Hófehér szentély

A szavak fehérek, mint a színtelen tollak visszatérő tisztasága

Hogy eljön nekünk a remény és a boldogság,

Már látom az édes álmomat*

Lehet a szeretet gyümölcse ez a gyengéden lebegő izzás?

Ez a szomorú illata csodálatos.

Te ezen felül érzel engem

Ez a fonala annak a csodának, amely hozzánk csatlakozik

Tudtam, hogy költöm napjaim miattad,

De én mindig mosolyogtam neked

Szerettem azt az időt, amikor egymást bámultuk Kiterített kezeinket nézni megható

Megfagyott lélegzete a szerelmes párnak fénylik a szerelem üvegén

A szavak fehérek, mint a színtelen tollak visszatérő tisztasága

Én azt gondoltam, hogy szívem erre vágyik

Repülni fog az édes álmom

Ez a rejtélyes rázkódás, vagy ez a szintén reszkető önmagam vagyok?

Romantikus volt, hogy amikor összenéztünk, a szívünk kalapált

Rendben van minden körülöttünk

Így kérem, figyelj engem mindig gyöngéden

Az éden a lebegő űrbe lehet hogy csak csábos vonzereje a csillagoknak?

Szivárvány jön létre, amikor elérjük a lépcsőt

Az édes illat az álmom végén, ami beborítja szívem

És akkor próbálok gyönyörűen élni, szeretni a virágokat minden nap

A hó hangja, a holdfény pislákolása. A nyugalom ölelése

Hagyja, hogy boldogságot és reményt lássunk

Engem tart és engem kíván**  

A mennyei hely

Úgy látszik el tudom érni, hogy a szeretet forrósága sírásra késztessen

Szerettem azt az időt, amikor egymást bámultuk Kiterített kezeinket nézni megható

Megfagyott lélegzete a szerelmes párnak fénylik a szerelem üvegén

A szavak fehérek, mint a színtelen tollak visszatérő tisztasága

Én azt gondoltam, hogy szívem erre vágyik

Repülni fog az édes álmom

* Talán egy eszköz „édes álmom”

** talán egy újabb eszköz a kifejezéshez „remélem igaz álmom jön”