|
Inuyasha2
Bogee 2005.10.10. 17:25
 Inuyasha 2
A nagy visszatérés és az igaz szerelem
(Megjegyzés: Ez a történet az Inuyasha folytatása. Ez a történet Inuyasha és Kagome gyerekeiről fog szólni. Az egyben már született egy fiú, de azóta lett egy lány is. kb. rá egy évre. Mióta megszületett a két gyerek azóta 18 év telt el, így a kislány 18 éves, a kisfiú pedig 19. A történet tél elején játszódik. Ja és aki nem olvasta az egyet nem fogja ezt se érteni.)
Inuyasha 2
A nagy visszatérés és az igaz szerelem
(Megjegyzés: Ez a történet az Inuyasha folytatása. Ez a történet Inuyasha és Kagome gyerekeiről fog szólni. Az egyben már született egy fiú, de azóta lett egy lány is. kb. rá egy évre. Mióta megszületett a két gyerek azóta 18 év telt el, így a kislány 18 éves, a kisfiú pedig 19. A történet tél elején játszódik. Ja és aki nem olvasta az egyet nem fogja ezt se érteni.)
- ANYA!!!!!!!
- Igen? Mi történt Yukiko?
- Hol van a hajkefém?
- Nem Láttam! Kérdezd meg Inuyashát!
Yukiko ekkor megállt fent az emeleten:
- INUYASHAAAAAAA!!!!!!
- Mi van már!- dugta ki egy fiú az arcát az ajtón.
- Nem láttad a hajkefémet!
- Nem!
- Biztos?
Yukiko odament a fiúhoz és benyitott:
- JESSZUS! Mikor takarítottál utoljára?
- Ma akartam, de nem hagysz békén!
- De ma suli van!
Ekkor Yukiko meglátta a hajkeféjét:
- INUYASHAAAA! Mégis nálad volt!
- Jól van na, azért még nem kell sikítani!
Yukiko felvette a földről lerakta az ajtó mellé, majd bement a fiú szobájába és becsukta az ajtót.
Eközben lent Kagome rázta a fejét:
- Uramisten ezek a gyerekek……
- Mi is ilyenek voltunk, emlékszel?
- Hogyne emlékeznék?!
Inuyasha odament Kagoméhoz és megcsókolta:
- De mi rosszabbak voltunk! Főleg te Inuyasha!
- Én?
- Igen te, főleg amikor megjelent…..
- Ki?
- Hát……. Kikiyo.
Kagome lehajtotta a fejét. Inuyasha meg odament hozzá és megfogta az arcát és felemelte:
- Figyelj Kagome! Kikiyo nincs többé! Én téged szeretlek!
Kagome meg elmosolyodott, Inuyasha pedig gyengéden megcsókolta. Így maradtak volna, ha Yukiko nem kezd el köhögni:
- Jó reggelt apa, anya!
- Ó! Jó reggelt!
Yukiko leült az asztalhoz enni, ekkor belépet Inuyasha Kagome és Inuyasha nagyot néztek:
- Fiam veled meg mi történt?
- Kérdezzétek Yukikot!
- Nem akarta visszaadni a hajkefémet……
Nem sokára a gyerekek elmentek Sango és Miroku gyerekeivel Aikoval és Kohakuval suliba.
Inuyasha így kettesben maradtak otthon:
- Na végre elmentek!
- Mért?
Inuyasha felkapta Kagomét és bevitte a szobába, majd a kulcs halkan kattant az zárban. Hamarosan az ágyban feküdtek és Kagome Inuyasha mellkasát simogatta:
- Inuyasha annyira szeretlek!
- Én is!
Eközben a suliban:
Kohaku, Aiko, Inuyasha és Yukiko éppen a folyóson álltak és beszélgettek:
- Hát ez is egy unalmas nap lesz!
- Majd megkérjük anyáékat, hogy menjünk vissza a múltba!- szólt Kohaku erre Yukiko befogta a száját.
- Kohaku halkabban!
- Jól van na bocsi!
Ekkor Inuyasha félénken megszólalt:
- Aiko beszélhetnénk?
- Persze!
Inuyasha és Aiko arrébb mentek. Kohaku és Yukiko pedig beszélgetni kezdtek:
- Inuyasha mit akar Aikotól?
- Szerinted?
- Ööööö….
- Jaj Kohaku! Inuyasha meg akarja kérdezni Aikotól, hogy lesz-e a barátnője!
