíthetek?– gondolta és rátette a tenyerét az ajtóra és csodák csodájára az ajtó azon nyomban szénné égett. Slayer arcán kaján vigyor jelent meg, de mikor újból ránézett a tenyerére, az már nem izzott.

–Mindegy, majd később újra megpróbálom– gondolta és kisétált a szobából.

Nem kellet sokáig keresnie a kijáratot. Az nagyon jól be volt zárva. Megpróbálta ezt is kiolvasztani és nagy meglepetésére sikerült is. Kisurrant az épületből és végigment az úton. Észrevett egy digitális órát az utcán, abból megtudta, hogy 20.33 van. Leült az egyik padra és elgondolkozott, hogy mi tévő legyen. De bárhogy gondolkozott, csak azon járt az esze, hogy, hogy került a jövőbe és az orvos szavai is nyomasztották. Hogy gyógyíthatta, meg magát mikor nem is volt magánál, és hogy tudta felolvasztani az ajtókat. Annyi minden kavargott a fejében, hogy észre sem vette a lépések zaját és egy köszönést, ami nagyon ismerős volt neki. A hang irányába fordult, de az nem állt meg, hanem tovább sétált. Slayer gyorsan, de halkan utána eredt, mert nem akarta megijeszteni. Egy idő után azonban a követett személy néha hátrasandított és ekkor Slayer mindig lehajtotta fejét. Egy idő után azonban a követett személynek elege lett, megfordult és az utcai lámpa fényében ezt mondta:

– Miért követ engem?– kérdezte Lumiere Slayertől.

Slayer nem felelt, hanem közelebb ment, majd felfedte kilétét előtte. Lumiere halkan sikkantott egyet, majd el akart menekülni, de Slayer még időben megfogta a csuklóját és beráncigálta egy sikátorba. Slayer tenyerével befogta Lumiere száját, de azért engedte levegőzni.

– Ha elengedlek, megígéred, hogy nem fogsz kiabálni?– kérdezte halkan Slayer.

Lumiere bólintott, majd Slayer levette szájáról a tenyerét. Arccal maga felé fordította a lányt, majd mélyen a szemébe nézett. A lány tekintete teljesen megbabonázta őt, és ezt még fokozta a hold fénye ami visszaverődött a szeméből.

– Mit nézel?– kérdezte Lumiere, aki közben elpirult.

– Semmit, semmit– legyintett Slayer, de csak azért, hogy elterelje a lány figyelmét az arcáról, amire szintén felszökött a pír.

– Mit akarsz velem tenni?– kérdezte Lumi, de már nem félős hangon.

– Csak válaszokat a kérdéseimre. Egy: barát vagy,vagy ellenség? Kettő: pontosan hol vagyok? Három: ki vagy?– tette fel a kérdéseket Slayer.

–Első kérdésedre válaszolva: attól függ, mik a szándékaid!– vágta rá Lumiere.

– Csak a válaszok. Nos? –  felelt Slayer.

– Akkor barát. Második kérdésedre felelve ez az Aeneas bolygó, ahol a GOTT főhadiszállása található– mondta Lumiere.

– A GOTT?– vágott közbe Slayer.

–Igen. Tudod mi az, ugye?– kérdezte Lumiere.

– Őszintén szólva… fogalmam sincs– vágta rá Slayer.

–MIIII? Hogyhogy?– kérdezte a lány.

–Úgy-hogy kb. pár száz évig voltam hibernálva egy másik dimenzióban– mondta Slayer mintha ez egy teljesen hétköznapi dolog, lenne.

–Sajnálom. Nem tudtam– kért bocsánatot.

–Rá se ránts– mondta Slayer és megveregette Lumi hátát.

A lány azt gondolta, hogy közölnie kéne Slayerrel hogy nem ez a megfelelő mód arra hogy, megvigasztaljon egy lányt, de a helyzetre való tekintettel inkább nem mondott semmit.

–Még nem válaszoltál a harmadik kérdésemre– emlékeztette Slayer Lumieret.

–Tényleg. Nos, az én nevem Lumiere, 10 éves vagyok, a GOTTban dolgozom, mint recepciós és C osztályú ÁSZ ügynök. Ó és kedvenc italom a szőlőlé– mondta el Lumiere.

–A korodat megilletően biztos, hogy hazudtál. Mert egy 10 éves kislány nem ilyen okos– szólalt meg Slayer.

–Hát tényleg, mert valójában úgy száz–kétszáz év között vagyok– pirult el Lumiere.

Slayer ezt meglátta, és vigasztalásképp ezt mondta:

–Nincs ezen mit szégyellni. Én meg kb. négy–ötszáz éves, vagyok– vigasztalta Slayer és elkezdett nevetni.

Nagy meglepetésére Lumiere is bekapcsolódott. Sokáig nevetgéltek, majd kisétáltak az utcára. Hirtelen elhallgattak, majd Slayer elkezdte fürkészni a sötétséget. Egy alak bontakozott ki a sötétből. Minél közelebb jött Slayer annál idegesebb lett. Az alak hirtelen megállt, Slayer, pedig felismerte a hosszú barna hajat és a világosbarna szemeket: Éclair állt előttük.

–Lumiere, vigyázz! Ez a gyerek kiszámíthatatlan és veszélyes– mondta Éclair.

–Nem! Itt beszélek vele már egy órája, még sem akart megölni!– kiabálta Lumiere.

–Rendben. Te, higgy, amit akarsz, de szerintem akkor is veszélyes– felelt Éclair.

–De…– vágott volna vissza Lumiere, de Slayer félbeszakította.

–Hagyd, Lumi. Az ő szíve joga, hogy mit hisz. Azért még visszaadom neki azt a múltkorit– mondta Slayer és tett előre egy lépést.

–Jaj de félek. Elfelejtetted hogy semmi esélyed? Vagy talán nem volt elég nagy az ütés, hogy észhez térj?– kérdezte gúnyosan Éclair.

–Azt majd meglátjuk– vágott vissza Slayer és elindult minden bátorságával felvértezve Éclair ellen.