Kiddy Grade

The Rising Darkness

5. rész

Megbocsátás és ellentétek

Már éjfél körül járhatott az idő, amikor egy vörös hullócsillag féle jelent meg az égen és leszállt egy kietlen területen. De nem hullócsillag volt az, hanem egy fiú és két lányt tartott a hóna alatt. Miután lerakta őket, az egyik hirtelen pofonvágta, amitől a fiú kissé megtántorodott, majd a lány elkezdett sírni. A fiú nem akarta látni, hogy sír, ezért elindult a másik lány felé, ám az első lány elállta útját.

–Mit akarsz még? Nem elég, hogy megölted Éclairt? Tűnj el!– sírta Lumiere.

Slayer nem törődött vele. Óvatosan arrébb lökte, majd leguggolt Éclair élettelen testéhez. Ráhelyezte kezét a sebre, melyet ő okozott, behunyta szemeit és pár másodpercig minden kék fényárban úszott. Éclair sebe begyógyult és visszatért az élet a testébe. Ezután elkezdett mocorogni, majd felnyitotta szemeit és lassan felült.

–Mi történt?– kérdezte.

Válasz helyett Lumiere a nyakába ugrott és tovább sírt, viszont már örömében.

–Éclair, annyira örülök, hogy élsz– mondta Lumiere.

–Akkor örülj, és ne sírj– mondta Éclair és letörölte Lumi könnyeit.

Lumiere elmosolyodott, majd újból megölelte Éclairt. Slayer odament hozzájuk és ezt mondta nekik:

–Sajnálom azt, amit tettem, de tudom, hogy nem tudnátok megbocsátani, ezért olyan helyre kell távoznom, ahol csak azok találhatnak meg, akik kilehelték a lelküket. Vagyis felajánlom a lelkem az ősi isteneknek, így találkozhatok végre a családommal– mondta Slayer, majd egy tőrt idézett meg a kezében.– Isten veletek!– és ezzel már készen állt, hogy leszúrja magát, de nagy meglepetésére Éclair kiütötte kezéből a tőrt.

–Ez nem megoldás, és ezt te is tudod! Nem ez az egyetlen út, ahhoz hogy megóvj másokat! Engedd, hogy segítsünk…– mondta Éclair de, Lumiere félbeszakította.

–Segítünk? Hiszen megölt téged és…– mondta Lumiere de Éclair a szavába vágott.

–De visszahozott nem?– kérdezte Éclair.

–Igen, de…– mondta Lumi.

–Akkor jó– jelentette ki.– Mit szólsz Slayer?– kérdezte.

Slayer kicsit habozott majd ezt felelte.

–Jó, rendben. Elfogadom a segítséget– mondta ki nagy nehezen, de azért örült, hogy megbocsátott neki.

Éclair hirtelen hatalmasat ásított, jelezve, ezzel hogy szívesen lefeküdne aludni.

–Éclair, viselkedj egy kicsit nőiesebben!– rivallt rá barátnőjére Lumiere.

–Jó, jó de nagyon álmos vagyok– és ezt nyomatékosította egy újabb ásítással.

–Ez akkor sem magyarázat– vágott vissza Lumiere.

–Jól van Lumiere. Sajnálom– mondta Éclair.

–Így mindjárt más. És én is álmos vagyok egyébként.– és ő is ásított.(Nem olyan orbitálisan nagyot, mint Éclair, és a szája elé tette a kezét nem úgy, mint a lány.)

–Legalább van valami közös bennünk.– jelentette ki Slayer és ő is ásított.

–Gyere Lumi, induljunk– mondta Éclair azzal felállt.

–Megyek.– szólt vissza Lumiere.

Már indultak volna, de eszükbe jutott Slayer is.

–Slayer, te hol fogsz aludni?– kérdezte Éclair.

–Hát, azt hiszem, keresek egy jó kis sikátort, összebarátkozom a patkányokkal és a baktériumokkal, valamint keresek valami kaját a kukákban.– jelentette ki Slayer.

–Azt már nem. Nálam fogsz lakni!– jelentette ki Lumiere.

Erre a másik kettő úgy nézett rá, mint egy földönkívülire.

–Ne nézzetek így rám. Csak azért mondtam, mert milyen lenne, hogyha egy hajléktalannal beszélgetnék az utcán, aki igazából ,,közveszélyes” is.– nyomta meg ezt a szót Lumiere. Slayer szomorú arccal nézett Lumiere-re, majd így szólt.

–Most nagyon megbántottál. Itt, mélyen.– mondta, megveregette saját a mellkasát.

Lumiere látta hogy eltúlozta a dolgot.

–Sajnálom, nem akartalak megbántani– mondta szánakozva, majd hallotta, hogy Slayer nevet.

–Ugyan, csak hülyéskedtem. Egyáltalán nem sértődtem meg– nevette Slayer.

Lumiere ezt egyáltalán nem találta viccesnek.

–Ha kinevetted magad, akkor talán indulhatnánk– bökte meg Slayert.

–Jó menjünk– hagyta abba a nevetést.

–Na, jó éjt– köszönt el Éclair.

–Jó éjt– köszönt el Slayer és Lumiere.

Majd különváltak. Sokáig gyalogoltak, nem is szóltak egymáshoz, míg Slayer megtörte a csendet.

–Neheztelsz még rám?– kérdezte.

–Ugyan miért kéne?– válaszolt.

–Hát, mert meg se szólaltál egész úton– mondta Slayer.

–Ez még nem jelenti azt, hogy haragszom és amúgy is megbocsátottam már neked– válaszolta Lumiere.

–Kimondani könnyű, de belül kell megbocsátani– vágott vissza Slayer.

Lumiere erre nem felelt csak tovább sétált. Slayer nem értette mért hallgatott el a lány, de inkább nem törődött vele. Tovább sétáltak, majd Lumiere hirtelen megbotlott a saját lábában és elesett. Slayer gyorsan odament és felsegítette.

–Megütötted valamid?– kérdezte.

–Nem, csak fáj a lábam– válaszolt.

–Nem csoda. Már vagy egy órája kutyagolunk– mondta Slayer majd ezt, mondta.

–Tudom már! Repülni fogunk és te irányítasz, mert még nem ismerem annyira a környéket– javasolta.

Lumiere úgy gondolta, hogy ez a legkézenfekvőbb megoldás így hát beleegyezett. Slayer előhozta tűzszárnyait, majd mondta Lumiere-nek, hogy kapaszkodjon a karjába. Így is tett, majd ezután felszálltak. Könnyen tudtak tájékozódni, mert az éjszakai lámpák világítottak az utcákon és Slayer szárnyai is adtak némi fényt. Repülve pár perc alatt odaértek Lumiere házához, ami nagyon nagy és szép volt. Mikor beértek, Slayer látta, hogy milyen tágas és ízlésesen volt berendezve. Lumiere intett neki, hogy kövesse és bevezette egy vendégszobába. Slayer még hallotta, hogy Lumi beszél hozzá, de nem értette. Nagyon kimerítették a nap fáradalmai, ezért rögtön belezuhant az ágyba és elnyomta az álom.