- MI????
- Jól hallottad!
- Ebben az esetben…..
- Mi va……
CSATT!!!!!
Ekkor Inuyasháék kézen fogva jöttek vissza:
- Hát itt mi történt?
- Aiko részvétem a bátyád miatt, de nagyin hasonlít Mirokura!
- Mért mit csinált?
- Letapizott!
Aiko ránézett az arcát fogdosó bátyára:
- Jaj Kohaku!
A nap délutánig „normálisan” telt el. Mikor a négy gyerek hazaért már várták őket:
- Na gyerekek úgy döntöttünk Sangoékkal, hogy meglátogatjuk a múltat.
Összerámoltak és lassan mindenki túl jutott a kúton:
- Végre itthon!- szólalt meg Miroku.
- Hát igen!
Miután mindenki kirámolt a saját házában erre 4 szabad ház volt. Egy Inuyasháé és Kagoméjé, egy Sangoé és Mirokué, egy Inuyasháé és Kohakué és egy Yukikoé és Aikoé.
Na miután kirámoltak mindenki odament ahova akart. A négy szülő a maga párjával volt, a két fiú az erdőbe ment és a két lány pedig Kirara hátán néhány kilométerre arrébb lévő vízeséshez.
Mikor a lányok becsobbantak a vízbe:
- Végre egy kis nyugalom! És végre a füleimet sem kell rejtegetnem!
- Hát igen! Figyelj csak Yukiko!
- Igen?
- Ugye nem baj, hogy járok a bátyáddal?
- Nem, dehogyis! Hogy gondolhatsz ilyet?
- Hát csak mert a testvéred meg ilyenek.
- A bátyám nagyon jó fej kivéve amikor nem, ja és nagyon jó pasi!
- Akkor jó! Tudod egész végig ez járt az eszemben, hogy mit fogsz szólni.
- Hát….
Ekkor mozgást hallottak a bokorból. Gyorsan kimásztak a vízből és elbújtak egy szikla mögé. Nem sokkal később valaki kilépett a bokrok közül. Yukiko és Aiko szája tátva maradt:
Hosszú fehér haj, aranysárgán csillogó szem, félhold a homlokon, erős felsőtest.
- Vajon ki lehet ez…..- suttogta Yukiko.
Az idegen felemelte a fejét és a szeme sarkából körbe nézett.:
- Nem tudom, de nem is akarom tudni…..- válaszolt Aiko.
Az idegen elkezdte kikötni a felsőjét, majd lekerült róla. A lányok meglátták, hogy az idegen mellkasa csupa seb és vér. A férfi belemártotta a kezét a vízbe és elkezdte leszedni magáról a vér. A lányok csöndben nézték, egyszer csak az idegen megszólalt:
- Gyertek elő! Érzem a szagotokat!
Yukiko és Aiko kiléptek a szikla mögül és Yukiko megszólalt:
- Ki vagy te?
- Én? Inkább az a kérdés, hogy te ki vagy! Ember vagy szellem vagy, talán csak félszellem?
- Félszellemek vagyunk!
- Öööö Yukiko én ember vagyok!
- Ja tényleg! Mindegy én félszellem vagyok! És a nevem….
- Yukiko! Már hallottam! És nem félszellem hanem egy korcs vagy!
- Nem vagyok korcs!!!!
- De az vagy és könnyű szerrel megölhetnélek titeket, de most nincs kedvem!
- Nem ölsz meg minket olyan könnyen!- lépett előrébb Yukiko.
- De igen! És ne akard, hogy bebizonyítsam!
- Ki vagy te, mi a neved?
- Az én nevem….. Sesshoumaru!
- Sesshoumaru…- ismételte Yukiko.
- És azt a halandót hogy hívják?
- Aiko!
Sesshoumaru végig nézett a két lányon, majd belenézett Yukiko csillogó barna szemeibe és elgondolkozott:
„Vajon ki lehet ez a lány? Nagyon bátor ahhoz képest, hogy lány! Megölhetném őket, de nem teszem! Vajon mért nem? Ennek a lánynak a közelében Kagomét érzem! Talán azért nem ölöm meg őket! Ugyanaz a bátorsága, mint Kagoménak és ugyanaz a makacssága, mint Inuyashának! Talán a lányuk?”
- Mond csak te lány kik a szüleid?
- Az enyém Kagome és Inuyasha!
„Akkor mégis jól sejtettem!”
- És a tieid?
- Az enyémek Sango és Miroku!
- Értem……
Ekkor Sesshoumaru felszisszent a fájdalomtól. Yukiko arca azonnal megenyhült, de nem nagyon:
- Mi történt veled?
- Semmi közöd hozzá!
- Mutasd meg a sebeidet!
- Nem!
Sesshoumaru megint belenézett Yukiko szemeibe és most már mást is felfedezett benne, nem csak azt a félelmet és bátorságot amit eddig látott. Most más is volt benne, talán egy kis segíteni akarás:
- Nem…..- suttogta Sesshoumaru.
Eközben Yukiko Aikohoz fordult:
- Segíts egy kicsit, jó?
- Persze!
- Menj vissza a faluba és hozz ködszereket és néhány takarót! Anyáéknak ne szólj semmiről, mond azt, hogy itt táborzunk, mint ők régen! És kérlek siess és tényleg senkinek ne szólj!
Aiko bólintott és felült Kirara hátára, majd eltűnt a lemenő nap fényében.
Yukiko odafordult Sesshoumaruhoz:
- Szeretném, ha velem jönnél!
- Hova? Minek?
- Majd meglátod! Gyere!
- Nem!
- Kérlek!
Nézett nagy szemekkel Yukiko Sesshoumarura, akiben egy pillanatra a lány láttán Kagome villant fel. Sesshoumaru bólintott és követte a lányt egy barlangba.
Yukiko tüzet gyújtott nagy nehezen:
- Sesshoumaru vedd le légy szíves a felsődet!
- Nem!
- De akkor nem tudok segíteni!
- Nem is kértem a segítségedet!
- Kérlek! Én csak segíteni akarok, utána elfelejthetjük egymást!
Sesshoumaru végül nagy nehezen megszabadult a felsőjétől, Yukiko pedig kezelésbe vette. Először is kimosta a sebeket és miközben ezt csinálta Aiko is visszaért:
- Aiko köszönöm, hogy segítettél! Figyelsz te rám?
- Öööö…. Mi…ja hát persze!
- Te félsz, ugye és nem tagad le?!
- Hát őszintén ige félek!
- Akkor menj haza!
- De….
- Menj!
Aiko bólintott:
- De mit mondjak otthon?
- Öööö, hogy egy kis magányra vágyok!
- Rendben!
- Szia!
- Szia!
Aiko Kirara hátán eltűnt a sötétben. Yukiko pedig bevitte a ködszereket a barlangba. Mikor bement látta, hogy Sesshoumaru elaludt:
- Na végre legalább nem fog mozgolódni……
Yukiko leült a szellem mellé és bekötözte. Aztán miután végzett neki dőlt Sesshoumaru prémjének és elaludt.
A szellem nemsokára felébredt:
- Hol az a lány? Csak nem elment?
Sesshoumaru körülnézett és meglátta Yukikot a prémjén. A szellem nem mozdult, hagy aludjon a lány. Amíg Yukiko aludt Sesshoumarunak volt ideje gondolkodni:
„Ez a lány! Mért segített? Hisz megmondtam, hogy meg is ölhetném őket, de őt nem érdekelte! És most is, itt maradt, pedig elmehetett volna! Ez a lány tiszta Kagome! Ő is segített nekem, most pedig a lánya segít!”
Ekkor Yukiko megmozdult és kinyitotta a szemét:
- Jaj Sesshoumaru bocsáss meg, nem akartam elaludni a prémeden!
Sesshoumaru rá nézett, de nem szólt:
- Sesshoumaru kérhetek még valamit?
- Mit?
- Maradj itt estére!
- Minek?
- Mert nem vagy elég erős még és hát… én meg félek egyedül lenni este…..
Sesshoumaru ránézett a lányra, majd lassan bólintott:
- Rendben…..
- Köszönöm!!!!!
Yukiko felállt és Sesshoumaru nyakába ugrott, Sesshoumaru csak meglepődve nézett maga elé:
- ó Bocsánat nem akartam én csak…..
- Hagyjuk!
- Akkor én elmegyek fürödni!
Sesshoumaru nem válaszolt csak nézte a tüzet, Yukiko pedig felállt és kiment a tóhoz, ami a vízesés alatt volt. Levetkőzött és bemászott a vízbe.
Sesshoumaru ez alatt bent volt, de megérzett valamit és kiment. Yukiko épp ki akart mászni a vízből, mikor meglátta, hogy Sesshoumaru előtte állt:
- SESSHOUMARU!!!!
- Csönd!
Yukiko ekkor észre vette, hogy Sesshoumaru fölfelé nézz:
- Mit keresel itt kint?
Sesshoumaru ránézett a lányra, aki a vízben ült. A szellem felvette a földről a lány ruháit:
- Gyorsan vedd ezeket fel!
- Mért?
- Vedd fel!
- Akkor fordulj el!
- Nem!
- De!
Sesshoumaru elfordult és Yukiko pedig gyorsan felöltözött:
- Tessék kész vagyok!
- Rendben, most gyere velem!
Sesshoumaru bevezette Yukikot a barlangba és ott leültette a bejárattól, jó messze:
- Maradj itt….
Sesshoumaru visszament a tűzhöz és eloltotta, majd Yukiko mellé ment:
- Ide figyelj te lány! Azt akarom, hogy maradj itt és bármint is hallasz ne gyere ki a barlangból! Megértetted?!
- Igen!
Sesshoumaru kiment a barlangból, Yukiko pedig bent várt.
Nemsokára olyan zaj hallatszott el Yukikohoz, mintha egy sárkány és egy kutya harcolnának. Nem ment ki, de nagyon szeretett volna. Végül felállt és odament a barlang bejáratához, szorosan a falhoz simult és kinézett. Szája tátva maradt és megszólalt:
- Sesshoumaru……
Mind a két szörny odafordult és ránéztek a lányra. A sárkány megindult, de Sesshoumaru útját állta, ekkor a sárkány megszólalt:
- Takarodj az utamból, te korcs!
És félre lökte Sesshoumarut, aki erre nagyon felbőszült és neki rontott a sárkánynak. Sesshoumaru most nagyon nagy erővel harcolt és nemsokára győzött is, de mire visszaváltozott egy lány sikolya hallatszott:
- SESSHOUMARU SEGÍTS!
Sesshoumaru megfordult és látta amint Yukikot elviszi a sárkány:
- YUKIKO!
- Sesshoumaru szólj apámnak!
Azzal eltűnt a sárkánnyal együtt.
Sesshoumaru nagyon megijedt:
„Yukiko! Talán aggódok érte? Én? Aggódók egy halandóért?! Igen lehetséges, hogy aggódok! De mért?”
Sesshoumaru elindult a falu felé. Mikor odaért mindenki bezárta az ajtaját és ablakát. Inuyasha ásítva lépett ki a házból:
- Jó téged látni öcsikém!
Inuyasha abba hagyta az ásítást, mikor meglátta Sesshoumarut előkapta a kardját:
- Mit keresel itt Sesshoumaru?
Ekkor kilépett a házból Kagome is:
- Inu…… Sesshoumaru!
Sesshoumaru megpróbált Kagoméra is ránézni úgy ahogy a halandókra szokott, de nem ment neki, majd megszólalt:
- Hírt hoztam nektek, de, ha nem érdekel!
- Nem bizony!- kapta fel a vizet Inuyasha.
- Szerintem meg érdekelni fog!
- Ugyan mért érdekelne?
- Mert a lányotokról van szó!
Inuyasha és Kagome döbbenten néztek Sesshoumarura:
- Mi történt a lányunkkal?
- Elrabolták!
- MI?????????
- Jól hallottátok!
Inuyasha és Kagome szóltak Sangoéknak, akik beleegyeztek abba, hogy vigyáznak Inuyashára amíg elmennek, vagyis csak Sango, mert Miroku velük ment. Így négyen indultak el. Útközben Inuyasha oldalán Kagoméval eszmét cserélt Mirokuval és félszemmel nézte, hogy Sesshoumaru mikor hol van. Sesshoumaru mindig mögöttük ment a fákon ugrálva.
Már lassan egy hónapja mentek megállás nélkül, mikor az egyik este éppen lefekvéshez készülődtek.
Miután tüzet gyújtottak és megvacsoráztak Kagome felállt Inuyasha mellől:
- Kagome hova mész?
- Sétálni és beszélni szeretnék Sesshoumaruval!
- De……
- Semmi de és te itt maradsz!
- Nem!
- De igen és, ha nem akkor kimondom azt a szót amit már rég nem használtam!
Kagome odament a legközelebbi fához és megszólalt:
- Sesshoumaru!
Fentről morgás hallatszott:
- Igen?
- Gyere le!
Sesshoumaru leugrott a fáról:
- Itt vagyok!
- Gyere velem sétálni!
- De ennek Inuyasha nem fog örülni!
Kagome megfordult ránézett a férjére, majd megszólalt:
- Túl fogja élni!
- Akkor mehetünk!
- Kagome várj!
Kagome visszament Inuyashához és megcsókolta, Sesshoumaru elfordult és ezt Kagome is észre vette ezért gyorsan elszakadt Inuyashától:
- Kagome siess vissza!
Kagome és Sesshoumaru kimentek a rétre és leültek a fűre, legalábbis Kagome:
- Sesshoumaru nem ülsz le?
A szellem leült:
- Sesshoumaru kérdezhetek valamit?
- Mit?
- Még mindig szeretsz?
- ……….nem……..
- Biztos?
- Igen! És mért is szeretnélek, hisz te Inuyashához tartozol!
- Tudom……..
- Hát akkor meg?!
- Sesshoumaru honnan tudtad, hogy hol van a lányom?
- Hát mikor elrabolták együtt voltunk…..
- MICSODA?
- Kagome nem úgy együtt, hanem úgy, hogy bekötözte a sebeimet!
- Sebeidet?
- Igen, úgy talált rám a barátnőjével, hogy kicsit rosszul voltam.
- Aha……
- De, ha nem jöttem volna, akkor most nem lennék itt…. Sajnálom……
- Ne sajnáld!
- De az én hibám!
- Nem! Hisz akkor is elrabolhatták volna, ha te nem vagy ott!
- De megmenthettem volna, ha nem vagyok sebesült és nem változok át olyan fáradtan!
- Te átváltoztál, hogy megmentsd?
- Igen, mért?
- Mert te sosem mentenél meg egy halandót! Legalábbis nagyon furcsa, hisz te vagy Sesshoumaru-nagyúr!
- Tudom, de a lányod közelében azt éreztem, hogy te vagy ott és hát…..
- Engem megmentettél volna. Szóval, ha nem éreztél volna Yukiko közelében engem akkor nem menteted meg volna!
- Nem, én akkor……..
- Mindegy hagyjuk! És még azt szeretném tudni, hogy most mért segítesz?!
- Mert- mert…..
- Bűntudatod van?
- Lehet….
- Lehet?
- Lehet. Meg azért mert……- Sesshoumaru elharapta a mondatott.
Kagome ránézett Sesshoumarura egy amolyan vizsgáló tekintettel. Sesshoumaru körülnézett a réten és elgondolkozott:
„Vajon mért segítek? Igaza van Kagoménak! Én sosem segítenék egy halandón! Én? Sesshoumaru-nagyúr? Ez nem én vagyok! Én sosem tennék ilyet! Vagy talán azért segítek mert…………NEM! Ilyenre még gondolnom sem szabad!”
- Sesshoumaru min jár az agyad?
- Mond csak, ha valaki szerelmes vagy megtetszik valakinek valaki, akkor azt érzi tényleg amit már egyszer elmondtál régebben?!
- Igen, de mér……..Ó!
- MI van?
- Semmi, semmi…….
Kagome rájött, hogy mire célzott Sesshoumaru. Kagome felállt fülig érő szájjal:
- Kagome! Mond el!
- Vissza kéne mennünk!
- Kagome!
Kagome csak mosolygott, de nem szólt. Lassan visszamentek és nem is sejtették, hogy holnap nagy csata lesz.
Másnap reggel mindenki fitten ébredt. Lassan elindultak. Nemsokára olyan egy-két kilométer múlva Sesshoumaru a többiek elé ugrott:
- Itt vagyunk!
Mindenki felkészült és nemsokára megláttak egy barlangot.
Odamentek, de a barlangba nem tudtak bemenni a mérgező füstöl, így megálltak a barlang előtt:
- Na most mi lesz?
- Nem tudom!
Ekkor Inuyasháék mellett elfutott egy hatalmas fehér kutya és Inuyasha megszólalt:
- Ez a Sesshoumaru!
Sesshoumaru befutott a barlangba és egy negyed óra múlva Yukikoval jött ki:
- Yukiko!
- Anya! Apa!
Kagome és Inuyasha megölelték a lányukat, eközben Sesshoumaru visszaváltozott.
Yukiko felé fordult és megállt előtte. A lány hajába belekapott a szél. Yukiko lassan közelebb ment a szellemhez és megölelte:
- Köszönöm……
Inuyasha meg akart szólalni, de Kagome befogta a száját és elrángatta onnan a fiúkat az egyik…..bokorba ”leskelődni”.
Sesshoumaru nagyon meglepődött Yukikon. A szellem érezte a lány meleg karjait az ő dereka körül, majd ő is felemelte a kezeit és átölelte a lányt:
- Ne köszönd.......
Kagoméék a bokorból figyeltek:
- Milyen romantikus!
- Micsoda? Az, hogy az utált bátyám a lányomat ölelgeti?
- Jaj Inuyasha!
Kagome megfogta Inuyashát és megcsókolta, erre Miroku is megszólalt:
- Jaj de kár, hogy Sango nincs itt!
- Hívtál?
Sango leugrott Kirara hátáról:
- Sango, hogy kerülsz ide?
- Utánatok jöttem!
- És a gyerekek?
- Ugyan! Na jó hazaküldtem őket!
Miroku megcsókolta a feleségét. Így már senki nem figyelt Sesshoumarura és Yukikora.
Yukiko felemelte a fejét, Sesshoumaru pedig lenézett rá:
- Sesshoumaru, hogy bírtad az apámmal ilyen sokáig?
- Úgy, hogy nem szóltunk egymáshoz!- Sesshoumaru elmosolyodott.
- Sesshoumaru!
- Igen?
- Gyakrabban is mosolyoghatnál!
- Mért?
- Mert nagyon jól áll!
Sesshoumaru megint mosolyogni kezdett. Aztán hirtelen elkomolyodott:
- Sesshoumaru mi történt?
- Itt van az a sárkány aki elrabolt!
- Mi? Hol?
- Ne mozdulj!
- Mért?
Sesshoumaru felkapta a lányt és odaugrott a többiekhez:
- Öcsikém szeretnél harcolni egyet?
- Mért?
- Mert vendégünk lesz! Méghozzá Yukiko elrablójának a személyében!
Ekkor egy sárkány jelent meg a barlang előtt és körül szaglászott.
Inuyasha kirántotta a kardját és neki rontott a szörnynek. A sárkány könnyűszerrel kivédte a támadást:
- Ez meg, hogy lehet!
- Engem nem olyan könnyű legyőzni!- szólalt meg a sárkány mindenki döbbenetére.
Inuyasha újra és újra nekitámadt, de sikertelenül.
Eközben Sango, Miroku és Kagome is támadásba lendült, mielőtt Kagome is támadott volna Sesshoumaruhoz szólt:
- Sesshoumaru vidd el innen a lányomat!
- De…..
- VIDD!
Sesshoumaru felkapta Yukikot és szélsebesen elindult. Mikor kellő távolságra ért, megállt:
- Itt jó lesz!
- Sesshoumaru én vissza akarok menni!
- De anyukád megmondta, hogy nem lehet!
- De…..
- Yukiko figyelj rám! Visszamegyek, és mikor legyőztük a sárkányt, idejövök érted!
- Megígéred?
- Meg! De most mennem kell!
Sesshoumaru elindult:
- Sesshoumaru várj!
- Mire?
Yukiko leakasztotta a nyakában lógó gyűrűt és Sesshoumarura adta:
- Ez vidd magaddal!
- Rendben! De most már megyek!
Sesshoumaru elforult, de Yukiko megszólalt:
- Rendben, de…….
- De?
Yukiko adni akart egy puszit Sesshoumaru arcára, de Sesshoumaru akkor fordult vissza és Yukiko Sesshoumaru száját találta el. Mindketten zavarba jöttek:
- Bocsánat én nem……..
- Nem baj!
Sesshoumaru elmosolyodott, majd eltűnt a fák között. Yukiko meg leült egy kidőlt fára, nemsokára mocorgást hallott az egyik zsebéből, belenézett és meglátta benne Kirarát:
- Kirara! Hát te meg, hogy kerülsz ide?
A kis macskadémon nyávogott egyet:
- Kirara azt szeretném, ha átváltoznál!
Kirara átváltozott, Yukiko felült a hátára és visszament a többiekhez. Yukiko elbújt, hogy ne lássa meg senki, de ő látott mindent.
Sango és Miroku ájultan feküdtek egymás mellet és Kagome próbálta ébreszgetni őket. Inuyasha és Sesshoumaru (kutya képében) a sárkányt próbálták megölni, de sikertelenül.
Egyszer a sárkány a már nagyon fáradt Inuyashát is kiütötte. Így egyedül Sesshoumaru maradt, aki nem adta fel:
- Nem adhatom fel, megígértem Yukikonak!
A kutya egyre többször nem tudott kitérni a sárkány támadásai elől. Végül a sárkány földre terítette Sesshoumarut, majd körülszimatolt a levegőben és megérezte Yukikot.
A sárkány elindult felé, Yukiko meg futni kezdett:
- Segítség!!!!!!
A sárkány hamar utolérte, Sesshoumaru akkor emelte fel a fejét, mikor a sárkány bekapta Yukikot. Ettől a szellem irtózatos haragra gerjedt. Felállt és nekirontott a sárkánynak. Oldalba lökte, amitől Yukiko kikerül a sárkány szájából. A sárkány eltarolt néhány fát, de fekve maradt, Sesshoumaru pedig átváltozott és ájultan a földre esett:
- Sesshoumaru!!!!!- Yukiko odarohant hozzá .- Jól vagy! Sesshoumaru!
Yukiko ráfeküdt a férfi mellkasára. Sírni kezdett.
Egyszer csak egy hegyes dolgot érzett a hátában. Yukiko hátranézett és meglátta a sárkányt, akinek az egyik foga a hátában állt.
Ezt meglátta Kagome és Inuyasha:
- YUKIKO!!!!!
Inuyasha megfogta a kardját, Kagome megfeszített egy nyilat és egyszerre támadtak. A sárkány nem kapcsolt idejében és a nagy erejű támadástól neki esett a barlangra és rázúdult egy csomó szikla, ami alól többet nem jött elő.
Sango és Miroku ekkor keltek fel és meglátták a Inuyashát és Kagomét amint a földre zuhanó Yukikohoz rohannak. Sesshoumaru eközben kinyitotta a szemét:
- Yukiko?
Maga mellé nézett és meglátta a lányt és a hátában a sárkányfogat. Azonnal felkelt és kirántotta a lányból a fogat:
- Yukiko ébredj!
Ekkor értek oda a többiek:
- YUKIKO!!!!!
Kagome Inuyashához bújva, Sango pedig Mirokuhoz bújva sírni kezdtek. Sesshoumaru nézte a lányt és az arcán végig folyt két könnycsepp:
- Yukiko…….
Ekkor fényleni kezdett körülöttük a föld és megjelent….. Kaede anyó:
- Kagome! Ne sírj! A lányod még nem halt meg!
- Ez, hogy érted?
- Úgy, hogy még meg lehet menteni!
- Hogyan?
- Valakinek a véréből kell adnia, mert Yukikonak súlyos a vérvesztesége. Akkor megmenekül a haláltól!
- Rendben, de kinek a vére kell?
- Olyannak kell lennie, akiről nem is gondolnátok, hogy képes lenne megmenteni egy halandót!
Kagome megértette, Kaede anyó meg eltűnt:
- De ki lehet az?- kérdezte Inuyasha.
- Én…….- szólalt meg Sesshoumaru .- Az én vérem kell!
- Ugyan te erre sose lennél képed!- szólalt meg Inuyasha.
- Éppen azért! Mert, ha nem hallottad volna…..
- De hallottam! De te ilyet sosem tennél!
- Nem? Akkor figyelj!
Sesshoumaru felemelte az egyik kezét és a másik kezén lévő körmökkel megvágta magát. A megvágott kezét Yukiko felé tartotta és a érezte amint a forró vércseppek végigfolytak a kezén. Rácsepegtek a lány sebére és az azonnal begyógyult. Yukiko lassan kinyitotta a szemeit:
- H-hol vagyok?
- Biztonságban!
Kagome és Inuyasha azonnal megölelték a lányukat:
- Jaj Yukiko annyira aggódtunk!
- Mért?
- Mert majdnem meghaltál!
Ekkor beugrott minden Yukikonak. Főleg Sesshoumaru:
- Sesshoumaru hol van?
- Itt van…… volt!
Yukiko felállt és körülnézett:
- Sesshoumaru!!!!
A szellem eléugrott:
- Mit akarsz?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
